Lőrincz Róbert

Pillanatképek a gyártelepi könyvtár történetéből

Megjelent: Dunakeszi Helytörténeti Szemle: 6. évfolyam 1. szám (2013. május), 2-3. old.
A cikk eredetijének digitális verziója pdf-ben »

„A könyvtár az örök jelen.” Lénárd Sándor, az egykori orvos-polihisztor véleményének csak formailag ellentmondva kezdünk most „múltidézésbe”, s villantunk fel képkockákat a nyolcvanötödik évfordulóját ünneplő gyártelepi könyvtár történetéből.

Az előzmények már jól ismert várostörténeti események. 1926‑ban a MÁV megalapította a Dunakeszi Vagongyárat, melynek indulásá­val egy időben létrehozták a munkások kulturális szervezetét, a Ma­gyarság Dal és Önképző Egyesületet. Az önképzés mielőbbi meg­indulásának elősegítésére, az egyesület még ugyanebben az évben megalapította könyvtárát. Ennek ügyeit mint könyvtáros, Zsiday Ist­ván főkönyvelő és két segéd könyvtáros, Barabás Gyula és Vass Géza intézte, külön díjazás nélkül. Az 556 kötetes induló könyvállomány adományokból gyűlt össze. A könyvtár a kölcsönzést 1928. május 26-án kezdte el a Járműjavító kultúrházának (a mai József Attila Műve­lődési Központ) egyik termében. Kölcsönözni hetente egyszer, pénte­ken 15 óra 30 perctől 17 óráig lehetett. A beiratkozási díj 30, a tagsági díj havi 20 fillér volt. A kölcsönzőket géppel írott, kemény táblákra ragasztott katalógus segítette a választásban. A működést és az állo­mánynövelést az olvasók által befizetett díjakból, könyvadományok­ból és évi 1000 pengő ellátmányból biztosították.

A harmincas évek első felében a könyvtári tagok száma 200 körül mozgott, ez a Járműjavító dolgozóinak 25%-át tette ki. Lassan meg­indultak az ismeretterjesztő előadások is. 1936-ban, a Zsiday István által összeállított Magyarság Dal és Önképző Egyesület könyvtári könyve­inek jegyzéke füzetkatalógus formában jelent meg. Ez, az akkori teljes könyvállományt (3000 címet az írók szerinti alfabetikus sorrendben), valamint a könyvtári házi szabályokat is tartalmazta. A katalógusból kiderül, hogy az állomány zömét a klasszikus és kortárs szépirodalmi regények tették ki, műszaki szakirodalom vagy ismeret­terjesztő könyvek csak kis számban fordultak elő. 1944-ig még két pótjegyzéket adott ki az egyesület, melyek szerint a negyvenes évek elejére az állomány elérte a 3600 kötetet.

Zsiday István

A könyvek nagy része azonban a második világháborúban megsemmisült, szinte a nulláról indult újra a bibliotéka. Újjászervezését – mivel a Magyarság Dal és Önképző Egyesület a megváltozott politikai berendezkedés hatására rövidesen feloszlott – a Jármű Üzem Szakszervezeti Bizottsága vállalta magára, s így a volt egyesületi könyvtár (Duna­keszi Vagongyár Szakszervezeti Üzemi Könyvtára néven ) szakszervezeti fenntartásban működött tovább. Néhány évig társadalmi munkában, 1950-től pedig mellékállásban ve­zették. Az 1950-es években kezdetben heti két napon, később három napon 15.30-18 óráig tartották nyitva. 1954-ben az időközben József Attila nevét felvevő Művelődési Otthont, s vele együtt a könyvtárat is függetlenítették a Járműjavító Üzemtől. Egy országos szervezet fenntartásába kerülve, ekkor kapta a Vasutasok Szakszervezete József Attila Művelődési Otthon Könyvtára nevet. Még ebben az évben, az intézmény történetében először, főhiva­tású (ám sajnos megfelelő előképzettség nélküli) könyvtárost neveztek ki a könyvtár élére. Ebben az időszakban az állomány átlagosan évenként mintegy 600 kötettel gyarapodott, s évi közel 10 ezer forintot fordítottak a fejlesztésre.

Mivel a könyvtár kikerült a Járműjavító üzem szervezeti egységéből, a gyár 1954-ben létrehozta saját műszaki könyvtárát, melyet a Szerkesztési Osztály helyiségében helyeztek el. Feladata a gyár dolgozóinak szakirodalommal való ellátása lett, kezdő állománya pedig az addigi könyvtár műszaki könyvei közül került ki.

Még 1951-ben konkurensként jelentkezett a megalakuló községi, hivatalos nevén Du­nakeszi Népkönyvtár, mely a Fő út melletti Kultúrházban (későbbi nevén Petőfi Sándor Művelődési Ház) nyitotta meg kapuit.

