Legindi Tímea

Mozaikok a 85 éves Dunakeszi Főműhely és a Magyarság Dal- és Önképző Egyesület történetéből

Megjelent: Dunakeszi Helytörténeti Szemle: 4. évfolyam 3. szám (2011. december), 2-3. old.
A cikk eredetijének digitális verziója pdf-ben »

Dunakeszin az iparosodás kezdetét jelentette 1910-ben az Óceán Konzervgyár kialakításának kísérlete, valamint 1911-től a MÁV Főműhely építése. A MÁV műhelyei közül Budapesten az Északi Főműhelyben 1904-ben és 1907-ben tűz pusztított, ezért a fővároshoz közel olyan telephely létesítése vált szükségessé, ahol négytengelyes személykocsikat javíthatnak. 1910-ben a MÁV Dunakeszi határában a telkes gazdáktól 77 kat. hold területet vásárolt. A váci vasútvonal és az országút között elterülő egykori közlegelőn 1911-ben vette kezdetét a földmunka, és indult meg az iparvágány-hálózat lefektetése. 1914-ben már állt a főkapu, a titkársági épület, az akkori tanoncműhely, a villamos javítóműhely, a szertár és a Kultúrház is. Az 1920-as évek legelején Kandó Kálmán tervei alapján villamosított próbavonal indult Dunakeszi-Alag és a Nyugati pályaudvar között. 1922-ben az Északi Főműhelyben újra tűz ütött ki. A MÁV igazgatósága ekkor a dunakeszi építkezés felgyorsításáról döntött. A félkész kocsiszerelő-csarnok főfalainak építését és felszerelését tovább folytatták. A csarnok 1924–25-re készült el, melyről a MÁV hivatalos jelentésében a következőket olvashatjuk: „Dunakeszi új Műhelytelep munkái teljes erővel folytatódtak, a nagy kocsiszerelő-csarnok kisebb burkolási és üvegezési munkák kivételével elkészült, a földmunka és a belső vágányzat teljesen, a külső vágányzat 95%-a kész.” A Dunakeszi-Műhelytelep vasútállomás épületét 1926 márciusában adták át, illetve szintén ebben az évben lett készen a pályafenntartási iroda, a műhely, a raktár és a kompresszorház is.

Az 1920-as években a Főműhely építésével párhuzamosan zajlott az üzem dolgozóinak otthont biztosító Gyártelep (Műhelytelep) kialakítása. A lakótelep tervezése és kivitelezése holland, belga és angol mintára zajlott, esztétikus sor- és tömbház típusokat emeltek.

Lányi Ferenc és családja

A Dunakeszi Főműhelyt 1926. május 23-án helyezték üzembe, amelyről az alapítólevélben az alábbiak kerültek rögzítésre: „… az északi Főműhely személykocsi osztály működése egyidejű beszüntetése mellett, folyó évi május 23-val üzembe helyezzük a Dunakeszi Főműhelyt. A Dunakeszi Főműhely kizárólag személy, kalauz-és postakocsi javításával fog foglalkozni.” A munka megkezdésének ünnepségét a tolópadjárásban[1] tartották. A Főműhely első főnöke az érsekújvári születésű Lányi Ferenc (1883-1961) lett, aki 1925-től haláláig Dunakeszin élt. Kinevezése 1926. május 23-tól szólt, beiktatására 1927. február 26-án került sor. 1926 májusában tehát megindult a munka 600 fővel. A Főműhely a község férfitagjainak – természetesen a szakmát tudóknak – is munkalehetőséget adott, de rengeteg munkás érkezett főleg az elcsatolt felvidéki területekről. Fontos megjegyezni, hogy a szakmunkások felvételénél szempont volt, hogy az illető a helyi kulturális vagy sportegyesület tagjává is váljon. A műhelytelep gyors és nívós fejlődése hozzájárult Dunakeszi község egészének fejlődéséhez is.

Horthy Miklós a Főműhelyben

Az 1920-as évek végétől 1933-ig hazánkat is elérték a világgazdasági válság hullámai, tömegesen bocsátottak el munkásokat. A MÁV műhelyeiben is érződött a válság. Csökkentett munkaidővel, csökkentett bérért dolgoztak naponta 6-7 órát. A Dunakeszi Főműhely szerencséjére az 1930-as években igényes munkák elvégzésére kapott megrendelést, mert a dolgozók szakképzettsége és az üzem felszerelése ezek kivitelezésére tökéletesen megfelelt. Ilyen feladat volt a „Turán-vonat”, azaz a kormányzati kocsik elkészítése, melyeket Horthy Miklós kormányzó személyesen vett át a Főműhelyben.

A 10 éves évforduló ünnepsége

1938-ban Szent István halálának évfordulóján a Szent Jobbot az országban körülvivő aranyvonat „aranykocsiját” is Dunakeszin készítették el, amihez 1935-ben láttak hozzá a főműhely dolgozói. A műhely indulásának tizedik évfordulóját nagyszabású ünnepséggel és rendezvénysorozattal tették emlékezetessé, tulajdonképpen az egész adott év a jubileum jegyében zajlott.

