Csoma Attila

Száz éves a József Attila Művelődési Központ színházterme

Megjelent: Dunakeszi Helytörténeti Szemle: 7. évfolyam 1. szám (2014. május), 2. old.
A cikk eredetijének digitális verziója pdf-ben »

A vasúti közlekedés folyamatos bővülése és a pesti műhely túlzsúfoltsága arra késztette a MÁV vezetését, hogy új főműhelynek keressen helyet valahol a főváros közelében. A helyzetet tovább súlyosbították az istvánteleki műhelyt ért 1903-as és 1907-es tűzvészek, így halaszthatatlanná vált az új főműhely létesítése. A MÁV választása Dunakeszire esett, amelynek északi határában a vasút közvetlen közelében egybefüggő, szabad földterülete volt. A terület megvásárlása után 1910-ben a MÁV Igazgatóság megkezdte az új MÁV főműhely építését Dunakeszin. 1911-ben készültek el a földmunkákkal, és fektették le az iparvágányokat a leendő műhely és Dunakeszi-Alag állomás között. Egy önálló megállót is létesítettek ekkor Dunakeszi néven. 1912-ben felépült a téglagyár, ahol beindult a fehér mészkőtégla gyártása, amelyből a Műhelytelep épületei 1913-ban és 1914-ben felépültek. Elkészült a Kapus- és az Igazgatósági épület, a tanoncműhely, a szertár, az ún. Bagolyvár és a művelődési központ, akkori nevén Munkásotthon.

A művelődési központ épülete az évek során több hozzáépítéssel is gyarapodott, száz évvel ezelőtt mindössze a színházteremből, egy előtérből és három mellékteremből állt. Az I. világháború kitörésével félbemaradt az építkezés, a Munkásotthont 1915-ben hadikórházzá alakították át. A nagyteremben rendezték be a kórtermet, ahol idegen nemzetiségű (román, szerb) katonákat is gyógyítottak. Az ápolónők közül kettőt név szerint is ismerünk: Czikora Lajosné 1915. február 10. és 1916. július 4. között dolgozott a kórházban, de a későbbi legendás dunakeszi szülésznő, Bayer Istvánné is itt kezdte egészségügyi pályafutását.

A háború után az elcsatolt országrészekről menekülő családokat szállásolták el az épület falai között. 1922-ben újraindult a főműhely építése, s ezzel együtt megkezdődött az épület kultúrházzá történő átalakítása is. 1926-ra megépült a színpad, a zenekari árok, a karzat, a pénztárfülke és két öltöző. Annak ellenére, hogy az épületen a következő évtizedekben még további toldásokat és ráépítéseket végeztek, ezekkel a fejlesztésekkel nagyjából kialakult a színházterem maihoz hasonlatos képe.