Richter Béla plébános

Richter Béla plébános

A Pest megyei Zsidón született, 1879-1925 között élt. Tanulmányait Vácon végezte, 1902-ben szentelték Vácon pappá. Káplán volt Nógrád és Kosd faluban, 1907-ben Dunakeszi plébánosa lett. 28 évesen aktív munkát kezdett. A Lovaregylet segítségével újjáépítette a plébániát (fürdőszoba, a veranda beüvegezése). 1909-ben emeletet kapott az iskola, 1913-ban a templomot belül kifestette és a villanyt bevezettette. A templom Jézus Szíves és Szűz Mária szobrot kapott. 1922-ben ide telepítette a kalocsai Miasszonyunk szegény iskolanővéreket, akiknek a katolikus egyház területén lakhelyként zárdát építtetett (ma a Szent István Általános Iskola ebédlője). 1923-tól a Katolikus Kör épületében indul a Kisded Óvoda egy csoporttal, 1928-ban a második csoport is elindult. Közben az épületet bővítették. (Ez az épület a mai Eszterlánc Óvoda.) Az iskolában a nővérek tanították 1935-től a lányokat 1-6. osztályig és a továbbképző osztályokat (7-8. osztály) is, a fiúkat pedig civil tanítók oktatták. Richter Béla 1925-ben, 46 éves korában dunakeszi halt meg. Később Isaszegre helyezték a családi sírkertbe.

Cím: Richter Béla plébános
A felvétel ideje: 1925
Település: Dunakeszi
Főtéma: személyek
Témák: 1925
Fényképész:
Méret: 6x10 cm
Tulajdonos: Révész István Helytörténeti Gyűjtemény
Lelőhely: Révész István Helytörténeti Gyűjtemény IX/2.

Vissza az adatbázis nyitólapjára.