Lőrincz Róbert

Liszt Ferenc tanítványa Alagon

Zaphiry Heléna zongoraművésznő és férje, Nagy Géza régész alagi évei

Megjelent: Dunakeszi Helytörténeti Szemle: 10. évfolyam 1-2. szám (2017. május-szeptember), 2-3. old.
A cikk eredetijének digitális verziója pdf-ben »

„Özvegy Gárdonyi-Nagy Gézáné, született Zaphiry Heléna, a Nemzeti Múzeum régiségtára igazgatójának, a kiváló történettudósnak özvegye, Liszt Ferenc egyik kedves tanítványa, Alagon május 3-án 76 éves korában meghalt. Temetése Alagon május 5-én, kedden délután fél 5 órakor lesz. Az elhunytban Ujházy György író nevelőanyját gyászolja.” A fenti közleményt 1936. május 4-én adta közre a Magyar Országos Hírmondó, s a hírt az összes jelentősebb napilap átvette. A zongoraművésznő halála előtt – több mint három évtizeden keresztül – teljes visszavonultságban élt, s talán már csak az idősebb generáció emlékezett a pesti hangversenytermek egykori ifjú üdvöskéjének nevére. Gyászoltak a Dunakeszi-Alagon élők is, hisz Zaphiry Heléna és férje az 1800-as évek végén a településre kerülve ünnepelt résztvevője volt a helybeli üdülőtelepesek akkori rendezvényeinek. A művésznő halála óta eltelt több mint nyolcvan esztendő alatt Zaphiry Heléna és Nagy Géza muzeológus Alagon töltött évei a feledés homályába merültek. A közelmúltban azonban az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának anyagából előkerült néhány családi fotó, s az egyik fénykép hátoldalán az alábbi kézzel írt felirat olvasható „1907. július 21. vasárnap este felé Alag. Éber Laczi meséli a tegnap esti dolgokat (Mr. Palcsi és Gyné).” Ennek alapján indult el az a kutatás, melynek eredményeképp a jelen írás megszületett.

Zaphiry Helén alig lépett ki a kisgyermek korból, amikor az 1870-es évek végén az egyik legnagyobb zongorista tehetségnek számított. Tizenhat évesen – még Sipos Antal növendékeként – egy vizsgahangversenyen eljátszotta Zichy Géza gróf később híressé lett egykezes kompozícióját. Az előadáson Liszt Ferenc is jelen volt, s ahogy Zaphiry Helén visszaemlékezésében olvashatjuk: „tapsok közt fejeztem be a darabomat, amikor hirtelen csak látom, amint fekete abbéruhájában, lobogó hajjal felém igyekszik a Mester s a pódiumra hozzám jön. Átölelt és megcsókolt… Attól kezdve tanítványa lettem.” 1878-tól két évig volt Liszt tanítványa az akadémián, ezekről az évekről egy meggypiros borítójú naplót is vezetett, melyben a zeneszerzővel töltött minden órájáról beszámolt. (A kopott színű, megsárgult lapú könyvecskét a Budapesti Hírlap riporterének mutatta meg 1933 márciusában Alagon.) A mester és tanítványa között szokatlanul erős kapcsolat alakult ki. 1879 februárjában a budapesti román ifjúság zeneestjén Liszt csak azért jelent meg, hogy meghallgassa növendéke zajos sikert arató játékát, s maga is tapsolhasson neki. A kapcsolat később is megmaradt köztük, Zaphiry Helén szerint „ha Pestre jött, meg-meg-látogattam. Utoljára az állomáson láttam. Weimarba utazott. Még intett felém a vonat ablakából, azután eltűnt a vonattal örökre…”

Az ifjú zongoraművésznő még szinte gyermekfejjel megházasodott, csetneki Jelenik Elek régész felesége lett. Zenei karrierje töretlenül emelkedett, a budapesti hangversenyek kiemelkedő előadójaként lépett hétről hétre színpadra. Ám páresztendős, de tüneményes sikerű pályáját 1887-ben, alig huszonötéves korában súlyos, szinte folyamatos ágynyugalmat követelő betegség döntötte romba, melyből teljesen már sohasem tudott kigyógyulni. Ennek ellenére a budapesti Szerviták terén zeneiskolát nyitott pályatársnőjével, Cerri-Saxlehner Emmával, ahol a zongora és az ének tanszak mellett zeneelméletet, zenetörténetet is tanítottak. Férje 1889-ben bekövetkezett halála után 1892 decemberében újraházasodott, Nagy Géza, a Nemzeti Múzeum tisztviselője vezette oltár elé. A sokoldalú tudós elsősorban a magyarság ős- és államalapítás előtti történetével foglalkozott, mintegy kétszáz cikk, tanulmány, kiadvány szerzőjeként is szerepelt. 1880-tól 1889-ig a Székely Nemzeti Múzeum, majd ezt követően a Magyar Nemzeti Múzeum főmunkatársa, a Fegyvertár igazgató- őre, majd a régiségtár igazgatója volt. 1901‑ben az MTA levelező tagjává választotta. A Nemere című hetilap, a Székely Nemzeti Múzeum Értesítője, valamint az Archaeologiai Értesítő szerkesztőjeként is dolgozott.

