Vizdák Kamilla

Révész István tábori püspök, mint Dunakeszi plébánosa

2. rész

Megjelent: Dunakeszi Helytörténeti Szemle: 6. évfolyam 1. szám (2013. május), 10-12. old.
A cikk eredetijének digitális verziója pdf-ben »

Lelkipásztorként már megismerhettük Révész István műkö­dését és tevékenységét, a következőkben, mint politikus lát­hatjuk őt, hiszen a hitélet fejlesztése mellett részt kellett vál­lalnia az országos politikában is.

V. Plébánosként politikus

V.1. A néppárti gyűlés

1896 volt az az év, amikor megromlott az egyház és a kor­mány viszonya, és ez volt az az esztendő, amikor Révész poli­tikusként is feltűnt. A Váczi Közlöny Helyi és Vidéki Érdekű He­tilap ekkor alakul át Politikai és Társadalmi Hetilappá, melynek a plébános több éven keresztül munkatársa volt.[1]

A Váczi Közlöny címlapja

1896. július 5-én vasárnap délután négykor Vácon, a Kons­tantin téren a Katolikus Néppárt gyűlést tartott, melyen Ré­vész is felszólalt. Témájának címe: „Kell-e uj rend?” A nagy­gyűlés célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a vallási és lelkiismereti szabadságra.[2]

A néppártiak lelkesedését tekintve nem kellett aggódni a párt jövője felől. A polgárok diadalkaput emeltek a bevonu­ló lovas bandériumoknak és a szépen díszített kocsisornak, melynek elején Révész István haladt egy olyan négyes foga­ton, melyet bármely gazdag mágnás megirigyelhetett volna. A háromszáz virágcsokorból, melyet a helyi polgárnők kötöttek, Révésznek is jutott egy csokor, melyet egy Tobak Erzsi nevű kislány adott át a plébánosnak. Olyan pompában vonultak fel a néppártiak, hogy a kormányon lévő liberális Szabadelvű Párt egy kicsit veszélyben érezte magát. Rémhíreket terjesz­tettek a néppártiak között, de látva a lelkesedést alábbhagyott rosszindulatuk. A gyűlésen megjelent Apponyi Géza, a Nép­párt elnöke is, akit Virter Lajos nagyprépost fogadott.[3]

A rendezvényen felszólaló Révész beszédének hatásáról a szűnni nem akaró taps és éljenzés árulkodott. Szónoklatát egy 1849-es történettel kezdte, mely arról szólt, hogy Paskie­vics, az orosz cári sereg főparancsnoka fel akarta gyújtani Vá­cot, de ezt megakadályozandó, gróf Zichy Hippolit alsóvárosi plébános magát ajánlotta fel, csak azért, hogy a váciakat, a híveit megmentse. A bevezető után rátért a polgári házas­ság, a polgári anyakönyvezés, a néptanítók béremelésének problémájára. Világosan látszott, mennyire ellenzi a liberális kormány rendelkezéseit. Nyíltan kimondja, hogy rossz dön­tés volt levenni a papság válláról az anyakönyvezést, hiszen addig ingyenes volt, és lelkiismeretesen végezték, ma pedig súlyos összegeket emészt fel, és nem is biztos, hogy hatékony, pláne ahol több községre jut egy anyakönyvvezető. Továbbá hiába van lehetősége az embereknek elmenni anyakönyvve­zetőnek, még sincs rá jelentkező. A polgári házasság szintén nagyon rossz „találmány”, mert ezzel felbontható a frigy, ez­által tönkremennek életek, de főként az asszonyok és gyerme­kek sínylik meg ezt. A házassági törvény mély erkölcsi vál­ságba taszította az ország lakóit, hiszen azok a törvény miatt könnyelműek lettek egy olyan intézményt tekintve, melynek egy egész életre kellene szólnia. Felhívja a figyelmet arra, hogy Németországban már a visszavonását követelik ennek a törvénynek, de a magyar kormány ezt figyelmen kívül hagy­va, épp most vezeti be, és nem tanul más országok hibáiból. Révész szerint az új törvények csak a vallástalan, felekezethez nem tartozó emberek javait szolgálják, kútba vetve ezzel a ke­resztény erkölcsöt. Attól félt, hogy amit az évszázadok alatt külső ellenségnek, tatárnak, töröknek nem sikerült elpusztíta­ni, azt most a belső „erkölcsi nyomor” megteszi. Beszéde vé­gén biztatott, hogy nem szabad csüggedni, hiszen az igazság győzni fog, hisz azt nem lehet megölni.[4]

