Batthyány Elemér emlékmű

Az alagi tréningtelepen, a Nándori és a Fóti út sarkán található az alagi lósportot felvirágoztató Batthyány Elemér emlékműve. Gróf Batthyány Elemér az első magyar miniszterelnök, Batthyány Lajos fia volt. A kiegyezés után honvéd huszárhadnagyként szolgált, majd híres lótenyésztő, európai hírű sportember, és utazó lett. Az 1870-es évek végén világkörüli utat tett, Kelet Indiában tigrisekre és elefántokra vadászott. 1891-től 1907-ig a Magyar Lovaregylet elnöke volt. Kezdeményezésére és jórészt tervei szerint épült a Kerepesi úti lóversenytér és az alagi tréningtelep valamint a lóversenytér. Híres volt versenyistállója is. Emlékművét 2002 októberében avatták fel, amelynek dísze a lóversenyzés úttörőjének helyreállított szobra. A harmincas években már szobrot állítottak neki, de az a háborúban megsérült. Sokáig hánykolódott, majd a nyolcvanas években a Kincsem Parkba került. A Nemzeti Lóverseny Kft. végül felújíttatta – a munkát Lengyel István dunakeszi szobrász végezte el. A mellszobor mészkőből készült és klasszikus stílusban ábrázolja a már idős Batthyányt. Alkotója 1932-ben, a gróf halálának évében készítette. Hetven évvel később az emlékmű egy terméskőből kirakott háttérrel egészítették ki. Az emlékművön két emléktábla található.


Cím:
Dunakeszi, Fóti út 43.

Felavatás ideje:
1932

Anyaga:
mészkő, kő, beton

Jellege:
emlékmű, mellszobor

Stílusa:
klasszikus

Formája:
figuratív

Témája:
magyar történelem; sport; lóve

Vissza az adatbázis nyitólapjára.