Lőrincz Róbert

Jövőnk – egy betiltott dunakeszi lap emlékezete

Megjelent: Dunakeszi Helytörténeti Szemle: 0. évfolyam 1. szám (2008. május), 6-7. old.
A cikk eredetijének digitális verziója pdf-ben »

„– Tehát csak elsejéig taníthatok?
Nem, de a fizetésedet addig megkapod.
Tehát már holnap se jöjjek be?
Ma sem taníthatsz már. Búcsúzz el röviden a gyerekektől, s máris átveszem tőled az osztályt…”¹

A fenti párbeszéd 1932. február 12-én zajlott le Bajnok Géza igazgató és Békés István segédtanító között a dunakeszi elemi iskola tanári helyiségében. A húszéves tanító alig néhány perccel azelőtt kapta kézhez a plébános párszavas értesítését, melyben azonnali hatállyal fölmondta a mindössze fél éve tartó munkaviszonyát. Az ifjú pedagógus később könnyek között búcsúzott el osztályától, jelezve, hogy egy váratlan, szomorú dolog miatt kell elhagynia őket.

Mi volt az a „dolog”, amiért Békés Istvánnak ilyen hirtelen távoznia kellett munkahelyéről, mi váltotta ki a plébános és iskolaigazgató haragját? Az elbocsájtás oka, egy néhány napja Békés szerkesztésében megjelent helyi újság, a Jövőnk volt, melynek szellemiségét hazafiatlansággal és vallásellenességgel vádolta meg az egyházi és az iskolai vezetés. Néhány hét múlva a dunakeszi elöljáróság feljelentésére az ügyészség is nyomozást indított, s a váci járás főszolgabírája elrendelte a lap összes fellelhető példányának elkobzását.

Mielőtt megismerkednénk a mindössze egyetlen számot megélt orgánummal, melynek szerzőgárdájában megtalálhatjuk a már ekkor a Nyugatban publikáló fiatal Berda Józsefet és Szabó Pált vagy a szerveződő népi írói mozgalom egyik vezető ideológusát, Féja Gézát, röviden tekintsük át a lap megálmodójának, Békés Istvánnak életét a Jövőnk megjelenéséig.

Az 1911-ben Nyáregyházán született Békés első éveit apja szülőfalujában Dunakeszin töltötte. Szoba-konyhás lakásuk ablakai a Városháza melletti térre (ma Dózsa György tér) nyíltak. A korai gyermekévek emlékei közül csak a házuk előtt legelésző ludak hajkurászása, és a Vámos-féle szatócsüzlet finom nápolyija maradt meg. Az első világháború kitörésekor a család visszaköltözött Nyáregyházára. Az elemi iskoláit ott, a polgárit pedig a közeli Monoron járta. A kiskunfélegyházi tanítóképző elvégzése után rövid ideig az állástalan tanítók keserű kenyerét ette.

1931 szeptemberében azonban levél érkezett Dunakesziről, édesapja rokonaitól, akik jelezték, hogy az ottani iskolában megüresedett egy helyettes tanítói állás. A friss diplomás fiatalember néhány napon belül alkalmazásba is állt. A Békés és Dredan névre hallgató dunakeszi rokonok büszkék voltak az értelmiségi hozzátartozóra, hisz a család tagjai asztalossegédként, földművesként vagy segédmunkásként keresték a mindennapi betevőt.

A fiatal pedagógus első dunakeszi benyomásai között szerepelt, hogy a község lakossága jóval erősebben templomjáró, mint azt akár Nyáregyházán, akár Félegyházán tapasztalta. Katolikus felekezeti iskolájának tantestületében is erősebbnek érezte a vallásosságot, mint azt korábban gondolta. Természetesen tőle is elvárták a Dicsértessék!-kel köszönést és a keresztvetést a templom előtti elhaladáskor. Bajnok Géza igazgatótól meghívást kapott a község értelmiségeinek heti klubszerű találkozójára, ahol a kártyázás, pletykálkodás mellett fel-fel törő „felszínes, híg-hazafias, avíttan jámbor politikai szólamok”-at ellenérzéssel fogadta az ekkor már lázadó, az akkori kurzus politikájával egyet nem értő ifjú. Az ő szellemi-politikai irányultsága ugyanis a kiskunfélegyházi tanítóképzőben Szabó Dezső művei hatására formálódott, s ez a radikális szellemiség rövidesen Dunakeszin a Jövőnk című lap formájában öltött testet.

Bár 1983-ban Seres József, a tanítóképzős baráti kör tagja, a Népszabadságban megjelent írásában² a Jövőnket nyíltan baloldali lapnak aposztrofálja, de a tények ezen állítás árnyaltabb megfogalmazását kívánják.