A váci Konstantin tér

A liberális újságokban merőben eltérő gondolatok olvas­hatóak a Néppárt gyűléséről. Szerintük szánalmas volt az egész, mert kérvényezték, hogy gyűlést tartsanak, pedig ezt elég bejelenteni. Sőt, nem is váciak voltak jelen, hanem a kör­nyező települések lakói álltak a tömegben. Szerintük a Nép­párt gyűlése óriási kudarccal végződött, mire egy népárti, gúnnyal a következőket üzente: „az Isten soha a liberálisoknak ilyen kudarczot ne adjon.”[5]

V.2. „A váczi választó kerület néppárti jelöltje”[6]

A Váczi Közlöny cikkeit olvasva egyértelműen látszik, hogy a szerkesztők a Néppárt hívei. Fel is hívják a figyelmet arra, hogy kire kell szavazni: „Arra a pártra szavazzunk, a mely zászlajára irva hordozza: hogy visszaállítja az ország keresztény jellegét és rendezi a közgazdasági állapotokat. Ez a párt pedig egye­dül a néppárt.”[7]

1896. augusztus 8-án Révész Istvánt a dunakeszi plébáni­án felkereste néhány váci polgár, hogy felkérjék őt néppárti jelöltnek, aki el is fogadta a váci választó kerület jelölését. Az emberek nagyon bíztak abban, hogy a kiváló szónok, sze­retett és elismert pap méltó módon fogja képviselni híveit és választóit egyaránt a törvényházban. Az új jelölt válaszá­ban a következőket mondta: „Az én fegyverem a türelemmel párosult szeretet lesz, amely szeretet nem kérdezi, hogy katolikus, protestáns vagy zsidó-e valaki, hanem szeretettel keblére ölel min­denkit, ki hitét és hazáját igazán szereti.”[8] Programja a tiszta és egyenes beszéden alapult, mellőzve minden kereszténység­gel szembemenő cselekvést. Tudta azt, hogy nem származá­sa vagy vagyona miatt választották meg, hanem azért, mert szót ért az emberekkel, és hazáját, népét fogja mindig szol­gálni.

Első programbeszédét szeptember 27-én tartotta vol­na Vácon, a Konstantin téren, de az a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt, ezért az időpontot áttették október 4-ére. A rendőrség nem engedélyezte, hogy zene szóljon, és be­vonulni is csak lóháton vagy kocsin lehetett. Sokan persze nem foglalkoztak ezzel, és gyalog mentek.[9] Mintegy ötezer ember vonult fel a székesegyház előtti téren. Beszédében Révész felidézte a néppárti gyűlésen mondottakat is, de itt már egy sokkal letisztultabb és elkötelezettebb programot adott elő. Programjának három alappillére volt: az egyház­politika, a kisiparos és földműves osztály helyzete és a po­litikai szabadság. Szerinte az egyháznak és a kormánynak párhuzamosan kell működnie, nem kebelezheti be egyik a másikat. Az egyik hatalom hatásköre mulandó, hiszen csak a földi dolgokra terjed ki, a másik viszont a lelkek üdvös­ségéről gondoskodik. Egy vallástalan állam nem lehet bol­dog és politikailag stabil, mert nincs jelen az a hit, amelyre a polgárok támaszkodhatnak. A cél az, hogy visszavonják a liberálisok az egyházpolitikai törvényeket, hisz azok tel­jesen ellentmondanak a magyar nép ezeréves történelmé­nek. Kimondja, hogy olyan országban akar élni – és tenni is fog érte –, ahol nincs különbség ember és ember között, még ha különböző vallásúak is, mert egy a lényeg, és az a hit. A kisiparosok és földművesek helyzetének jobbá tételét tekinti Révész legfontosabb feladatának, épp ezért nem rejti véka alá származását. Burkoltan, de érthetően fejezi ki, hogy a magyarországi ipart csakis a tőke és nem a szakértelem mozgatja. A földműves osztálynál sem jobb a helyzet, hiszen ők keresetük egyharmadát adóba kötelesek befizetni, míg aki készpénzben kap fizetést, az csak egy-két forintot adó­zik, aki pedig valamely börzén vagy tőzsdén jut pénzhez, az semmit nem köteles adóban befizetni.

