Templomépítés 1.

Templomépítés

A Jézus Szíve templomot 1942 őszén kezdték építeni, mivel az iskolában a szükségkápolna az 1930-as években egyre szűkösebb lett és a templomépítés igénye egyre erősödött. A műhelytelepi egyházközség (1928 januárjában alakult) Lányi Ferenc elnökségével egyre jobban szükségét érezte a templomépítésnek. A MÁV igazgatóság kijelölte a templom, a plébánia és a kétemeletes lakóház építésének helyét, valamint megalakult a Templomépítő Egyesület, melynek ügyvezetője Kerényi Béla főtanácsos lett. A templom tervezője Pákozdi István építészmérnök, a vállalkozó pedig Vitéz Katona Mihály építőmester volt. Az építést Balogh György vezette. A templomépítés sokrétű munkájában a Főműhely minden tisztviselője és fizikai dolgozója részt vállalt. Az első kapavágás 1942 szeptemberére esett. A Főműhely lelkes fotósai: Hernádi Jenő, Bozsó Zoltán és Fogarasi Lajos félévenként fotózták a templomépítés minden fázisát. Ezen a fotón a templom és a két lakóház (a Béke úton) alapozása készül.

Cím: Templomépítés
A felvétel ideje: 1942
Település: Dunakeszi
Főtéma: események
Témák: Műhelytelep
Fényképész: Bozsó Zoltán
Méret: 8x4 cm
Tulajdonos: Bozsó Zoltán
Lelőhely: Révész István Helytörténeti Gyűjtemény V/125.

Vissza az adatbázis nyitólapjára.