Békés, a dunakeszi könyvtárnak címzett 1986-os levelében „igen érdekes, de átmeneti fejlődési periódus” termékeként jelöli meg lapját, melyben barátaival „nem sokáig vesztegeltek”, és állítása szerint csak később, a Jövőnk megjelenése után kerültek kapcsolatba a marxista gondolatokkal, mozgalmakkal. A kiskunfélegyházi tanítóképző „rebellis” osztályának tagjai, Békés István vezetésével, azok közé a politikai tudatra ébredő fiatalok közé tartoztak, akiknek figyelme – szociális érzékenységük hatására – a gazdasági világválság miatt nyomorgó paraszti és munkás tömegek problémái felé irányult. Ezek a diákok, a kurzust jobbról támadó Szabó Dezső szellemi muníciójától is vezérelve, élesen szembefordultak a Bethlen-korszak konzervatív konszolidációjával, a fennálló renddel. Ez a szembefordulás azonban történhetett jobbról is, balról is, sőt az 1920-as, 30-as évek fordulójának legjellemzőbb ifjúsági magatartása a jobb- és baloldali gondolatok, indulatok keveredése, együttélése volt.³ Ugyanez a kettősség figyelhető meg a Jövőnk szellemiségében is, s a szerzőket és írásaikat vizsgálva, úgy tekinthetünk a lapra, mint a politikailag több pólusú, ezidőtájt fejlődő népi író mozgalom fiataljainak útkeresésére⁴, az Előőrs, a Kohó vagy az Új Magyarság mellett a mozgalom sajtójának egyik előfutárára⁵.

Tekintsük át ezek után a nagy vihart kavaró lap tartalmát!

„A fiatalság folyóirata” hirdette az alcím, s az akkori ifjúság nagy részének sivár hangulatát, kilátástalanságát, hűen tükrözte Bakó József címlapon közölt verse, a Bús harmincasok.

A tespedésből való kitöréshez nyújtott programot Békés István A felelős generáció című szerkesztői cikkében. A fiatalság összefogását sürgette, hisz szerinte a magyar jövő immár csak a felelősségére ébredő magyar ifjúságtól remélhető. Az írás több tisztázatlansága és ellentmondása ellenére is egyértelműen mutatja, hogy a szerző a fennálló politikai és társadalmi rend megreformálására szerette volna közös táborba szervezni a fiatal generációt és a vele együttérző idősebbeket.

A szomszédos Újpest szociáldemokrata, liberális fellegvárnak számított a két világháború között, gazdag sajtóéletében jelentős szerepet játszott az ellenzéki újságírás. Főleg Martosi Mórocz János és Váradi István lapszerkesztők körül gyülekeztek a fennálló Horthy-rendszert bíráló fiatal újságírók, költők, írók. Békés és baráti köre már korábban kapcsolatba került ezekkel a csoportokkal, hisz költeményeiket gyakran közölték az Újpesten megjelenő irodalmi folyóiratok, antológiák. Berda Józsefet is Váradi István mutatta be Békésnek az újpesti Wágner büfében, s a későbbi József Attila-díjas költő a Kegyelem láza című költeményét kínálta fel a Jövőnk számára.

Szintén jelentős eredménynek számított az irodalmi köztudatba akkor berobbanó Szabó Pál Tiszta búza című novellájának közlése. A Féja Géza által felfedezett, majd Móricz Zsigmond által felkarolt falusi parasztíró Biharugráról küldte el elbeszélését, mely ugyancsak az 1930 körüli atmoszféra rögzítésének telitalálata. A Nyugat ünnepelt novellistája a nyomorban fuldokló falu lakóinak kilátástalan helyzetét mutatja be.

Az elbeszélést Darvas József felkérésére küldte el Szabó Pál. A kiskunfélegyházi tanítóképzőben összekerült fiatalok közül Darvas írói és mozgalmi tevékenysége vált országos jelentőségűvé. Az intézetben Békés István fedezte fel Darvast mint publicistát, ő lett a mentora, első írásainak bírálója. A későbbi Kossuth-díjas író – aki az ötvenes években miniszterként, majd több mint egy évtizedig a Magyar írók Szövetségének elnökeként tevékenykedett – jelentős szervezői és anyagi segítséget nyújtott a Jövőnk megjelentetéséhez.

A lap írásainak bemutatását folytassuk a miskolci Doktor István gyönyörű költeményével. Az Elnyel az alkonyat már nemcsak az egzisztenciális szorítások kínjait, hanem a horizonton felsejlő történelmi barbárság, egy új világégés megérzésének riadalmát is szemlélteti.