A Dunakeszi Főműhely „indulásának” évében, 1926. június 23-án Lányi Ferenc főműhely-főnök elnökletével megalakult a vasutas dolgozók kulturális és sport egyesülete, a Magyarság Dal- és Önképző Egyesület, valamint Magyarság Sportegyesület, melyek története szorosan egybeforrt a Főműhely és a Műhelytelep történetével. A községi elöljáróság jegyzőkönyvében az egyesület megalakulását követően az alábbiak kerültek rögzítésre: „Nagy örömére szolgál Dunakeszi község képviselőtestületének látni azt, hogy a Magyarság Dal- és Önképző Egyesület és a Magyarság Sport Egyesület a családi összetartás, az áldozatkészség és önzetlen hazaszeretet jelszavakat írja zászlajára.” Ahogy korábban már jeleztük, a dolgozók főműhelybe történő felvételét megkönnyítette – a megbízható szakértelem mellett – ha részt vállaltak az egyesületek valamelyikében. A tagok munkabéréből minden hónapban egy pengőt levontak, mely az egyesület alapbevételét jelentette.

A Dal- és Önképző egyesület székhelye az 1926-ban felújított színházteremmel, színpaddal, süllyesztett zenekari árokkal és három különteremmel rendelkező Kultúrház (ma József Attila Művelődési Központ) volt. Az egyesületet a választmány irányította, amely alosztályokból, vezetőkből, illetve titkárokból állt. A választmány havonta választmányi ülést, évente pedig közgyűlést tartott. Az előadóművészeket felkaroló osztály alosztálya volt a Dalegylet – Dalkör, illetve Férfikar -, a műkedvelő csoport – színjátszók és tánccsoport –, valamint a népi-, szalon- és szimfonikus zenekarok is. A MDÖE (vagyis az egyesület) saját zászlóval is rendelkezett. A fehér alapszínű lobogó közepére varrt ovális alakú jelvény szélén az „Imádság és harci kürt lesz ajkunkon a dal. Míg ránk virrad a magyar diadal!” jelmondat volt olvasható. A jeligét, Müller Károly karnagy megzenésítésében, a Dalegylet először az 1927 februárjában megrendezett első dalos bálon énekelte el.

A Dalegylet alapítói

A Dalegylet alapítója Rózsahegyi Tóbiás volt. A Dunakeszi Főműhelybe áthelyezett, gyakorlattal bíró, huszonegy dalossal szólalt meg először a Dalegylet az 1926-os főműhely avató ünnepségen. 1927 januárjától a szakavatott Müller Károly országos karnagy lett a betanító és kórusvezető. Az első dalos bálon való fellépés után következett Lányi Ferenc beiktatási ünnepsége, melyen a Dalegylet tagjai a műhelyfőnököt lampionos szerenáddal köszöntötték. Nem sokkal ezután a szegedi dalosversenyen már 56 fővel vett részt az egyesület alosztálya. 1929-ben Debrecenben az Országos dalosversenyen I. helyezést értek el, illetve az egyesület megkapta „A legjobb eredményt elért Vasutas Dalárda” címet is. A tagok névre szólóan vehették át az érmeket. 1931-re a Dalegylet létszáma már 70 főre emelkedett. Részt vettek élő rádióadásban, a lövészgárda alakuló ülésén és olyan hagyományos rendezvényeken is, mint a Főműhely indulásának ötödik évfordulója. 1932-ben a Dunakeszin is bevezetett Hősök napi ünnepségen, majd a balassagyarmati Dalos Találkozón is szerepeltek az egyesületi tagok. 1934 júliusában 150 fővel öt napos kultúrprogramot rendeztek, amikor is a MDÖE Lengyelországba utazott 70 énekessel, 20 táncossal, 8 vonós zenekari, 40 fúvós cserkésszel és kíséretükkel. 1940-ben a százhúsz fős férfikar Győrött Király díjat nyert. Mint ahogy korábban is említettem, a Főműhely és a Dalegylet élete szorosan összefonódott, ezt jól mutatja az is, hogy az indulás tizedik évfordulójának megünnepléséből is jelentősen kivette a részét az egyesület.

Lengyelek viszontlátogatása (1934)

1944-ben a Jézus Szíve templom szentelésén a Dalegylet Rajter Lajos ez alkalomra írt miséjét énekelte el. Ezt követően 1945-ben a második világháború harcai után, a Vörös Hadsereg megalakulásának évfordulóján szólalt meg újra a kórus Váradi István amatőr kórusvezető keze alatt. A kórus neve ekkor MÁV Férfikar lett. 1956–58-ig Kiss Dénes, 1958–59 között Lukin László, ezt követően pedig 1962-ig Maklári József volt a karnagy. Párdányi Judit után Fürjes Lajos is komoly munkát végzett a kórusvezetésben, hiszen a kórus Miskolcon és Szombathelyen is aranyérmet szerzett 1969-ben. 1973-82 között Tóth Béla karnagy vezetése alatt az „Aranykoszorú” minősítést két alkalommal is megkapta a férfikar. 1980-tól Szakáll Lászlóné vette át a kórus vezetését, amelyet 1992-ig nagy odaadással végzett. Ez idő alatt a kar két alkalommal is elnyerte a Fesztivál-díjat. 1990-től a kórus visszanyerte a Magyarság Férfikar nevet. 1992-től napjainkig Surán Sándor a karnagy. A napjainkban is megrendezésre kerülő évenkénti decemberi hangversenyek sora 1982-ben indult Kodály Zoltán születésének 100. évfordulója alkalmából.

A MÁV Férfikar az 1980-as években

A cikkhez felhasznált anyagokat és saját kéziratát Szakáll Lászlóné bocsátotta rendelkezésemre, amiért ezúton is köszönetet mondok!

JEGYZET

[1] vasúti járművek egymással párhuzamos vágányokra való áthelyezését biztosító, kerekeken mozgatható hídszerkezet által bejárt bemélyített terület

Vissza az adatbázis nyitólapjára »