De térjünk vissza a Gyártelepre, írásunk „főszereplőjéhez”, a József Attila Művelődé­si Házban működő könyvtárhoz, melynek élére 1957-ben végre szakképzett könyvtáros került. Az éves fejlesztési összeg is ugrásszerűen emelkedett, 1958-tól átlagosan 20 ezer forintot fordítottak erre. Az állomány mintegy 700-800 kötettel gyarapodott évente, kilenc év alatt majd a duplájára nőtt, 1967-re elérte a tízezer kötetet. A könyvtári állomány össze­tétele az 1960-as években megegyezett a közművelődési könyvtárakéval. Továbbra is túl­súlyban volt a szép- és az ifjúsági irodalom, az egyes tudományágakat csak általános művek képviselték. A látogatók száma egészen 1965-ig nagyjából azonos volt, 400 fő körül mozgott. Az olvasótábor alakulásában 1966-ban, de főleg 1967-ben ugrásszerű fejlődés következett be. A Járműjavítóban 1966 elején indult el a „Szocialista brigád” mozgalom. A brigádok tagjai általános és szakműveltségük fej­lesztése érdekében beiratkoztak, és rendszeresen kölcsönöztek is a könyvtárból. Így két év alatt a beiratkozottak száma 300 fővel, majd a duplájára nőtt. Elmondható, hogy a könyvtárat a Járműjavító munkásai és azok gyermekei látogatták. A gye­rekek majdnem teljes egészében a gyár lakótelepén található 3. Sz. Iskola (ma Bárdos Lajos Általános Iskola) tanulói közül kerültek ki. A könyvtár amúgy is szoros kapcsolatot tartott fenn az iskolával, mely minden évben beépítette tantervébe a könyvtárlátogatást.

A könyvtár az üzem területén kiterjedt fiókkönyvtár-há­lózattal is rendelkezett. A fényező-, az asztalos-, a kovács­műhelyben, a vasútőrségen és a bérelszámoló osztályon több száz kötetet helyeztek el. Ezen kívül a gyári üdülőket is ellát­ták olvasnivalóval. 1967-ben Királyrétre 50 kötet, Balatonlel­lére 110 kötet került.

1969-ben a könyvtári helységet átépítették, bővítették, tágas, alumínium könyvtartókat, modern fénycsővilágítást, melegvíz-fűtést kapott. A munkálatokhoz a fenntartó, a Vas­utas Szakszervezet elnöksége 150 ezer forintos támogatással járult hozzá.

Könyvtáravató az 1969-es felújítás után

1971-től a megnövekedett könyvtári munka ellátására a főállású könyvtáros mellett egy hatórás kisegítőt is alkalmaz­tak. 1974-ben a Fő úti nagyközségi könyvtár is – közös fenn­tartású intézményként – a Vasutas Szakszervezet irányítása alá került. Majd rövidesen újra változás következett. Dunake­szi 1977-es várossá alakulása után mindkét könyvtár a Városi Tanács fennhatósága alá került. Az időközben a Kölcsey utcá­ba költözött hajdani Fő úti bibliotéka lett a központi könyvtár, a József Attila Művelődési Házban működő intézmény pedig ennek fiókkönyvtáraként üzemelt tovább. 2000-től a Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár 1. Sz. Fiókkönyvtára néven szerepel.

Most, a kölcsönzés megindulásának 85. évfordulóján – ha­csak egy rövid „névsorolvasás” erejéig is – emlékezzünk a gyártelepi könyvtár hajdani dolgozóira: Zsiday István, Bara­bás Gyula, Vass Géza, Lajos Gyula, Welser Gyula, Pék István, Pék Katalin, Egri János, Jakab Jenő, Jakab Gyula, Szakáll Sán­dorné, Mártyán Gyula, Zöldi Péter, Petrik Lajosné, Ungváray Zsuzsanna, Zákonyi Gyuláné, dr. Gergely Józsefné, Keszeg Istvánné, Darvasi Ilona, Berkó Gizella, Horváth Olívia, Re­szegi István, Szabó Eszter, Bókáné Kővágó Ibolya, Szentpéte­ri Ilona, Dobos Béla, Mészáros Judit, Horpácsi Miklósné,Tóth Andrea, Csomár Ágnes, Fejér Elemérné, Fittler József, Oláhné Schwarcz Emma, Novák Elza, Hajtó Ilona, Garamszegi Zsu­zsanna. Több mint tíz év óta Nyigrényi Katalin és Adorjáni Zsuzsanna várja az olvasókat.

A 75 éves jubileum emléktáblája – Dér Győző alkotása

S ha már Lénárd Sándorral kezdtünk, zárjunk is az ő gon­dolataival: „van sorsuk a könyveknek, van az olvasónak is: s min­den attól függ, mikor találkoznak.” Reméljük, hogy az 1. Számú Fiókkönyvtár, ahogy az elmúlt több mint nyolc évtizedben tette, még ugyanúgy legalább nyolcvan évig segíti majd ezt a találkozást.