Zaphiry Heléna

Nagy Géza

Azt, hogy a házaspár mikor és hogyan került Alagra, nem sikerült kideríteni. Annyi bizonyos, hogy az esküvő után fél évvel, 1893-ban, az ekkor a budapesti Ferenciek bazárjában lakó Nagyék Alag szomszédságában, Újpesten vásároltak házat. Az első dokumentum, mely alagi életükről szól, egy 1900 októberében, a Budapesti Hírlapban megjelent hirdetés, mely szerint „anya-helyettest keres kis fiacskájához egy beteges nő, ki a házvezetést is elvállalja. Fősúlyt a gyermek iránti szeretetre, gondozására és az éber alvásra fektetem. Jól tudjon főzni és varrni. Havi fizetés 8 forint. Jó bánásmód biztosíttatik. Cím Nagy Gézáné Dunakesz-Alag Fóti út 9.” A házaspárnak nem született gyermeke, a hirdetésben szereplő kisfiú Zaphiry Helén unokaöccse, a későbbi neves író, Újházy György volt akit – miután születésekor, 1895-ben árván maradt – nagynénjéék vettek magukhoz. Újházy később így emlékezett erre: „Helén néném csöndes háza fogadott be gyászos árvaságomban. Nyíló szemem itt nyílott a világra a világ ezernyi csodájára. És éltem a kis kertben a titokzatos jázminbokorral, a tarka törpe tátikákkal, a tündér sugarú mályvákkal s Pici kutyával…” Az alagi gyermekévek számos írásában megjelennek. A harmincas években sok kis tárcát küldött a Budapesti Hírlap számára, melyek az itteni élményeiről, játszótársairól, többek között a Legendi gyerekekről szóltak. (A dunakeszi búcsúban játszódó írását jelen lapszámunkban közöljük.)

Az alagi ház udvarán. A karosszékben Zaphiry Heléna, jobbra pipával Nagy Géza, elöl Újházy György ül „Pici” kutyával

A Nagy házaspár és nevelt fiuk élete azonban nem telt felhőtlenül a Fóti úti házban, főleg a ház asszonyának egészségi állapota miatt. Ezt tükrözik a több mint tíz éven keresztül feladott hirdetések, melyben folyamatosan „anyahelyettest” és ápolónőt kerestek a gyermek, valamint a beteg Heléna mellé. Ennek ellenére, amikor tudtak, részt vettek a helyi társadalmi életben. 1906 szeptemberében a Budapesti Hírlap számolt be az alagi Pavilonban rendezett nagyszabású művészestélyről, melyen „Nagy Gézáné Zaphiry Helén Liszt Ferencnek e rég hallott kedvelt tanítványa nagy gyönyörűséget szerzett a közönségnek remek zongorajátékával, előadva Chopin Predudezét és Mosonyi Mihály fényes tanulmányait.” A férj, Nagy Géza Budapestre, a Nemzeti Múzeumba járt be dolgozni, de kollégái, pályatársai gyakran megfordultak az alagi házban. A fentebb már említett fénykép éppen Éber László művészettörténész, egyetemi tanár 1907 nyarán történt látogatását örökíti meg. Nagy 1910 és 1914 között több alkalommal innen, Alagról küldte néhány tanulmányszámba menő levelét régész barátjának, Jósa Andrásnak, a Szabolcs vármegyei Múzeum alapítójának. (A nyíregyházi Jósa András Múzeumban található levelek közül néhányat az intézmény 1959-es évkönyvében jelentettek meg.) 1915 februárjában azonban gyászba borult az alagi villa, Nagy Géza 59 évesen elhunyt. Budapest székesfőváros díszsírhelyet adományozott a Fiumei úti temetőben, s a ravatalt a gyászoló tudományos testületek koszorúi borították be.

„1907. július 21. vasárnap este felé Alag. Éber Laczi meséli a tegnap esti dolgokat (Mr. Palcsi és Gyné).”

Férje halálát követően Zaphiry Heléna magányosan élt tovább a Liszt Ferenc és Chopin reliefjével díszített alagi házban, ahol még két alkalommal keresték fel az országos lapok riporterei, hogy meséljen a nagy zeneszerző tanítványaként szerzett emlékeiről. Először 1925-ben a Lisztmúzeum megnyitásakor, majd 1933-ban, három esztendővel a halála előtt. Zaphiry Heléna 1936-ban hunyt el Alagon, ám sírját nem sikerült fellelnünk a régi temetőben. Halálával nem csak a magyar zenei élet egyik jelentős személye, hanem – Szerémy Zoltán színész 1934-ben történt elvesztése után – az Alagon élő neves művészek talán utolsó nagy alakja is távozott az élők sorából.

Nagy Géza sírja

Zaphiry Heléna, Nagy Géza és Újházy György a Fóti út 9. számú házuk hátsó udvarán