Konrád Ignác tréningtelepi emléktáblája

Az alagi tréningtelep parkjában találhatjuk Konrád Ignác emléktábláját. Konrád Ignác 1894-ben született Németújfalun. Már gyermekkorában felismerték kivételes rajztehetségét, művészeti tanulmányait azonban az első világháború félbeszakította. Az orosz frontra került, ahol hadifogságba esett, amelyből csak 1921-ben tért haza. Művészeti iskoláit nem folytatta, hanem autodidakta módon kezdte képezni magát. A Fővárosi Állat- és Növénykertben, az Állatorvosi Intézetben és az alagi tréningpályán rajzolta, festette az állatokat, idővel a versenylovat választotta munkáinak fő témájául. A húszas évek elején Alagon készített lóportréi feltűntek egy Strassburger nevű jómódú külföldi diplomatának, aki megkérte, hogy fesse meg számára a legjobb méneket Angliában, Franciaországban és az Egyesült Államokban. A külföldi megbízatás sokat lendített Konrád festői pályáján. Első nyilvános szereplése 1926-ban volt a budapesti egyházművészeti kiállításon, ahol Assisi Szent Ferenc látomása című olajképével szerepelt. A húszas évek végén Alagon telepedett le, és már csak lóképeket festett. A mai Tisza utcában lévő háza egyben műterme is volt, így azt úgy kellett kialakítania, hogy lovak festésére is szolgálhasson. A harmincas években a legnagyobb versenyló-tulajdonosoktól, így Drehertől, Rothchildtól és Horthytól kapott megbízásokat. Alagi munkásságának idején a kor sok kiváló versenylovának készítette el portréját. Egészségi állapota a későbbiekben nagyon leromlott, teljesen megsüketült. Ettől kezdve a Magyar Lovar Egylet támogatta őt és családját, hálájaképpen festette a Reggeli tréning Alagon című képét, amely több nemzetközi kiállításon is aranyérmet kapott. 1948-ban Párizsba költözött, és újra Strassburger-megrendeléseken kezdett el dolgozni. Konrád Ignác 1969-ben hunyt el a francia fővárosban. A műértő közönségből sokan a valaha élt legnagyobb lófestőnek tartják. Az emléktábla szövege: "Konrád Ignác a versenylovak festője 1894-1969. Állíttatott 1994. szeptember 23."


Cím:
Dunakeszi, Nándori út

Felavatás ideje:
1994-09-23

Anyaga:
Bronz

Témája:
festészet; Konrád Ignác

Vissza az adatbázis nyitólapjára.