Ágoston András

Cserkészélet a dunakeszi MÁV műhelytelepen

Megjelent: Dunakeszi Helytörténeti Szemle: 6. évfolyam 1. szám (2013. május), 6-9. old.
A cikk eredetijének digitális verziója pdf-ben »

A vasúti alkalmazottak gyermekei Magyarországon az elsők között ismerkedhettek meg a cserkészmozgalommal. Krámer Gyula mérnök 1915-ben szervezte meg a debreceni MÁV műhely tanoncaiból a 23-as MÁV Egyetértés cserkész­csapatot, akikkel már két év múlva Szolnokra látogatott, hogy a helyi tanonciskola vezetői és növendékei előtt bemutatót és cserkészavató ünnepélyt rendezzen.[1]

A debreceni szerveződés hatására a MÁV műhelyekben beindult a cserkészélet. 1922-ben megalakult a Szolnoki Mű­hely 856-os Millennium és a Miskolci Műhely 194-es Szé­chenyi István, 1923-ban pedig a budapesti Északi Főműhely 242-es MÁV Törekvés cserkészcsapata. 1923 augusztusában kilenc taggal létrejött az Istvántelki Főműhely 261-es Irinyi János, 1924 októberében pedig a Szombathelyi Műhely 67-es Haladás cserkészcsapata.[2] A Székesfehérvári Műhely 225. számú gárdája Baross Gábor nevét vette föl.[3]

A Dunakeszi Főműhely 109. számú Magyarság cserkész­csapatát 1928. október 28-án hozták létre,[4] de ekkor már tíz éve folyt (megszakításokkal) cserkészmunka a dunakeszi mű­helytelepen.

Dr. Cseresnyés Tibor 1918-ban hívta életre Dunakeszire menekült vasutas családok fiúgyerekeiből a Magyar Szent Ko­rona cserkészcsapatot, ám miután a Tanácsköztársaság alatt betiltották a cserkészszövetséget, a csapat megszűnt.[5] 1919 végén Holló Aurél, mint parancsnok újjászervezte a csapatot Magyar Címer néven, fenntartó testületnek pedig megnyerte az Ébredő Magyarok Egyesületét.[6] Ismeretlen okok miatt ez a kezdeményezés is kudarcot vallott. (Feltehetően az ÉME nem tudta anyagilag támogatni a vagonlakó családokból jövő cser­készeket.)

1920-ban a dunakeszi MÁV polgári iskola újra cserkész­csapatot szervezett, ami gróf Apponyi Albert nevét vette föl, és hamarosan megkapta a 109-es számot. A szervező testület elnöke az iskola igazgatója, Kocsner (később Szilvágyi) Ró­bert volt, aki a megalakulás után a csapatparancsnoki tisztet is betöltötte.[7] Még ebben az évben megtartották az első cser­készavatást, és nyáron megrendezték az első cserkésztábort Nagysálon. 1921-ben Pusztadinnyéshátra, 1922-ben Sziget­monostorra, 1923-ban Pilismarótra mentek táborozni, meg­indultak a foglalkozások és a próbázások. 1924. július 1-én azonban megszűnt a csapat fenntartója, a MÁV polgári iskola. Az ideiglenesen Dunakeszin letelepített menekülteket foko­zatosan máshová helyezték, és velük a cserkészek is elszéledtek. A csapat már nem tudta folytatni a működését, ezért a vezetőség a cserkészszövetségben bejelentette a munka szü­neteltetését.[8]

Új lehetőség adódott 1926-ban, amikor számos munkás és tisztviselő család költözött a műhelytelepre, hogy üzembe he­lyezzék a Dunakeszi MÁV Főműhelyt. A megváltozott hely­zetet kihasználva a cserkészcsapat vezetősége az első adandó alkalommal hozzáfogott az újjászervezéshez. Lányi Ferenc főműhelyfőnököt kérték fel a szervezőtestület elnökének, és elérték, hogy a főműhely vállalja el a csapat fenntartását.[9]

