A Révész István Helytörténeti Gyűjtemény több fotót is őriz, mely régi dunakeszi hajviseletet örökített meg. Ezek egy részének, 8 képnek eredetijét Hathalmi Gabnay Ferenc készítette 1906-ban. Gabnay két cikket is publikált a Budapest környéki haj- és kendőviseletről, alább részletesen idézzük a Dunakeszire vonatkozó szöveghelyeket.

Gabnaynak feltűnt, hogy rohamosan tűnnek el a hagyományos hajviseletek, mint írja „az 1905-évi budakeszi Anna-bálon pedig csak két leányon láttam az eredeti hajviseletet” [Gabnay 1906: 95]. A népi hajviselet eltűnésének okát két fő dologban nevezte meg. Az első, hogy a fővárosi és a vidéki lakosság érintkezése rendszeressé vált, és a városi divat erősen hatott a vidéki leányok szokásaira, ezt Gabnay egyszerű divatmajmolásnak tekintette. A másik ok gazdasági természetű volt, tudniillik a hagyományos hajviselet igen sok időt és/vagy pénzt igényelt. Pl. egyes német hajviselet elkészítése 3-4 órát vett igénybe.

Az anyagi vonatkozásokról pedig ezt írta a szerző: „A magyar leányok, teszem a fent emitett Dunakesz, Fót és Rákospalota leányai hajukba 20–30, sőt 40 korona értékű selyemszalagot fonnak, a mely két évnél tovább nem hordható, mert szétfoszlik, lekopik s bepiszkolódik, kivált a táncznál, a melynél pedig leginkább hordják. Már most jómódú ember legyen az, a ki kétévenként lányának, esetleg leányainak, csakis a fejére 20–40 koronát költhesen!” [Gabnay 1906: 96] Ahol – mint Dunakeszin – mégis megtartották a hagyományos haj- és népviseletet, ott ez a relatív jómódon túl azt is mutatta, hogy a település ragaszkodott az régi szokásokhoz.

A szerző 1906-os cikkének Dunakesziről szóló leírását (a szöveghez tartozó képekkel) teljes terjedelmében közöljük [Gabnay 1906: 122–124].

Dunakeszi.

A bécsi vonal mentén fekszik, vasúti állomása Alaggal közös, tiszta magyar nép lakja, mind róm. kath. vallású.

A haj- és kendőviselet ugyanaz, mint R.-Palotán és Foton s még sem az; miért is a finomabb árnyalatok feltüntetése s a végett is közlöm, mert gyönyörűségem tellett benne három olyan viruló magyar községet együtt találni, melyek az eredeti viselethez híven ragaszkodnak s olyan jó módban élnek, hogy azt meg is tehetik.

A fonatot itt is sodróknak mondják; ezt a többi hajjal együtt hátul tőben: megkötik, három ágba osztják s a „hajfonó” belefonásával „fonást” csinálnak. A hajfonót a boltban csak „madzagnak” kérik s kapják, maguk között hajfonónak mondják. Munkába azután úgy mennek, hogy egy csokros szalagot kötnek a hajfonat végére s azt „lentmegkötő”-nek mondják (61. ábra). Ez a Sipos Mari azután munkában leveszi s félreteszi a szép lentmegkötőt, úgy hogy csak a hajfonó marad a hajában. Ha hazajön, előbb ismét felköti.

61. ábra

Az ünneplő viselethez a már ismertetett három széles szalagot használják s azt sem fonás, sem fonat, hanem „befonat”-nak mondják. A végére ugyanaz a lentmegkötő kerül, a melyet hétköznap is viselnek. A hajtőre valót olyan magasan kötik, tehát igazán a haj tövére, mint Rákos-Palotán, szalagja is olyan hosszú, mint ott, hasonlóképen a csüggő is, melyet itt lóggó-nak mondanak.

