Gyerekek

Az egykori Fóti Gyermekváros területén, a Károlyi-kastély parkjában találjuk Nagy Sándor szobrászművész Gyerekek elnevezésű szoborcsoportját. Az alkotás témája jól illett a park korabeli funkciójához, amikor ott még gyermekváros működött. A szoborcsoport három kisgyermeket ábrázol, akik szorosan egymás mellett állva, részben összekapaszkodva tekintenek előre. Alakjuk jól mintázza a korabeli gyermekváros árva lakóit. Az alkotó, Nagy Sándor 1923-ban született Buj községben. 1947 és 1949 között a Nyíregyházi Képzőművészeti Szabadiskola növendéke, mesterei Berky Nándor és Diószegi Balázs voltak. 1949-től 1954-ig a Magyar Képzőművészeti Főiskola hallgatója ahol között tudhatjuk mesterei: Beck Andrást, Pátzay Pált és Kisfaludi Strobl Zsigmondot. 1979-ban Munkácsy-díjat, majd 1993-ban a Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét kapta meg.


Alkotó(k):
Nagy Sándor

Cím:
Fót, Vörösmarty tér

Felavatás ideje:
1964

Anyaga:
Haraszti kő

Jellege:
szoborcsoport

Stílusa:
realista

Formája:
figuratív

Témája:
gyerekek

Vissza az adatbázis nyitólapjára.