Ilyen előzmények után alakult meg 1928. május 28-án a 109. számú Magyarság Cserkészcsapat, melynek parancsno­ka újra Kocsner Róbert középiskolai tanár, MÁV titkár lett.[10] A csapat 46 tagja 1928. október 28-án tette le a cserkészfoga­dalmat. Az első ünnepélyes avatáson a díszvendég Zadravetz István tábori püspök volt, aki beszéde végén a rajzászlót is fel­szentelte.[11] Jól tükrözi a kor hangulatát az 1928-as parancsnoki jelentés egy részlete: „… cserkészlelkülettel folytatva a munkát mi is parányi szikrái leszünk annak a nagy cserkészerőnek, melyet Isten dicsőségére, és édes Hazánk feltámadására gyűjtünk.”[12]

A 109. számú Magyarság Cserkészcsapat tanácsának tagjai balról: –, Nagy Károly táborvezető, Ilkei Sándor parancsnok, Bozsó Zoltán rajvezető, Boros Ernő rajvezető, Várkuti József rajvezető.

1929 májusában a főműhely indulásának harmadik évfor­dulós ünnepségén meglátogatta a csapatot Teleki Pál volt (és leendő) miniszterelnök, tiszteletbeli főcserkész.[13] (12 év múlva, 1941. április 7-én a Magyarság cserkészcsapatból húsz fő vett részt a miniszterelnök budapesti temetésén.)[14]

Megindult a munka, elkezdődtek a kirándulások, cser­készfoglalkozások, harcszerű játékok, gyakorlatok és őrsi akadályversenyek. Létrejött a Rigó, a Mókus, a Turul és a Párduc őrs, melyek tagjai a gyakorlatokat többnyire a mű­helyteleppel szemben lévő (azóta beépített) kiserdőben végezték (pl. táborépítést és tökéletesítést, nyomkeresést, főzést, térképolvasást, elsősegélynyújtást, megfigyelést.)[15] 1937-ben a főműhelytől kapott bontási anyagból felépült a cserkészotthon, amiben játékszobát, klubszobát, vezetőségi helyiséget és raktárt rendeztek be.[16] (Ennek helyén jelenleg a Bárdos Lajos Általános Iskola volt „fehér háza”, vagyis nap­közis épülete található.)

A Duna közelsége természetessé tette volna egy vízi cserkész raj megszervezését, ám a csapat csak 1941-1942-ben tudott pár csónakot vásárolni, amivel megindulhatott a vízi cserkészet. Első túrájukat Nyuli István 1942. augusztus 1-től 8-ig vezette Gönyű és Dunakeszi között.[17]

Minden vasutas cserkészcsapatnak volt valamilyen specialitása. A miskolciakat pl. tűzoltásra is kiképezték, a szombathelyiek híresek voltak saját tervezésű sátraikról és mozgókonyhájukról, a székesfehérváriak az 500 kötetes cserkészeti tárgyú könyvtárukról.[18] A dunakeszi csapat büsz­kesége a széles körű közszeretetnek örvendő fúvószenekar volt. Hargitai János, majd Pozsgai Antal vezetésével minden műhelytelepi rendezvényen felléptek, sokszor adtak térze­nét a Rozsnyai-féle vendéglő udvarán, és 1934-ben negyven tagjuk a Magyarság Dal és Önképző Egyesület küldöttségét is elkísérte Lengyelországba.[19] Az 1933-as jamboree-n a Ma­gyarság cserkészcsapat fúvószenekara fogadta Budapesten és Gödöllőn a kormányzót és a vendégeket (többek között a cserkészmozgalom alapítóját, Robert Baden-Powellt).[20]

A fúvószenekar 1937 nyarán Alagon játszott

A Magyar Cserkészszövetség alapszabálya szerint a cserkészet feladata „talpraesett, a gyakorlati életben jártas, ter­mészetszerető, vidám és mindenekelőtt istenhívő” ifjak nevelése. Ennek jegyében a csapat igyekezett megfelelni a Sík Sándor által megfogalmazott „emberebb ember, magyarabb magyar” esz­ményképnek, és részt vett a környék egyházi-, hazafias-, tár­sadalmi- és jótékony célú ünnepélyein. Minden évben ott vol­tak az úrnapi és a húsvéti körmeneten, őrséget adtak a Szent Sír mellett, Hősök napján pedig teljes létszámban kivonultak a dunakeszi I. világháborús emlékműhöz.[21]

