Országzászló

Dunakeszin a múlt század húszas éveiben épített ékszerdobozként sorakozó lakóházakkal, a település szellemi és kulturális életének fellegváraként tekinthető művelődési központ és az egykori gyártelepi miliőt megteremtő MÁV Járműjavító Üzem által körbeölelt téren emelkedik a magyarság és dunakesziek összetartozását jelképező országzászló.

A Dunakeszi Civilek Baráti Köre több éves szervező munkájával és nagyszabású lakossági összefogással valósult meg az emlékmű, amelyet Dobes Sándor, Tiszafa „B” nyertes pályaműve alapján valósítottak meg. Az emlékmű terveit a Dunakeszin élő erdélyi művész díjmentesen ajánlotta fel a városnak.
Már az emlékmű alapjának kiépítésénél is megmutatkozott a helyiek tenni akarása, az összefogás ereje, hiszen a komoly és szakszerű építő munkában sok szorgos kezű civil is részt vett.
Az önzetlenül adakozó civilek összefogásával készülő szobor szerkezetét díszítő palást a gödi Piarista Szakközépiskola művésztanárainak és mestereinek a munkája. A műkőből készült paláston formálták meg a Szent Koronát, a Hármas Halmot és Dunakeszi Város címerét. Az emlékművön megörökítették azoknak a nevét, akik 10 ezer forinttal, vagy ennek az összegnek megfelelő építőanyaggal, szakmunkával, és egyéb hozzájárulással támogatták az országzászló építését. Az építés fővédnöke Melocco Miklós Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész volt.

Az országzászló avatását a gyártelepi Köröndön történelmi pillanatként élték meg a dunakesziek, mert már Dunakeszin is hirdeti a Kárpát-medencében, és a világon szétszórtan élő magyarság együvé tartozását, összefogását és áldozatvállalását. Az országzászlót Dióssi Csaba polgármester, országgyűlési képviselő leplezte le, ünnepi beszédet Dr. Kisida Elek, egyetemi magántanár, a Százak Tanácsa tagja mondott. Beszédét az anyaországban és a Kárpát-medencében élő magyarsághoz intézte.
Dunakeszi lakossága 2012. december 9-én Országzászlót emelt az összefogás szimbólumaként. A városi és nemzeti összefogás lehetőséget ad arra, hogy Dunakeszi és hazánk az őt megillető helyzetbe kerüljön Európában.


Alkotó(k):
Dobes Sándor (tervező)

Cím:
Dunakeszi, Gyártelep-Körönd körzet

Felavatás ideje:
2012-12-09

Anyaga:
műkő

Jellege:
emlékmű

Stílusa:
konzervatív

Formája:
nonfiguratív

Témája:
magyarság, történelem

Vissza az adatbázis nyitólapjára.