gróf Széchenyi István mellszobor

Az alagi tréningtelep parkjában, a főbejárat közelében találjuk a Magyar Lovaregylet alapítójának és első elnökének, gróf Széchenyi Istvánnak a mellszobrát. A legnagyobb magyarnak is nevezett Széchenyi István 1791-ben született Bécsben. Ifjúkorát Nagycenken és a császárvárosban töltötte. A reformkor egyik vezéregyéniségének sokoldalú életpályájának fontos epizódja a magyarországi lóversenyzés és lótenyésztés alapjainak a letétele. Angliai utazásai során ismerkedett meg a sportággal. A szigetországi minták átvételét szorgalmazva alapította meg 1827-ben a Magyar Lovaregyletet, amelynek első elnöke (1827-1830) volt. A lovaregylet vásárolta meg 1889-ben Alag-pusztát és hozta létre rajta lóversenypályáját, valamint tréningtelepét. Széchenyi bronzból készült mellszobra – amely egy terméskőből álló, másfél méter magas posztamensen áll – ezért került a tréningtelep parkjába.


Cím:
Dunakeszi, Nándori út

Anyaga:
Terméskő; bronz

Jellege:
emlékmű; mellszobor

Stílusa:
klasszikus

Formája:
figuratív

Témája:
lóversenyzés; Magyar Lovaregylet; Széchenyi István

Vissza az adatbázis nyitólapjára.