Bozsó Zoltán a csapat cserkészvezetője

1930-ban rendezték meg először a később hagyománnyá vált karácsonyi cserkész ünnepséget a műhelytelepi kultúr­ház nagytermében. Minden évben ekkor tartották (számos fizetővendég előtt) a jelöltek cserkészavatását, a cserkészek fogadalmának megújítását és a karácsonyi színielőadást, ami­re a fellépők az őszi hónapokban készültek fel.[22] A karácso­nyi rendezvény rendszerint egy tánccal egybekötött tea-esttel zárult.[23] Az ünnepélyen a csapat tagjait a vezetőség egy-egy szeretetcsomaggal lepte meg, a cserkészek pedig valamilyen kis aprósággal kedveskedtek mindenkinek, aki bármilyen te­kintetben támogatta a csapatot.[24]

A MÁV és a főműhelyi kolónia anyagi támogatása nélkül a cserkészélet hamar ellehetetlenült volna, sőt feltehetően maga a csapat sem jöhetett volna létre, hiszen a dunakeszi műhely­telepi cserkészek nagyrészt munkás és kistisztviselő szülők gyermekei voltak. A létszám 1941-ben 114 fő volt, ebből mű­helyi tanonc: 17 fő, műhelyi iparossegéd: 12 fő, vasutas szülők

gyermeke: 52 fő, nem vasutas szülő gyermeke: 24 fő, vezető: 4 fő.[25] Sok szülő a cserkészruhát is csak komoly nehézségek árán tudta finanszírozni, ezért ha a vezetés a legszegényebb gyerekeket nem akarta elveszíteni, muszáj volt ruhasegélyt osztani a példás magaviseletű és törekvő cserkészjelöltek kö­zött.[26]

Noha a Magyarság cserkészcsapat a főműhely által nyúj­tott háttér miatt sokkal szilárdabb gazdasági lábakon állt, mint pl. a Dunakeszi községben 1936-ban megszervezett 834‑es Fráter György cserkészcsapat, ennek ellenére rendkívül fon­tos volt, hogy a műhelytelepi cserkészek saját bevételhez jut­hassanak. Sokáig az egyetlen bevételi forrást azok a színielő­adások jelentették, amiket egy évben többször is bemutattak a telep kultúrházában. Új lehetőség nyílott 1939-ben, amikor a cserkészek engedélyt kaptak, hogy jégpályát nyissanak, aminek fenntartását (takarítását, locsolását) és a jegyszedést is magukra vállalták.[27] 1940-től a moziban a telepi katolikus templom felépítését szolgáló kultúrfilm vetítésén láttak el pénztári feladatotokat, amiért a csapat minden vetített film után öt pengőt kapott.[28]

A műhelytelepi cserkészek évente több kisebb kirándulást tartottak a környéken. Az 1932-es évben március 13-án Cso­mádon, március 20-án Fóton, május 14-16-án Rákoscsabán, június 29-én Visegrádon, augusztus 14-15-én Gödöllőn, au­gusztus 22-23-án Balatonkenesén, szeptember 7-8-án Bánkon jártak.[29] A kirándulások száma látványosan megnövekedett, amikor 1936-ban Bessenyői Ferenc MÁV villanyszerelő mű­szerész cserkésztisztként visszakerült a Magyarság cserkész­csapatba.[30]

A csapat kiscserkészei bárányokat simogatnak

A legmaradandóbb élményeket azonban nem a kirán­dulásokon, hanem a nyári nagytáborokban szerezhették a cserkészek. Már 1928 augusztusában rendeztek egy rövid próbatáborozást Dunabogdányban,[31] és innentől kezdve a ve­zetőség igyekezett minden nyáron tábort szervezni. 1929-ben tartotta a cserkészcsapat az első nagy táborozását július 3-tól 26-ig Rábagyarmaton.[32] 1930-ból nincs adat, 1931-ben bizto­san volt nyári tábor, de nem tudni hol. 1932. július 5. és 26. kö­zött Nógrádban, a Rókahegyen, 1937-ben Gombán, 1938-ban Fehérvár-Csurgón, 1939-ben pedig Márianosztrán táborozott a csapat.[33]

