Irodalmi és rekreációs körút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2022. július 19-20.

Kezdete: 2022. 07. 19., 00:00
Vége: 2022. 07. 20., 00:00
Helyszíne: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
Ára: A belépés díjtalan.



Könyvtárunk névadója, Kölcsey Ferenc születésének 230. évfordulója 2020-ban volt, amelyet a pandémia miatt nem tudtunk megünnepelni. Ez adta az ötletet, hogy az idei nyáron egy utazást szervezzünk a költő sírjához Szatmárcsekére, és ezzel együtt egy kis körutat is tegyünk a megyében.
Béres Magdi könyvtáros vezetésével 20 jelentkező indult el július19-én Nyíregyházára, ahol a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár volt az első állomásunk. Nagyon kedvesen fogadtak bennünket, és megmutatták a három szinten elhelyezkedő közösségi tereket, egységeket. Sok olyan szolgáltatási lehetőséget láttunk, ami egyedülálló országunkban. 2018 és 2020 között egy pályázat segítségével új közösségi-tanuló terek alakultak, ahol a legmodernebb informatikai eszközök segítik az élethosszig tanulás lehetőségét minden korosztály számára. Külön részlege van a szak- és szépirodalom mellett a kézi könyveknek és helytörténeti kiadványoknak, olvasóteremnek, képregény-tárnak, idegen nyelvi kuckónak, hírlapolvasónak és az új gyerekrészlegnek, ahol külön foglalkoztató, előadó terem is van. A harmadik emeleti „Csiriptanya” igazi kuriózum a különböző foglalkozásokhoz. 100 és 60 fő fér el a konferencia és a kamarateremben. Külön teremben van a számítógépes oktatás, egy másikban pedig a fénymásolás, nyomtatás. 219 környékbeli könyvtár is hozzájuk tartozik, amelyek részére a KSZR rendszeren belül szolgáltatnak könyveket.
Számunkra a médiatár nyújtotta a legnagyobb élményeket. Munka közben láttuk a 3D-s nyomtatót, amellyel ki is próbálhattuk egy (Dunakeszi) kulcstartó tervezését. A rendkívül sokrétű, gazdagon felszerelt részlegen még a greenbox technikát is megismerhettük. Egy zöld fal elé állva csodás háttereket vetítettek mögénk. Néhány hete adták át a könyvkölcsönző automatát, amely személyes kapcsolat nélkül is lehetővé teszi a kölcsönzést és a könyvek visszaadását a nap 24 órájában. A könyvtár dokumentumállománya eléri a 420 ezer egységet, ezen felül 650 féle időszaki kiadvány várja az olvasókat. 30 kölcsönözhető e-book olvasóval rendelkeznek, mindegyik 300 dokumentumot tartalmaz. Gazdag gyűjtemény, internet hozzáférés, színes programkínálat várja az olvasókat igényes környezetben, a város szívében.
Könyvtáros kalauzunk a város központi részén található kultúrnegyedig vezetette csoportunkat, amit hálásan köszönünk. Nyíregyháza színpompás és impozáns épületei, köztéri szobrai magukkal ragadtak minket. A nagyarányú lakosságszám-növekedés 1753-tól Károlyi Ferenc gróf nevéhez köthető, neki is állítottak szobrot az egyik téren. De megtalálható Krúdy Gyula „hintós” szobra a színház, vagy Kölcsey szobra a Megyeháza előtt. A ma 115 ezres lélekszámot meghaladó megyei jogú város gazdag programokat kínáló közművelődési és sportintézményekkel, közgyűjteményekkel, Múzeumfaluval, Állatparkkal, festői szépségű Sóstóval, magas színvonalú művészeti élettel büszkélkedhet.
Délután az Állatparkban jártunk, ahol a Fóka-show mellett Ausztrália, Afrika, India, Óceánia vagy épp a Kárpát-medence állatvilágával is megismerkedhettünk. A szállodában – a vacsora után – wellnessezésre is volt lehetőség, amellyel csoportunk többsége élt is.
A második nap délelőtt Sóstón volt fürdőzés, illetve szabad program a skanzenben, a tóparton, majd buszunk tovább indult a határ felé. Nagyaron felkerestük Petőfi-fáját (kisebb székely kapu mögötti kulturált környezetben találtuk meg), ahol a költő ihletet kapott a Tisza című versének megírásához. A Petőfi év kapcsán így róla is megemlékeztünk.
Szatmárcsekére érve felkerestük a Kölcsey-kúriát, amelyben megtekintettük az emlékszobát. Kölcsey Ferenc – csónakos-fejfás temetőben lévő – sírhelyén elhelyeztük könyvtárunk koszorúját.
Innen Tiszacsécsére utaztunk a Móricz emlékházhoz, ahol élvezetes tárlatvezetés segítségével nyertünk bepillantást Móricz Zsigmond életébe. A hazaút előtt a csécsei kemencés lángosozóban zártuk a kirándulást.
Nagyon jó csapat jött össze, köszönjük a részvételt, a rugalmas hozzáállást.