Ebből is látszik, hogy kizsákmányolják a legszegényebb osztályt. Lehetővé kell tenni e két réteg számára a könnyebb hitelfelvételt is, mert elemi csapás esetén elveszthetik minde­nüket. A vámközösséget egy rosszul szervezett intézmény­nek titulálja, mert a hazai jó minőségű terményeinkért cse­rébe csak silány iparcikkeket kaptunk. Harmadik pontjában a politikai szabadság szerepel, melyet a liberálisok teljesen meggyaláztak, eltiporták a nemzet támaszát, a vallást. Ezt kívánja megakadályozni, és a néppel a Néppártot diadalra vinni.[10]

V.3. A merénylet

A felemelő programbeszéd után a plébános kocsira szállt, és elindult Dunakeszire, de útközben majdnem tragé­dia történt. Epstein Benjamin diák revolverrel le akarta lőni Révészt, de szerencsére a golyó célt tévesztett. A tanulót el­kapták, de bizonyítékok hiányában aznap elengedték, hiába tanúskodtak ellene a szemtanúk. Másnap újra kihallgattak mindenkit, de ugyanaz lett az eredmény. Epstein megúsz­ta a felelősségre vonást. A polgárok hangulata cseppet sem volt békés a merénylet után, hiszen tisztelt képviselőjelölt­jükre fogott pisztolyt Epstein.[11]

V.4. Az 1896-os választások és visszavonulás

A Néppárt az október végi, november eleji választáso­kat megelőzően rendre és békességre intette szavazóit, hogy cáfolják az alaptalan vádakat, mely szerint pártjuk lázongó társaság lenne. A szavazás eredménye összességében a kö­vetkező lett: Gajáry Géza (Szabadelvű Párt) 1333, Révész István (Néppárt) 1067, Majthényi Péter (független) 327 sza­vazatot kapott. Az országban több helyen például, Kecske­méten, Ráckevén is pótválasztásokat írtak ki. Ezek között a városok között Vác is szerepelt, ahol a polgárok nyugodtak és csendesek maradtak.[12]

Révész vetélytársa, Gajáry Géza programbeszédében a papságot támadta. Ez a „szónoklat” a papok kisemmizését, vagyonuk, földjeik és állataik elkobzását sürgette, melyeket aztán a szegényeknek adna.[13] Egy Közlöny-cikk szerzője a következőket írja a liberálisokról és a néppártiakról: „A kor­mánypárt gazdag, a néppárt szegény, nincs lélekvásárlásra való pénze. Ott van a hatalom és a presszió minden képzelhető eszköze, itt csak az önzetlen lelkesedés.”[14]

Révész István és Gajáry Géza

A képviselőjelölt plébános az első forduló után megkö­szönte szavazóinak, hogy rá voksoltak, és biztatta őket, hogy az igazság előbb utóbb győzni fog. Tudta, hogy ellene van a pénzsóvár réteg, ellene van a lélekvásárlók rétege. Tudta, hogy vannak olyan emberek, akiknek kötelességük lett volna a Néppártra szavazni, mégsem tették, és ez nagyon fájt neki. A Szabadelvű Párt első körös győzelme sokakat elszomorított, de mégsem adták föl. A második fordulóban is elmentek sza­vazni, ami ugyanazt az eredményt hozta. Vác képviselője így a kormánypárti Gajáry Géza lett 1548 szavazattal.[15]

Eddig nem tettem említést Révész betegségéről, tüdő- és gyomorhurutjáról,[16] ami miatt többször ment különféle fürdők­be kúrákra. Mindezt azért most említem, mert a politikai harc sem használt egészségének, hiszen gondolatait más töltötte ki. A választások után visszavonult falujába, hogy folytassa lelki­pásztori működését, a hívek lelkének ápolását, gondozását,[17] azonban nem fordított véglegesen hátat a politikának, cikke­ket továbbra is írt, melyből sok meg is jelent a Váczi Közlöny hasábjain, és a Néppártot továbbra is erősítette. 1897-ben pél­dául arról ír, hogy mi a keresnivalója egy papnak a politikában. Kifejti, hogy a pap az az ember (a jegyzőn kívül), aki szoros kapcsolatban áll a néppel, és aki független ember, tehát meg­győződésének megfelelően dönthet, és csatlakozhat valamely párthoz. Álláspontja e téren a következő: „A politikában támad­ták meg legszentebb érdekeinket, a politikában kell a támadást vissza­vernünk.”[18] A Néppárt különböző országjáró körútjain szívesen vett részt, így például 1902-ben a Zala megyei Alsó-Bagodon is feltűnt. Az ott elmondott beszédével, szónoki tehetségével teljesen elbűvölte az ottani embereket is. A különböző vidéki napi- és hetilapok (Alkotmány, Szombathelyi Újság) magasz­taló cikkeket írtak róla, melyekben kifejtik a szerzők, hogy biz­tosak abban, hogy Révész egyszer országgyűlési mandátumot kap, és dicsőséget hoz választókerületére.[19]

A jellem című versében olyan emberekről ír, mint politikai ellenfelei, kik, mint a nádszál, arra hajlanak, amerre a szél fúj, s nem félik az Istent:

„Mennyi cifra jellem,
Kering, bolyong itten,
Akik elfelejtik,
Hogy ver az Isten.”[20]