Zászlófelvonás az 1929-es rábagyarmati táborban

Megvalósíthatatlanok lettek volna a kirándulások – és kü­lönösen a nyári táborok – a MÁV által adott vasúti szabad­jegyek és különkocsik (marhavagonok és személykocsik) nél­kül, melyek a felszerelést és a táborozókat szállították.[34] Az indulás előtt ezek a főműhelyi iparvágányra állított, zöld lom­bokkal feldíszített kocsik szolgáltatták a hátteret Lányi Ferenc évenkénti beszédéhez, melyben a főműhelyfőnök ünnepélye­sen elbúcsúztatta a táborba indulókat. Lányi egész hivatali ideje alatt teljes odaadással támogatta a dunakeszi cserkészet ügyét, fia is a cserkészcsapat aktív tagja volt.[35]

Indulás a táborba a Főműhelyből

Noha a cserkésztisztek is felismerték, hogy egy-egy nyári nagytábor közösségépítő hatása felbecsülhetetlen, mégis több évben előfordult, hogy a Magyarság cserkészcsapat —külön­böző okok miatt — nem tudott táborba menni. Az egyik ilyen év az 1933-as volt, amikor a Gödöllőn és Budapesten megren­dezett IV. cserkész jamboree-n (világtáborozáson) 50 fővel vett részt a csapat (48 tag a X. altáborban, mint törzscsapatbeli; 1 fő az idegenvezetőknél és tolmácsoknál; 1 fő a műszakiaknál), ezért a külön nagytáboruk elmaradt. Ezt a hiányt kirándulá­sokkal próbálták pótolni.[36] Példamutató magatartásukért és munkájukért a X. altábor vezetőjétől, Árky Zoltántól a cserké­szek egy selyemzászlót kaptak, amit október 29-én szenteltek fel a műhelytelepi iskola alagsorában lévő kápolnában. A mi­sét celebráló Vinczetics Tibor lelkész Krisztus király ünnepét kihasználva harcosan legitimista szentbeszédet tartott a cser­készeknek és a nagyszámú vendégseregnek. Zászlóanyának a főműhelyfőnök feleségét, Lányi Ferencnét kérték fel.[37]

Út az állomástól a táborhelyig

1936-ban anyagi nehézségek miatt maradt el a nagytábor. 1940-ben lett volna pénz egy Nagybátonyba tervezett táboro­zásra, ám a környéken kitört száj- és körömfájás járvány miatt nem lehetett volna megoldani a cserkészek tejellátását. Ami­kor végre a csapat vezetésének sikerült új, alkalmas táborhe­lyet találni a Szokolyához közeli Törökpatak mellett, kiderült, hogy a MÁV igazgatóság a háborús helyzet és a szállítási ne­hézségek miatt sem szabadjegyet, sem teherkocsit nem tud a cserkészek rendelkezésére bocsátani.[38] A vasúti kocsik hiá­nyában 1940-ben, és az ezt követő háborús években elmarad­tak a nagytáborok.[39] Ezek részbeni pótlására 1941. augusztus 15. és 20. között és 1942 nyarán Bessenyői Ferenc mozgótábort vezetett Erdélybe, melyben a dunakeszi táborozók elnyerték az Erdélyi Díszjelvényt.[40]

Várkuti József cserkészrajvezető

1942-ben megalakult Magyarországon a Leánycserkész Szövetség, Dunakeszi Műhelytelepen pedig megkezdte működését a 240. számú Árpádházi Szent Kinga Cserkész­csapat, akikről pár fényképen kívül nem sok adat maradt fenn. Névválasztásukat minden bizonnyal a műhelytelepi közösség 1934 óta szoros lengyelországi kapcsolatai inspi­rálhatták.

