Ibrányi Márta

1957.06.06-án születtem Budapesten. Általános iskolai tanulmányaimat Budapesten az Aga utcai Általános Iskolában végeztem el, majd a Kaffka Margit Gimnáziumba jártam és ott érettségiztem. Érettségi után a KELTEX nevű szövőgyár Kollégiumában voltam nevelő. 1976-ban képesítés nélkül kezdtem tanítani. Pesterzsébeten és esti tagozaton elvégeztem a Budai Tanítóképző Főiskolát, testnevelési szakon. 1979-ben férjhez mentem. Közben elvégeztem a Testnevelési Egyetem sportszervező szakát és a kosárlabda edzői szakot. 3 lányom született. Mindhárman kosárlabdáznak és a Radnóti Miklós Gimnázium tanulói voltak. Közel 20 éve veszek részt a város életében, mint sportbizottsági tag, mint diáksportbizottság vezetője. A Pest megyei Diáksport Szövetség szakreferense is vagyok, szervezem a diákolimpiai versenyeket a területünkön. Az itt eltöltött 35 év alatt a kosárlabda sportágban értem el kiemelkedő eredményeket. Két válogatott sportoló kezdett az iskolai kosárlabda csapatomnál kosarazni: Horváth Ákos és Engelt Orsolya. 4 éve minden diákolimpián országos versenyig jutottunk. A legjobb eredményünket, a 4. helyet 2013-ban szereztük meg. Ezzel a csapattal 2012-ben Bécsben nemzetközi tornát nyertünk, 2013-ban pedig 3. helyen végeztünk. Edzősködöm a Csata DSE-ben. Idén a gyerekcsapatom országos bajnok lett.


Születési hely:
Budapest

Születési idő:
1957-06-06

Foglalkozás:
tanár, kosárlabda edző

Lakcím:
2120 Dunakeszi, Rákóczi út 9.

E-mail:
ibranyi.marta@citromail.hu

Web:
hu-hu.facebook.com/marta.ibranyi

Díjak:
Miniszteri Dicséret 1989; Pest megye Diáksportjáért 2000; Testnevelési és Sportdíj Pest megye önkormányzat 2001; Dunakeszi Város Sport díja 2010.

Vissza az adatbázis nyitólapjára.