Révész István plébános

Révész István plébános

Révész István plébános Vácott született, 1862-1929 között élt. Földműves szülők gyermeke, tanulásához a költségeket társai tanításával fedezte. Vácott szentelték pappá. Fótra, majd egy év után (1887 októberében) Dunakeszire helyezték, ahol egy év elteltével plébános lett egészen 1907-ig. A községben képviselő volt és az iskolaszék elnöke is. A 26 éves fiatal, tenni akaró pap rendbehozatta a már lepusztult 1756-ban épített Szent Mihály templomot és az 1769-ben létesült plébániát. Hitelszövetkezetet is alapított, illetve jelentősen részt vett a Kopolya-tetői régészeti feltárásban. A templom körüli régi egyházi temetőt felszámoltatta, területét parcelláztatta. A befolyt pénzből községi kölcsönfelvétellel iskola építését szorgalmazta, ami 1897-ben a környék legmodernebb, földszintes, négytantermes iskolája lett. Ez a mai Szent István Általános Iskola. Megalapította a gyertyatartó Mária-lányok 17 tagból álló közösségét a gyönyörű népviselettel. 1903-ban pápai kamarás lett. Létrehozta férfiakból a 400 tagú Jézus Szíve Társaságot. Kezdeményezésére megépült 1904-ben a Katolikus Kör (a mai Eszterlánc Óvoda épülete). A lovaregylei kápolna mellett a Magyar Lovaregylet Alagi Tréningtelepén dolgozó lovászfiúk tanítását és lelki gondozását szolgáló tanítási helyként kialakított terem és lelkészlakás 1906-ra épült meg. Az épület létrehozásához Révész három grófi családot alapítvány létrehozására ösztönzött. 1907-ben elfogadta Kecskemét egyházközségének vezetését, ahol prépost plébános lett. A dunakesziek nehezen váltak el szeretett plébánosuktól. 1909-ben mislei prépost, 1912-ben pápai prelátus lett. Országosan elismert szónokként és költőként is tisztelték személyét. 1925-ben a Magyar Polgári Érdemkereszt kitűntetés II. fokozatát kapta. A 20-as években tábori püspökké szentelték. 2001-ben az ő nevét vette fel a Helytörténeti Gyűjtemény, 2005-ben a Városháza előtti közt róla nevezték el, valamint itt áll emlékműve is.

Cím: Révész István plébános
A felvétel ideje: 1929
Település: Dunakeszi
Főtéma: személyek
Témák:
Fényképész:
Méret: 9x12 cm
Tulajdonos: Révész István Helytörténeti Gyűjtemény
Lelőhely: Révész István Helytörténeti Gyűjtemény IX/1.

Vissza az adatbázis nyitólapjára.