Szent László szobor

Mogyoródon, a Petőfi Sándor utcában találjuk Árpád-házi királyunk, a Mogyoródi csatában győztes Szent László életnagyságú bronzszobrát. Az mintegy egy méter magas posztamensen álló alkotás 180 centiméter magas. A szent király alakja letisztult, kissé idealizált. Kezében az országalma és a jelképének számító bárd. A szobor a mogyoródi csatának állít emléket, amelyben I. Béla fiai, Géza és László hercegek döntő csapást mértek Salamon király csapataira, ezzel Géza számára megnyílt az út a trón felé. Őt halála után, három évvel később László követte a trónon. A csata előtt még Vácott megígérte Géza herceg, hogy győzelem esetén felépítteti a Váci Püspökség Székesegyházát Szűz Mária tiszteletére. László herceg közvetlenül az ütközet előtt – a látomásainak hatására – tett hasonló tartalmú fogadalmat Szent Mártonnak, egy, a csata helyén építendő egyházról. A templom, majd egy hozzá tartozó monostor meg is épült, amely település történetének a kezdetét is jelenti.
A szép kivitelű szobor a debreceni Józsa Lajos szobrászművész alkotása. Józsa 1944. november 7-én született, autodidakta tanulta a szobrászmesterséget. Alkotásai kőből, bronzból és fából alakított, elsősorban realisztikus szemléletű, alakokat, figuraegyütteseket megjelenítő és nonfiguratív plasztikák.
A szobor talapzatának három oldalára a következő szövegeket vésték: "Szent László király (1077-1095)", és "Mogyoródi csata 1074. március 14. Harcban olyan volt mint bátor oroszlán, békében meg olyan, mint a kegyes pásztor.", továbbá "Millennium évében emelte a község Önkormányzata, a község lelkes lakosai, a Községünkért Mogyoródért Alapítvány az Állam támogatásával."


Alkotó(k):
Józsa Lajos

Cím:
Mogyoród, Petőfi Sándor utca 2.

Felavatás ideje:
2001

Anyaga:
Bronz

Jellege:
szobor

Stílusa:
klasszikus

Formája:
figuratív

Témája:
magyar történelem; Szent László

Vissza az adatbázis nyitólapjára.