Féja Géza, az 1966-ban József Attila-díjjal kitüntetett író, 32 éves kora ellenére ekkor már jelentős újságírói múlttal rendelkezett. Számos budapesti lap, többek között az Élet és Irodalom vagy a Szabadság munkatársaként, szerkesztőjeként dolgozott. Jelentős szerepet vállalt a népi írói mozgalom indulásánál is. A Jövőnkben Szabó Dezső új regényéről írt kritikával jelentkezett.

A magas közterhek, az igazságtalan adóztatás, az agrárlakosság rabszolgamunkára késztetése volt a témája a Miért pusztul a magyar nép című írásnak. Szerzője az a Nagykálnai Lévatich László, aki később hírhedt fajvédőként vezető szerepet töltött be az antiszemita eszmék terjesztésében. Itt megjelent írása még mentes ezektől a gondolatoktól.

A Nagyjaink és mások rovat közismert személyiségek írásaiból, nyilatkozataiból gyűjtött össze egy csokorra valót Serédy Jusztinián hercegprímástól kezdve Bajcsy-Zsilinszky Endrén át egészen Károlyi Imre grófig.

A lap betiltásának legfőbb kiváltója Szathmáry Sándor A magánkapitalizmus bukása című tanulmánya volt. A szerző, aki később a Kazohinia című fantasztikus regénye révén vált a külföldi olvasók előtt is közismertté, a szovjet gazdaság állandó növekedését állította szembe a kapitalista termelés csődjével. Szathmáry a matematikai képletekkel telezsúfolt írás alá, a lábjegyzetekbe csúsztatva közölte a szovjet gazdaságról szóló részeket, remélve, hogy az árgus szemek figyelmét itt jobban elkerülik. Igyekezete hiábavalónak bizonyult. Miként nem hatotta meg a dunakeszi plébánost és az ügyészség embereit sem Békésnek a cikk után írt megjegyzése, melyben jelezte, hogy a tanulmányt csak azért közli, hogy állításai felett tisztázó vita indulhasson meg. A vádirat szerint az újság „erősen baloldali irányt tett magáévá, amennyiben annak egyik cikke az orosz gazdálkodást feldícsérte”. Ebben az időben különösen vidéken ez a vád elegendő volt egy sajtótermék azonnali betiltásához. A Jövőnk sem kerülhette el sorsát.

Békés István nem csak állását veszítette el lapja miatt, de Dunakeszin sem lehetett maradása. Rokonai, akik néhány hónappal ezelőtt örömmel fogadták, most a falu elhagyására szólították föl. Szinte bujdokolva kellett elhagynia a községet. Újpesten, a már eddig is sokat segítő lapszerkesztőnél, Váradi Istvánnál talált menedéket, aki annak ellenére, hogy feleségével és három gyermekével (egyikük a későbbi ismert színésznő Váradi Hédi) egy szoba-konyhás lakásban élt, konyhájában rendezett be neki rövid időre szállást. Hamarosan Békés és tanítóképzős baráti köre marxista eszmékkel, csoportokkal került kapcsolatba. Budapesten kommunista szervezkedés vádjával állították bíróság elé őket, többek között József Attilával és Rajk Lászlóval. A publikálással sem hagytak fel, új fórumuk Müller Lajos ugyancsak kérészéletű folyóirata, az Új Írás lett. A Jövőnk története lassan feledésbe merült.

Dunakeszi sajtótermése, a két világháború között meglepően szegényes. Mindössze két lapot ismerünk ebből az időszakból, az 1922-ben megjelent Dunakeszi-i Katholikus Egyházi Tudósító egyetlen számát, valamint az imént bemutatott szintén egyetlen példányt megélt Jövőnket. Ezért is jelentős, hogy ez utóbbi lap országos ismertségre tett szert mind szerzőgárdája, mind a betiltása révén. Vezető szerepe megkérdőjelezhetetlen Dunakeszi sajtótörténetében.

A Jövőnk címlapja

JEGYZETEK

¹ Boglári Békés István: Népi írók, ifjú kommunisták és más rebellisek: emlékirat. Bp. 1987. 112.
² Seres József: Fél évszázados tanúságtétel: egy baloldali folyóirat születésének és megszűnésének ötvenéves évfordulójára. In: Népszabadság, 1983. jan. 7.
³ Nagy Péter: Szabó Dezső. Bp. 1979. 440-441.
⁴ M. Pásztor József: Adatok a népi írói mozgalom történetéhez. In: Irodalomtörténet, 1990. LXXI. évf. l. sz. 203.
⁵ M. Pásztor József: „Az író beleszól…”: baloldali irodalmi folyóiratok az ellenforradalmi Magyarországon. Bp. 1980. 305.