Semes-Bogya Eszter

Semes – Bogya Eszter faszobrász, dalénekes, a Történelmi Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend tagja. 1964-ben születtem, a Bakonyban nőttem föl Súr nevű községben. Apukám is fával foglalkozott és tőle örököltem a fa szeretetét. Húsz éve faragok, a művészetet a pedagógusok művészeti iskolájában tanultam Bodonyi Ferenc festőművész, képzőművész tanártól, Juhász Erika festőművésztől. A faragást Búza Barna szobrászművésztől és jeles Erdélyi és Kárpátaljai fafaragóktól tanultam. Faragásaimban előnyben részesítem az életfa-istenfa és az ornamentika-ősi magyar díszítést, melyet gyerekeknek is tanítok, így megismertetve az ősi kultúránkat az utókorral. Az országban több helyen megtalálhatóak a munkáim, faragott utcatáblák, stációk, játszóterek, haranglábak, stb. Több köztéri szobrom is van, pl. 56-os emlékmű Galgaguta, Svábok kitelepítésének emlékműve Balinka, Életfa Baranya megyében 12 faluban. Madonna, Bűnbeesés Püspökhatvan szoborpark és nem utolsó sorban Dunakeszin a szoborpark is részben az én kezem munkája. Az idén 2011-ben a szülőfalumnak faragom meg az életfáját, mely különösen nagy kihívás és öröm lesz számomra. Munkáim megtalálhatóak még Svájcban és Amerikában. A zene terén is szép sikereket értem el, önálló lemezem, Szívemből szól a dal, melyen magyar dalokat, hitvilági evangélikus dalokat és általam megzenésített verseket énekelek. Kortárs költők kérnek fel versük megzenésítésére, mint Benke László a Hét Krajcár kiadója, Kaiser László a Hungarovox kiadója, Madár János, Balázs Sándor, Lászki Erzsébet, Estók Márti, Kővári Tibor stb. Legnagyobb munkámnak, József Attila Nem, Nem Soha című versének a megzenésítését tartom. Énekelek időseknek, óvodásoknak, magyarok találkozóján, mindenhol és mindenkinek, ahol át tudom adni a magyarságot, a hitet és a szeretetet. Karnagya voltam a Szigethalmi Felnőtt kórusnak és tagja vagyok a Dunakeszi Sacra kórusnak. Mindezt örömmel teszem, mert tudom, hogy a Jó Isten segíti a munkámat.


Születési név:
Semes-Bogya Eszter

Művésznév/álnév:
Lovag Dáma Semes-Bogya Eszter

Művészeti ág:
képzőművészet; szobrászat; faszobrászat

Lakhely:
Dunakeszi, Kiserdő utca 13/A.

Telefonszám:
+36 70 5682295

E-mail:
semes.bogya@gmail.com

Web:
semes-bogya.hu; semesbogya.hupont.hu

Kiállítások/művek:
Gárdonyi Géza Galéria, Művelődési ház Dunakeszi, Súr, Tatabánya, Kisbér, Kozárd, NAKE Nagymaros, Nyitott Kapu Mobil Art Alapítvány Magyarok háza, Gellért szálló, Gödöllő Királyi Kastély, Ráckeve Savoyai Kastély, Művészetbarátok Egyesülete Pataki Művelődési Központ, Lakitelek-Népfőiskola, Magyar Kézművesség, AMKA-IPOSZ Mezőgazdasági Múzeum, stb.A Szigethalmi Irodalmi és Képzőművészeti Asztaltársaság – IRKA, 2011-es Antológia kiadásában jelennek meg faragott munkáim, dalszöveg és önéletrajz.
A könyvvel egy időben jelenik meg egy verses, zenés CD, amely a képzőművészeti társaság költőinek, általam megzenésített verseit tartalmazza.
Add, Hogy Lehessek! című kötet a Napos oldal sérült emberekért alapítvány és a Tihanyi Bencés Apátság kiadásában
Sebzett madár Dr. Losonci Miklós a Nyitott Kapu kiadásában.

Vissza az adatbázis nyitólapjára.