62. ábra

Az asszonyok itt csak egyszerű sodrékot csinálnak, mint Foton, belekötik a hajtőbe, fonatlanul kontydeszkán át a hajtövre visszatűzik (62. ábra), még pedig hatalmas drótfogú vasbádog-fésűvel, mint Mogyoródon s Gödöllőn van s nem kisebb-szerű szarufésűvel, mint Rákos-Palotán s Foton, sőt a kontydeszka is itt a legnagyobb, úgy hogy az arra húzott fekete fékötő a sarkoknál mindig kilyukad. A fékető Rákos-Palotán fehér, Fóton tarka s Dunakeszin fekete. Erre kerül az alsó kendő, hátul a hajtöv alatt megkötve (63. ábra) s erre a felső kendő elől az áll alatt megkötve, miként azt László Józsefné szül. Lengyel Rozi a 64. ábráján bemutatja.

63. ábra

A hajukat táblaolajjal kenik, a kontydeszkát pedig a vőlegény tartozik menyasszonyának az esküvő előtti napon hozni. Tehát a kontydeszkát Rákos-Palotán a bognár, Fóton maga az illető asszony s Dunakeszin a vőlegény csinálja.

64. ábra

Segített itten Révész István pápai kamarás plébános úr s kedves húga: Révész Mariska úrhölgy. Fogadják e helyen is hálás köszönetemet.

*

Dunakeszii fotografálásom közben odavetődött a helybéli orvos is s egészen el volt csodálkozva a kontydeszka láttára, mert a mint ő maga mondotta, ezt eddig nem ismerte, pedig ugyancsak mindenféle állapotában látja az asszonyt, de hát persze, ha orvost hívnak, már akkor fekszik az illető s akkor a kontydeszka s a fésű félre van téve s a haja leeresztve. Ha tehát az orvos sem ismerte faluja női hajviseletét, el lehet képzelni, hogy a többi intelligentia azt még kevésbbé ismeri s valóban a péterii alesperes azzal hárította el köszönetemet, hogy ő köszöni meg nekem azt, hogy híveinek hajviseletével megismerkedett, mert nem is sejtette, hogy mi duzzasztja ki úgy azt a főkötőt s kendőt.

A két évvel későbbi cikkben így fogalmaz [Gabnay 1908: 107–108]:

A rákospalotai, dunakeszi és fóti leányok hajviselete megegyezik egymással s még cifrább, mint a gödöllői református lányoké. Ugyanis a gödöllői református lányokéhoz hasonló módon készült fonat tövére virágos és széles selyemszalagból nagy csokrot kötnek s azt „hajtővre való”-nak, az arról lelógó széles s virágos selyemszalagokat pedig „csüggők”-nek vagy „lóggók”-nak, az ugyancsak hatalmas kötőmáslit meg „lentmegkötő”-nek mondják.

Ezek mind igen helyes elnevezések, a leghelyesebb azonban az, hogy a hétköznapi viseletét „hétköznapló“ vagy „köznapló“ viseletnek mondják. Ezt a szó-alakot az urinép csak az ünneplő szónál használja, de úgy találom, hogy az a hétköznaplónál is helyén van.

Dunakeszi magyar leány hajtövre valója, csüggője v. lóggója s lentmegkötője.

A rákospalotai, dunakeszi és fóti asszonyok hajviselete is egyezik s három fokkal túlmegy még a gödöllői református asszonyokénál is, mert az ő hajukat a leányokéhoz hasonlóan a halántékok fölött két oldalt kettősen sodorják, a kontydeszka pedig háromszor akkorára nő meg, mint a gödöllőieké s „féketőt” s a hátul kötött alsó kendőn felül még elől az áll alatt kötött felső kendőt is hordanak. Hogy pedig ez a homlok fölött szépen mereven álljon, kétujjnyi széles s kétarasznyi hosszú nemezpapirt tesznek belül a hajlásába. Ez a „kendőpapir.”

A dunakeszi népviseletekhez lásd még Legindi Tímea publikációját, ill. egy 1912-es cikket, mely a Tolnai Világlapjában jelent meg.

IRODALOM

Gabnay 1906 = Hathalmi Gabnay Ferenc: Budapest-vidéki haj- és kendőviselet, in: Néprajzi Értesítő, 1906/2: 95–124.
Gabnay 1908 = Hathalmi Gabnay Ferenc: Budapest vidéki haj- és kendőviselet, in: Magyar Lányok, 1908/7: 105–108. (ADT-előfizetéssel itt olvasható.)