Dunakeszi II. világháborús emlékmű

A Március 15. téren, nem messze a 48-as zászlórúdtól helyezkedik el Dunakeszi II. világháborús emlékműve, amelyet a világégés európai befejezésének ötvenedik évfordulóján, 1995. május 9-én avattak fel. Az emlékmű a háború dunakeszi áldozatainak állít emléket, ezt a talapzaton elhelyezett emléktábla is rögzíti: „A II. világháború áldozatai emlékére emelte Dunakeszi város lakossága 1995-ben”. Az emléktáblán olvasható még John Donne örökbecsű idézete: „…sose kérdezd kiért szól a harang: érted szól”. A talapzat további három oldalán alfabetikus sorrendben olvasható Dunakeszi és Alag háborús áldozatainak a névsora. A 118 felsorolt nevek között katonai és polgári áldozatokat is találunk. Maga az emlékmű, Bajza József alkotása. A tervező egy nonfiguratív megoldást választott az emlékmű tervezésénél, amely egy csavart, csigalépcső-szerű formát ad ki, amely a korona jellegű csúcsban végződik. Az egész emlékmű dinamikusan, felfelé törekszik, amelyben a korona a hősöknek szánt nyughelyet, a mennyei királyságot jelképezi, a kanyargós csigalépcső pedig azt a kacskaringós utat szimbolizálja, amelyet az elhunyt hősöknek be kellett járniuk. Az emlékműnél sem a második világháborút övező évfordulókon, sem pedig a Hősök napján nincsenek megemlékezések.


Alkotó(k):
Bajza József

Cím:
Dunakeszi, Március 15. tér

Felavatás ideje:
1995-05-09

Anyaga:
mészkő

Jellege:
emlékmű

Stílusa:
modern

Formája:
nonfiguratív

Témája:
II. világháború

Vissza az adatbázis nyitólapjára.