Gáspár László

Gáspár László 1979. június 12-én született Balassagyarmaton, 4 testvére van. Iskoláit szülővárosában végezte, vízvezeték-szerelőnek tanult. Már általános iskolásként megmutatkozott művészi vénája, akkoriban azonban elsősorban a rajzolás terén bizonyított, több pályázatot is megnyert. Énekelni 16 éves korában kezdett komolyabban. Első sikerét az iskolai Ki Mit Tud?-on aratta, egy Demjén Ferenc-dallal megnyerte az ének kategóriát. Jutalmul az igazgató egy basszusgitárral ajándékozta meg. Autodidakta módon, kitartó szorgalommal sajátította el a hangszer használatának fortélyait. Ekkor ismerkedett meg olyan világhírű jazz-zenészek szerzeményeivel, mint Marcus Miller, Jaco Pastorius és George Benson. Ez az élmény a későbbiekben alapvetően meghatározta zenei ízlésvilágát, melyre a jazz mellett a soul és az R’n’B is hatott. A munka mellett minden idejét a basszusgitározásnak szentelte. Részt vett egy jazz-zenekar alapításában, az együttesben a basszusgitározás mellett énekelt is. Különböző rendezvényeken léptek fel Nógrád megyében és Budapesten. A zenekar felbomlása után a helyi gospel-kórusban énekelt. 1995-96-ban a Ki Mit Tud?-on indult, közvetlenül a televíziós döntők előtt esett ki a műsorból. A Kifutó 2 válogatóján továbbjutott, előadásával lenyűgözte a zsűrit, azonban a műsor megszűnése miatt a várva várt sikerek elmaradtak. Az Üstökös tehetségkutató verseny sem hozta meg számára az áttörést, ezért úgy döntött, hogy az éneklést abbahagyja. 2003-ban családja unszolására indult a Campona tehetségkutató énekversenyen, melyen 3. helyezést ért el és különdíjat kapott. Augusztusban nevezett be a TV2 Megasztár – Az év hangja című versenyébe. 3. helyen végzett s elnyerte a megtisztelő "2004 legjobb férfihangja" címet. A verseny hónapokon át zajlott, eközben Laci országos ismertségre és hatalmas rajongótáborra tett szert.
2004 októberében jelent meg első albuma Hagyd meg nekem a dalt címmel. Az album pár hét alatt aranylemez, később pedig platinalemez lett.Az album első kislemeze a Hagyd meg nekem a dalt című dalból készült. A dal 3 hétig állt a VIVA TV hivatalos slágerlistájának élén, és a MAHASZ Editors’ Choice rádiós listáján 7 hétig volt első. Az albumhoz még egy kislemez készült a Sosem vagy egyedül című dalból.
2005-ben jelent meg második albuma Bárhol jársz címmel, amely az előzőhöz hasonlóan szép sikereket ért el. Az albumról két kislemez jelent meg a Ma éjszaka és a Bárhol jársz című dalokból.
2006-ban jelent meg harmadik albuma És mégis forog a föld címmel. Az albumról három kislemez jelent meg: az És mégis forog a Föld, a Bolond vagyok, mert és egy duett Szekeres Adriennel, a Kikötők, mely az és egyik legnagyobb sikere lett.
2007-ben jelent meg negyedik albuma Maradandók tisztelettel címmel. Az album első kislemeze az Engedj el című dalból készült.
2008-ban a harmadik albumról megjelent egy negyedik kislemez a Dalban küldöm című dalból.


Művésznév/álnév:
Gáspár Laci

Születési hely:
Balassagyarmat

Születési idő:
1979-06-12

Foglalkozás:
előadóművész, énekes-basszusgitáros, zeneszerző



Web:
facebook.com/gasparlaciofficial

Díjak:
Miniszteri Elismerő Oklevél (2005)
VIVA Comet - Legjobb férfi előadó (2005)
Fonogram-díj - Az év hazai felfedezettje (2005)
Fonogram-díj - Az év hazai dala (Hagyd meg nekem a dalt) (2005)
VIVA Comet - Legjobb szóló előadó (2006)

Vissza az adatbázis nyitólapjára.