Iván Kovács László mellszobor emléktábla

Gödön a Pesti úthoz közel, a Kincsem parkban áll az 1956-os forradalom egyik mártírjának, Iván Kovács Lászlónak a mellszobra. Az emlékmű posztamensén egy emléktábla is található a következő szöveggel: "Iván Kovács László 1956-os forradalomban a Corvin köz parancsnoka volt. Állította Göd város önkormányzata és a POFOSZ helyi szervezete 2006-ban." Iván Kovács László 1930. december 18-án született Debrecenben. A soproni katonai reáliskola növendéke volt, mikor 1944-ben a szovjetek elől kénytelen volt nyugatra menekülni, apjával együtt. Egy év múlva tértek haza. 1951-ben érettségizett, majd a jogi egyetemre felvételizett, de apja katonai múltja miatt nem vették fel. Végül közgazdasági-egyetemen végzett el egy évet, esti tagozaton. 1951 – 1953 között a hadseregnél volt polgári alkalmazott, de elbocsátották. Ezt követően bányászként, sportköri előadóként dolgozott. 1956. október 23-án részt vett a rádió épülete előtti tüntetésen. A harcok során még aznap puskához jutott és az Üllői úton részt vett a szovjet tankok elleni harcban. Október 25-én csatlakozott a Corvin közben harcoló ellenállókhoz, 26-ára már ő volt a vezetőjük. 28-án fogadta Nagy Imre, akitől követelte a többpártrendszer bevezetését, a szovjet csapatok kivonását, valamint az ellenálló csoportokból nemzetőrség szervezését. A felkelők látva az ország vezetőségének habozását, bizalmatlanok lettek a kormánnyal szemben és mivel Iván Kovács László Maléter Pál honvédelmi miniszter feltétlen híve volt, vele szemben is. November 1-jén leváltották, helyét Pongrátz Gergely foglalta el. Cserébe beválasztották egy, a nemzetőrség létrehozására megszervezett bizottságba. A szovjet csapatok november 4-i támadása után árulónak kiáltották ki (alaptalanul) és letartóztatták. Miközben a Kilián laktanyába kísérték, mint foglyot, sikerült megszöknie, majd november 10-ig kénytelen volt bujkálni. 10-étől szülei alsógödi házába költözött, innen kezdett el szervezkedni a forradalom eszméinek megtartására. Röpcédulákat készített, tervezte Maléter Pál kiszabadítását, valamint egy illegális „Turul Párt” létrehozását. 1957. március 12-én letartóztatták, majd a Vida Ferenc elnökölte bíróság államellenes szervezkedés vezetésének vádjával kötél általi halálra ítélte, amit 1957. december 30-án hajtottak végre.


Alkotó(k):
Domonkos Béla

Cím:
Göd, Kincsem park

Felavatás ideje:
2006

Anyaga:
Márvány

Témája:
magyar történelem; 1956-os forradalom és szabadságharc; Iván Kovács László

Vissza az adatbázis nyitólapjára.