A 2018. évi Sellei Zoltán Városi Versmondó Verseny

2018. november 26. 12:34


2018. november 24-én, tizedik alakalommal rendezte meg a Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár a városunk neves előadóművészéről, Sellei Zoltánról elnevezett versmondó versenyt. A zsűri (Selleiné Bige Stefánia, Babják Annamária színművésznő és Borbély Emma nyugalmazott könyvtárigazgató) döntése alapján az első díjat – a Sellei Zoltán özvegye által felajánlott pénzjutalmat – Bánfai-Németh Judit nyerte el József Attila „Eszmélet” című versének előadásával. A második helyezett Zöldiné Pádár Mónika Muraközi Gyula „Az anya” című költeményét, a harmadik helyen végzett Kiss Anna Borbála pedig Radnóti Miklós „Negyedik ecloga” című versét adta elő, elnyerve ezzel a Dióssi Csaba polgármester, valamint a könyvtár által felajánlott könyvvásárlási lehetőséget. Különdíjban részesült Gellén Imréné Simon István „Nem elég” című versének előadásáért.
Minden versmondónak köszönjük a részvételt, a díjazottaknak szeretettel gratulálunk!