Az Árpádházi Szent Kinga cserkészcsapat táncegyüttese

Miután 1944 őszén a műhelytelepi rover cserkészeket, mint leventéket a nyilasok nyugatra vitték, 1945 januárjában a németektől megszabadult országrészekben újjászerveződött a magyar cserkészmozgalom.[41] A Magyarság csapatának egy része még részt vett 1947 nyarán a franciaországi Béke jam­boree-n,[42] a lányok pedig augusztusban Pálfán táboroztak.[43] Ebben az évben rendezték az utolsó cserkésztiszti eskütételt. Ősszel a műhelytelepi MÁV iskolában megindult az úttörő­csapat szervezése.[44] 1948-ban a cserkészotthont átadták az úttörőknek, a Magyarság Cserkészcsapatot beolvasztották az 1948 őszén megalakult 3742. II. Rákóczi Ferenc úttörőcsapat­ba, a Szent Kinga Cserkészcsapat leányai pedig a 3747. számú Hámán Kató úttörőcsapat tagjai lettek.[45]

JEGYZETEK

[1] Rákosi Jenő (főszerk): Magyar Vasutasok Albuma. Budapest: 1927. 108. (A továbbiakban: Rákosi 1927). Krámer (később Kamarás) Gyula 1926-tól 1931-ig a szolnoki MÁV (járműjavító) műhely főnöke volt.
[2] Rákosi 1927. 105-108. Varga Károly: Vasúti járműjavító üzemek törté­nete. Budapest: Magyar Államvasutak Rt. 2005. 249-250. (A további­akban: Varga 2005.)
[3] Varga 2005. 249.
[4] A Magyar Királyi Államvasutak Dunakeszi Főműhelyének története. kézirat, é.n. (terminus ante quem: 1944.) Révész István Helytörténeti Gyűjtemény Műhelytelep szekció 158 (A továbbiakban: RIHGY Mű­helytelep 158) 297.
[5] uo. 296.
[6] uo. 296.
[7] Kollár Albin: A MÁV Műhelytelepi Polgári Iskola története. in. Du­nakeszi Helytörténeti Szemle V. évf. 1. szám. (2012) 9.
[8] A Magyar Királyi Államvasutak Dunakeszi Főműhelyének története. Kézirat, é.n. 296-297.
[9] uo. 297-298.
[10] Szakáll Lászlóné: A dunakeszi műhelytelep. Kézirat, 1996. 55. (A to­vábbiakban: Szakállné 1996.)
A 109-es Magyarság cserkészcsapat parancsnokai: 1928-1934 Szil­vágyi (Kocsner) Róbert tanár-MÁV titkár, 1934-1936 Gordon János MÁV mérnök, 1936-1938 Borosi Vass József MÁV mérnök, 1938-1939 vitéz Tarján Jenő MÁV mérnök, 1939-1940 Kocsis Tibor MÁV mér­nök, 1940-1945 Ilkei Sándor művezető. in. A Magyar Királyi Államvas­utak Dunakeszi Főműhelyének története. kézirat, é.n. p. 295-320.
[11] A Magyar Királyi Államvasutak Dunakeszi Főműhelyének története. kézirat, é.n. 298.
[12] uo. 299.
[13] Szakállné 1996. 55.
[14] A Magyar Királyi Államvasutak Dunakeszi Főműhelyének története. Kézirat, é.n. 313.
[15] Rákosi 1927. 107.
[16] Szakállné 1996. 57.
[17] A Magyar Királyi Államvasutak Dunakeszi Főműhelyének története. kézirat, é.n. p. 317. 1938-ban a székesfehérvári és a dunakeszi műhely csapatát leszámítva az összes vasutas cserkészcsapatnak voltak már csónakjai és kenui. Egry Ferenc: Szociális intézmények és berendezések a M. kir. Államvasutak műhelyeiben. Kézirat, 1938. 35.(A továbbiakban Egry 1938); Varga 2005. 193.
[18] Varga 2005. 246-250.
[19] Szakállné 1996. 59.
[20] Varga 2005. 248.
[21] RIHGY XXII 224/2006. fotó. A Magyar Királyi Államvasutak Dunake­szi Főműhelyének története. kézirat, é.n. 305. , 309.
[22] A Magyar Királyi Államvasutak Dunakeszi Főműhelyének története. Kézirat, é.n. 302.
1934 karácsonyán a cserkészek a Berecki karácsonyfa című színművet mutatták be. Vasúti Hírlap. 1934. január 5. (XIV. évf. 1. szám) 4. