Vizdák Kamilla

Révész István tábori püspök, mint Dunakeszi plébánosa

3. rész

Megjelent: Dunakeszi Helytörténeti Szemle: 6. évfolyam 2. szám (2013. szeptember), 10-12. old.
A cikk eredetijének digitális verziója pdf-ben »

V.6. Újságírói tevékenység

Plébánosként és politikusként már láthattuk Révészt, most mint újságírót is megismerhetjük. Irodalmi érzékeny­sége nemcsak a szónoklatokban, hanem a versírásban és új­ságírásban is megmutatkozott. Írt politikai, szociális, egyházi vonatkozású cikkeket, s az újságok nem ritkán verseit is kö­zölték. Több éven keresztül volt a Váczi Közlöny című hetilap munkatársa, melyben az általa fontosnak tartott közérdekű információkról és témákról írt hosszabb-rövidebb terjede­lemben. 1900 decemberében a Közlöny új tulajdonosa és fő­szerkesztője Kokovay János lett, aki szerencsésnek érzte ma­gát, hogy a „mélyen tisztelt Révész Istvánt” megnyerhette a lap egyik főmunkatársának.[1] Révész az újság hasábjain keresztül is próbált hatni az emberekre, így terjesztve a keresztény hitet és az igazságot. Egy 1901-es cikkében a következőket írja a saj­tóról és a keresztény mozgalmakról: „Az uj század sajtójától és keresztény mozgalmaitól várjuk azokat a röntgensugarakat, melyek behatolnak az alakoskodók szivébe, veséjébe, hadd lássa már egyszer a világ, hogy kik azok, kik a haza és az egyház legszentebb oltárai kö­rül szeretet nélkül, csak hasonlesésből settenkednek.”[2]

VI. Bogyó Pál utódja

Bogyó Pál pápai prelátus, kecskeméti apátplébános, gyé­mántmisés áldozópap 1906 júliusában elhunyt.[3] Ezzel a tra­gédiával nyílt meg a lehetőség Révész előtt – noha ő csak szülővárosában akart kanonok lenni –, hogy pályája még ma­gasabbra ívelhessen. Gróf Csáky Károly Emmánuel megyéspüspök félt Révész tehetségétől és habitusától, így kihasznál­va a kecskeméti plébánia megüresedését, leküldte őt a váci egyházmegye legnagyobb plébániájára adminisztrátornak.[4]

1907 januárjában pályázatot írtak ki a kecskeméti plébá­niai székre és az újonnan alapított lelkészségre, melyre Ré­vész István dunakeszi, dr. Ében Mihály nagykőrösi, Pelczer Béla galgamácsai és Bogoss Béla tápéi plébánosok pályáztak. Révésznek nehéz lehetett meghoznia a döntést, tudva, ha nyer, meg kell válnia szeretett „nyájától”. A választást február 10-re írták ki,[5] melyet Révész megnyert. Új kecskeméti plébá­nosként a hűségesküt 1907 márciusában tette le, beiktatására szeptember 26-án került sor. Az installációt Gossmann Ferenc oldalkanonok végezte, aki szép beszédet mondott elhunyt Bo­gyó Pálról és a dunakesziek fájdalmáról, kiknek meg kellett válniuk szeretett lelkipásztoruktól. Gossmann után Révész lépett a szószékre, megkezdve ezzel az „alföldi tanyavilág fel­emelését.”[6]

VII. Búcsú

Révész plébános elhelyezésével új korszak kezdődött Du­nakeszi életében. Szeretett papjuktól nagyon nehezen váltak meg a község lakói, hiszen rengeteget köszönhettek neki. De hiába került el a pásztor messzire nyájától, nem felejtették el. A kecskeméti évek alatt többször is visszahívták a hívek egy-egy nagyobb ünnepre, hogy prédikáljon nekik.[7]

Révész távozásának napján a község szinte minden hívője összegyűlt, hogy meghallgassa plébánosának búcsúbeszédét. A távozó pap felidézte a Dunakeszin eltöltött majd húsz év örömét és búját. Hangsúlyozta, hogy sem a távolság, sem az idő múlása nem homályosítja el szeretetét, melyet a duna­kesziek iránt érez. Beszéde után a községházán tartott dísz­gyűlésre ment, ahol a község képviselőtestülete és az általa alapított intézmények, szervezetek, közösségek vezetői, kép­viselői búcsúztatták. Este Dunakeszi „intelligenciája” búcsú­zott nagyra becsült emberétől.[8] Utódja Richter Béla lett, aki folytatta az elődje által megkezdett szép munkát. 1908-ban kibővíttette és felújíttatta a plébánialakot, két évvel később újrazsindelyeztette és villámhárítót szereltetett rá. Egyszóval, Richter méltó utóda lett a nagyra becsült plébánosnak.[9]

VIII. Hatása unokaöccsére

Révész István családunk első, de nem az utolsó egyhá­zi pályára lépett embere. Unokaöccse, aki szintén az István nevet kapta, az ő hatására választotta a papi szolgálatot. Az ifjabb Révész István ugyancsak Vácon született, tizennyolc évvel később, tehát 1880. október 4-én. Nagybátyjához hason­lóan Vácon végezte tanulmányait a piaristáknál és a szemináriumban.[10] Szentelése 1904. június 19-én zajlott a váci Irgal­mas Testvérek kápolnájában tizenegy kispaptársával együtt.[11] Az újmisés első szentmiséjét a váci székesegyházban mutatta be, de a szentbeszédet az idősebb Révész mondta el.[12] Duna­keszi plébánosa a papi hivatás fontosságáról, az egyházi élet töviseiről beszélt. A szentmise gyönyörű volt, hiszen nagy­szerű prédikációt hallhattak a hívek, és a leányiskola diákjai is emelték az ünnep fényét énekükkel. Az újmisét követően a nagybáty Dunakeszire invitálta vacsorára családját valamint több előkelő személyiséget.[13]

Ifjabb Révész István Bagon, Lajosmizsén, Zagyvarékason, Abonyban, Hatvanban és Kiskunfélegyházán volt káplán.[14] Végső helye 1924-től Cibakházán volt, ahol – nagybátyjához hasonlóan – ő is sokat tett híveiért. Az ifjabbik pap nem fu­tott be olyan fényes pályát – noha 1931-ben esperes lett – mint az idősebb Révész, mégis tiszteletreméltó, becsületes ember maradt mindvégig. Sokszor mutatott be szentmisét a csekei hegyen, a régi kápolnában, ahová a környező településekről százával érkeztek a hívek. Ez alapján feltételezhető, hogy ben­ne is megvolt a szónoki tehetség.[15]

IX. Betegség

Révész István politikai szerepvállalásánál már utaltam a plébános betegségére, amit most Schuszter püspöknek írt le­velein keresztül mutatok be.

Említettem, hogy tüdő- és gyomorhurutja nagyban meg­keserítette életét. Több ízben kérte püspökét, hogy engedje el hosszabb-rövidebb időre valamely fürdőbe, hogy a gyógyvíz elősegíthesse gyógyulását. „Alulirott legmélyebb alázattal ese­dezem nagyméltóságu Püspök Úr és kegyelmes Atyámhoz, hogy engem plébániám hivatalától 6 hétre felmenteni és a gleichenbergi fürdők használatára kegyesen elbocsatani méltóztatnék.”[16] Alább azt is írja, hogy eddig sohasem hagyta el hajlékát, most sem önszántából teszi ezt, hanem betegsége kényszeríti, továbbá kéri a főpásztort, hogy járuljon hozzá a költségeihez, hiszen az eddigi bevételeit mind a felújításokra költötte.[17] Egy évvel később ugyancsak gyógyfürdőre bocsátásért esedezik, hiszen orvosa utasította egy újabb kúra megkezdésére. A püspöknek címzett levelében jelzi, hogy „távollétem idejére helyettesítésem­ről gondoskodtam.[18]

X. Révész István emlékezete

Révész István tevékenységének elismeréséül az utókor több intézménynek, utcának, térnek adta a plébános nevét. Ezek nem a szülővárosában, hanem azokon a helyeken ta­lálhatók, ahol plébánosként működött. Méltán érdemelte ki ezeket az utólagos elismeréseket, de természetesen már éle­tében is kitüntették. Egykori iskolái nevének öregbítéséhez is nagyban hozzájárult, így a váci kegyes tanítórend is büszkén emlékezik meg róla.[19] Nemcsak a társadalmi és politikai cse­lekedeteivel vívta ki az emberek elismerését, hanem (főleg Dunakeszin) a hitélet fellendítésével, a lelkek gondozásával, a szegények felkarolásával is. Ezért az odaadó szeretetéért, buzgóságáért, mellyel nyáját terelgette, X. Pius pápa 1903-ban pápai titkos kamarássá nevezte ki.[20] Révész a jeles alkalomból lakomát rendezett, melyen vendégül látta a „központi papság­nak és a dunakeszii társaságnak több kiváló tagját.”[21]

Révész István Dunakeszin 19 évet töltött az egyház szol­gálatában. A majd 20 év alatt mindig példamutató és céltuda­tos közéleti tetteivel, szociális érzékenységével, szónoki tehet­ségével, irodalmi és régészeti érdeklődésével, helyi és körzeti képviselőségével jelentősen előmozdította a századfordulón a község oktatási-, kulturális- és társadalmi életét.