Képviselő nem lehetett Révész, de megyebizottsági tag igen, sőt nem is akárhol, hanem abban a faluban, melyben káp­lánként tevékenykedett, és ahová annyira visszavágyott, Fó­ton. A választás 1898. december 15-én folyt le, és a dunakeszi plébános fényes győzelmével ért véget.[21] Ezt a tagságot elnyer­te 1904-ben is, mikor a dunakesziek (keresztények, izraeliták vegyesen) ismét leadták szavazatukat plébánosukra, így az megint fóti megyebizottsági tag lett.[22]

V.5. A második váci néppárti gyűlés és az elválás a párttól

1899 novemberében került megrendezésre a második váci néppárti gyűlés, melynek keretében több jeles ember is beszé­det mondott, mint például a párt elnöke Zichy Nándor gróf és Révész István. A Konstantin téren ismét több ezer ember hall­gatta végig a beszédeket. Révész beszéde most is, mint mindig igazán felemelő volt, felidézve korábbi beszédeit, programját. A plébános, hogy a népet a kitartásra buzdítsa, hivatkozik Ko­vács József pécsi püspök szavaira: „Amig meg nem győznek en­gem arról, hogy az Ur Isten Szent Istvánt és Szent László királyt, de mindenek fölött országunk dicső Nagyasszonyát a menyországból száműzte, addig én magyar hazámat nem féltem.”[23]

1901-ben írja a Váczi Közlöny hasábjain, hogy átadja a „néppárt szeplőtlen zászlaját” egy másik férfi kezébe. Őszintén megvallja, sokáig töprengett, hogy valóban ezt az utat válassza, de nem akar helyet adni további gáncsoskodásoknak, amiket épp hivatása miatt kap, azonban nem fordul el párt­jától. Mindezt így fogalmazza meg: „Leteszem a zászlót, de a néppárti elvekhez hűtlen nem leszek soha, hiszen érzem, hogy előbb hitemet és a magyar nép szeretetét kellene megtagadnom. […] Fáj megválni Önöktől! Érzem, hogy e válással egy nemes, egy szent ide­ál hal meg szivemben, hisz’ édes vágyam volt a törvényhozás termé­ben küzdeni a szegény magyar népnek és az én drága szülőföldem­nek anyagi és erkölcsi érdekeiért.”[24]

Révész István

A fenti tanulmány, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen ké­szült szakdolgozat része

JEGYZETEK

[1] D. Varázséji Gyula: Olvasóinkhoz. Váczi Közlöny. XVIII (1896) 2.
[2] Varga Mihály (szerk.): Váczi Közlöny. XVIII (1896) 27. szám. 2.
[3] Varga Mihály (szerk.): Váczi Közlöny. XVIII (1896) 28. szám. 1-2.
[4] Varga Mihály (szerk.): Váczi Közlöny. XVIII (1896) 28. szám. 4-6.
[5] Uo. 6.
[6] Varga Mihály (szerk.): Váczi Közlöny. XVIII (1896) 32. szám. 1.
[7] Uo. 1.
[8] Uo. 1.
[9] Varga Mihály (szerk.): Váczi Közlöny. XVIII (1896) 39. szám 1.
[10] Varga Mihály (szerk.): Váczi Közlöny. XVIII (1896) 41. szám 1-4.
[11] Uo. 5.
[12] Varga Mihály (szerk.): Váczi Közlöny. XVIII (1896) 44. szám 4-5.
[13] Varga Mihály (szerk.): Váczi Közlöny. XVIII (1896) 44. szám 5.
[14] Varga Mihály (szerk.): Váczi Közlöny. XVIII (1896) 46. szám 1-3.
[15] Varga Mihály (szerk.): Váczi Közlöny. XVIII (1896) 46. szám 6.
[16] VPKL. Privata. Révész Stephani. 1890. május 22.
[17] Tragor Ignác: Váci bölcsők, váci koporsók. A Váci Múzeum-Egyesület ünnepi közgyűlésein elhangzott emlékbeszédek. Váci Múzeum-Egyesület. Vác, 1938., 147.
[18] Varga Mihály (szerk.): Váczi Közlöny. XIX (1897) 11. szám. 1.
[19] Kokovay jános (szerk.): Váczi Közlöny. XXIII (1901) 35. szám. 2.
[20] Révész István: Tavasz az őszben. Versek. Kecskemét. 18.
[21] Varga Mihály (szerk.): Váczi Közlöny. XX (1898) 52. szám. 5.
[22] Koncz József (szerk.): Váczi Közlöny. XXVI (1904) 46. szám. 4.
[23] Pálinkás Antal (szerk.): Váczi Közlöny. XXI (1899) 45. szám. 3-4.
[24] Kokovay János (szerk.): Váczi Közlöny. XXIII (1901) 38. szám. Rend­kívüli kiadás