Gazdaghné Wittner Mária

1950 nyaráig, az államosításig a Karmelitáknál nevelkedtem. Ősszel Ikervárra kerültem állami gondozottként, ahol folytattam ill. befejeztem a 8 általánost. Gimnáziumot Sárváron kezdtem, majd másodiknál kimaradtam. Innen Szolnokra vittek. Első munkahelyem a Kunhegyesi Járási Tanácson volt, ahol gépíróként dolgoztam.
1955-ben megszületett a gyermekem. 1956 nyarán kórházban voltam. Ősszel a forradalom kezdetétől bekapcsolódtam a harcokba és november 4-ig, a sebesülésemig részt vettem az eseményekben. Disszidáltam, majd hazajöttem. 1957. július 16-án letartóztattak, 1958-ban halálra ítéltek, majd 1959. február 26-án életfogytiglanra változtatták az ítéletet. 1970-ben szabadultam. Szolnokon a Minőségi Szabóságban dolgoztam. 1972-ben férjhez mentem és Dunakeszire költöztünk. Helyben dolgoztam a Bőrdíszműben. 1973. december 6-án megszületett a gyermekem. 3 év GYES után ugyancsak helyben a Hunyadi úti varrodában helyezkedtem el. 1979-től a Gödi TSZ műszaki raktárában, majd 1984-től a Katona József Szakközépiskolában takarítónőként dolgoztam. Gerincproblémáim miatt innen százalékoltak le 1987-ben.
1989-ben bekapcsolódtam a politikai életbe. 2006-2014-ig országgyűlési képviselő voltam. 1956 igazságának továbbvitele életem része maradt.


Születési név:
Wittner Irma Mária

Születési hely:
Budapest

Születési idő:
1937-06-09

Foglalkozás:
nyugdijas

Lakcím:
2120 Dunakeszi, Váci Mihály u. 17.

Díjak:
Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztje (1991); Magyar Köztársaság Emlékérem ezüst; 1956-os Emlékérem emléklap; Magyar Köztársaság Emlékérem arany; POFOSZ Kereszt; Budapest Emlékérem; Horvát Politikai Foglyok kitüntetés; Szent György Lovagrend kitüntetés; Katyin Kereszt; Varsói Emlékérem; Dunakeszi Díszpolgára; Szellemi Védegylet Rendületlenül Diploma; Széchenyi-díj; Szent István-díj (2006); Aracs Főnix-díj Szabadka; Angliai szabadságharcos Szövetség kitüntetése; Csepel Díszpolgára; Mindszenty emlékérem; Lengyel Köztársasági Érdemrend Parancsnoki Keresztje.

Kiállítások/művek:
Wittner Mária: Ellenőrizve.- Magyar Ház Kiadó, 2002.
Wittner Mária: Angyal vigyél hírt a csodáról. - Kairosz Kiadó
Koltay Gábor - Wittner Mária: Életre itélve
Bene Éva: Hűség mindhalálig : Wittner Mária és Bene Éva beszélgetése. - Kairosz Kiadó, 2014.
Film: Hónér vigyázz! Siralomháztól a Parlamentig. Rendezte Matúz Gáborés Siklósi Beatrix. - 2007.

Vissza az adatbázis nyitólapjára.