A plébános születésének 140. évfordulóján, 2002-ben vet­te fel a Dunakeszi Helytörténeti Gyűjtemény a Révész István nevet. A gyűjteményben található használati- és dísztárgyak, ruhadarabok és fényképek nagyon jól illusztrálják a község lakóinak korabeli életét. Szakáll Lászlóné 1967-ben kezdte el gyűjteni a dunakeszi parasztcsaládok régi tárgyait, de saját helyet csak 1994-ben kapott az akkor még otthon tartott por­tékák sokasága. A gyűjtemény megnyitója 1994. november 25-én volt, berendezkedni azonban csak két évvel később si­került.[22] A névfelvételi ünnepség 2002. augusztus 19-én zajlott, melyen rengetegen vettek részt. Az avatóbeszédet Hámor Jó­zsef, a Városvédő és Városszépítő Egyesület elnöke mondta el. Az emléktáblát Kecskeméthy Géza akkori polgármester lep­lezte le, melyet Oláh Antal apát-prépost szentelt meg.[23]

Halála után Dunakeszin az ő nevére változtatták át a mai Budai Nagy Antal utcát (Révész István út). 2005-ben Duna­keszi városának képviselőtestülete ismét utcát – pontosabban sétányt – nevezett el a település volt plébánosáról, mely a Vá­rosháza előtti dísztéren található. A Révész István sétányon egy emlékművet is állítottak, mely egy posztamensen talál­ható nyitott könyvet formáz. A „könyvben” az alábbi sorok olvashatók: „Révész István plébános tábori püspök 1862-1929. Dunakeszi-Alag községgé válásának meghatározó egyénisége”[24]

XI. Összegzés

Révész István dunakeszi plébánosi működését, néppárti képviselőjelöltségét és újságírói tevékenységét megismerve biztosak lehetünk abban, hogy a reá bízott feladatokat mind­végig lelkiismeretesen és becsületesen elvégezte. Nem riadt vissza a támadásoktól, minden járható – és sokszor járhatat­lan – úton az igazságért és a szegények felemeléséért, a lelkek gondozásáért harcolt. Sohasem kérkedett érdemeivel, mindig szerény maradt, de a hatalomra vágyott, méghozzá olyan ha­talomra, mellyel a nyomorultakat, a szerencsétleneket pártfo­golhatta. Élvezte a népszerűséget, de nem lett önámító, becs­vágya folyamatosan a még nemesebb célokért hajtotta őt. „A küzdelem csábította, a folytonos harc hevítette, a szakadatlan munka volt éltető eleme és ebben kielégülést is nyert szenvedélyes tempera­mentuma.”[25] Senki nem mondhatta meg soha róla, hogy nem magas rangú, gazdag család sarja, hiszen büszkesége, paran­csoló, ám mégis jóságos tekintete nem árulta el alacsony sorból való származását, melyet sohasem titkolt. Épp ellenkezőleg, büszke volt rá és szónoklataiban, néppárti beszédeiben több­ször hivatkozott is arra, hogy ő egy velük, ismeri gondjaikat. Mindig alázatos volt följebbvalóival, de sohasem alázkodott meg, magáért és szeretteiért mindig kiállt. A hitélet terén tett fáradozásait mi sem bizonyítja jobban, mint 1891-ben százhat­van bérmálkozója, ami azt jelzi, hogy a fiatalabbak körében is nagyon közkedvelt volt.

Már említettem, hogy Révész szívügye a szegények gon­dozása volt, ezért fontos elmondani azt is, hogy saját költ­ségén is sokat tett a nélkülözőkért. 1903 karácsonyán, mint minden évben karácsonyfát állítottak az iskolás gyermekek­nek, hogy együtt ünnepeljenek. Ez a hagyomány nemcsak az ünneplésről szólt, hanem az ajándékozásról is. A jómódú gyermekek édességeket, a szegények tanszereket, ruhaféléket kaptak. Ebben az évben Révész a váci iparosoknál vásárolt a legszegényebb, nélkülöző diákoknak. Tíz pár csizmát a fi­úknak, 10 pár mamuszt és húsz harisnyát a lányoknak. Két szegény munkásembernek szintén egy-egy pár csizmát aján­dékozott a nemes lelkű lelkipásztor.[26]

