Egyesület alakítása

Egyesület alakítása

A MÁV Dunakeszi Főműhely (1926. május 23.) megindulásának évében június 23-án Lányi Ferenc elnökletével megalakult a Főműhelyben dolgozók kulturális egyesülete a „Magyarság Dal- és Önképző Egyesület”, amelynek jelvénye a képen látható. A jelvény ovális alakú, benne a zene és tudomány jelképe: a szárnyas keréken a lant, rajta pedig a korona.
Mottó: Dr. Györkössy Endre: „Imádság és harci kürt lesz ajkunkon a dal, míg ránk virrad a magyar diadal.”
Szintén ebben az évben készítették el a működési szabályzatot és a házirendet is. A munkát a választmány indította. Előadóművészeket felkaroló osztályok: dalegylet, műkedvelő csoportok, színjátszás, tánccsoport, zenekarok (népi, szalon, szimfonikus, cserkészfúvós zenekar). Általános műveltséget fejlesztő alosztályok: könyvtár, sakk, filmvetítés, játékok, ismeretterjesztő előadások, önképzőkörök. Havonta egy pengőt minden dolgozó fizetéséből levontak, ez volt az egyesület alapbevétele. A Főműhelybe való bejutást megkönnyítette a megbízható szaktudás mellett, ha a dolgozó részt vállalt valamelyik egyesületben vagy sportszakosztályban.

Cím: Egyesület alakítása
A felvétel ideje: 1926. júni
Település: Dunakeszi
Főtéma: események
Témák: Dunakeszi-Gyártelep
Fényképész:
Méret: 9x13 cm
Tulajdonos: Várkuti József
Lelőhely: Révész István Helytörténeti Gyűjtemény XXII/67/a.

Vissza az adatbázis nyitólapjára.