Újságírói ténykedése, irodalmi fogékonysága a Váczi Köz­löny hasábjain formálódott. Kicsit előretekintve azt láthatjuk, hogy ez csak szárnypróbálgatás volt, mert az igazi újságírói véna a kecskeméti évek alatt mutatkozott meg igazán, ahol már lapot is szerkesztett.[27] Verseit egyszerű embereknek szán­ta, akik megértik, éltetik őt. Szeretett falujáról a következőket írja:

„Mért szeretlek édes kis falucskám?
Mintha bölcsőm ringott volna rajtad:
Óh, a tudást, érzést nem Te adtad.
Nem itt zengte el a lágy altató dalt
Édesanyám imádságos ajka,
Mikor kis ruhámat, tarka szép jövőmet
Sötét bánatával s könnyeivel varrta.
[…]
Ah, de mit is kérdem? tudom mért szeretlek,
Kis temetőnk, szívem azt sírja:
Ott van minnen kincsünk, ott az édes otthon,
Hol domborul édesanyánk sírja.”[28]

Ez a verse vallomás Dunakeszi községnek, melytől annyi mindent kapott. De ez a hely, az is, mely a legfontosabbat, az édesanyját „vette el” tőle, akiért annyira rajongott.

Kijelenthető, hogy Révész István működése szinte minden téren fellendítette és gyarapította Dunakeszi életét. A tábori püspökről elmondható, hogy „megértette szive mélyének szóza­tát, nagy egyéniség, bár kis körben mozogjon. S hozzátesszük, annyira nagy, hogy érdemes arra, hogy egy sokkal nagyobb társadalom élére álljon, hol remélhetőleg szintén meg fog felelni a hozzáfűzött reményeknek.”[29]

Révész István sírja a kecskeméti temetőben

JEGYZETEK

[1] Pálinkás Antal (szerk.): Váczi Közlöny. XXII(1900) 53. szám. 2.
[2] Kokovay János (szerk.): Váczi Közlöny. XXIII(1901) 1. szám. 1.
[3] Koncz József (szerk.): Váczi Közlöny. XXVIII(1906) 30. szám. 4.
[4] Tragor Ignác: Váci bölcsők, váci koporsók. A Váci Múzeum-Egyesület ünnepi közgyűlésein elhangzott emlékbeszédek. Váci Múzeum-Egyesület. Vác, 1938. 147
[5] Koncz József (szerk.): Váczi Közlöny. XXIX(1907) 6. szám. 3.
[6] Koncz József (szerk.): Váczi Közlöny. XXIX(1907) 40. szám. 2.
[7] Csoma Attila: A római kortól napjainkig. Mozaikok Dunakeszi történel­méből. Dunakeszi, 2008. 78.
[8] Koncz József (szerk.): Váczi Közlöny. XXIX(1907) 10. szám. 4.
[9] Csoma Attila: i.m. 78.
[10] A váczi egyházmegye történeti névtára. II. A papság életadatai. Vác, 1917. 891.
[11] Koncz József (szerk.): Váczi Közlöny. XXVI(1904) 24. szám. 2.
[12] Koncz József (szerk.): Váczi Közlöny. XXVI(1904) 26. szám. 2.
[13] Koncz József (szerk.): Váczi Közlöny. XXVI(1904) 35. szám. 2.
[14] A Váczi Egyházmegye történeti névtára. II. A papság életadatai. Vác, 1917. 891.
[15] Az ifjabb Révész Istvánról nagyapámtól, Révész Józseftől hallottam sok mindent, hiszen ő személyesen is ismerte az esperest.
[16] VPKL Privata Révész Stephani. 1890. május.22.
[17] Uo. 1890. május 22.
[18] VPKL Privata Révész Stephani. 1891. június 25.
[19] A Magyar Kegyestanítórend váci gimnáziumának értesítője az 1935-36. iskolai évről. Vác, 1936. 13.
[20] Csoma Attila (szerk): Dunakeszi arcképcsarnok. Dunakeszi, 2005. 145.
[21] Wirnhardt Ágoston (szerk.): Váczi Közlöny. XXV(1903) 4.
[22] Szakáll lászlóné: A Révész István Helytörténeti Gyűjtemény. In: Dunakeszi Helytörténeti Szemle. 1. évf. 2008. 11.
[23] Az ünnepség részleteiről Szakáll Lászlónétól hallottam, aki a Gyűj­teményt vezeti.
[24] www.dkvk.hu
[25] Tragor Ignác: i. m. 155.
[26] Wirnhardt Ágoston (szerk.): Váczi Közlöny. XXV. évf. 1903.
[27] Tragor Ignác: i. m. 154-155.
[28] Révész István: Tavasz az őszben. Versek. Kecskemét. 50-51.
[29] Koncz József (szerk.): Váczi Közlöny. XXIX(1907) 10. szám. 4.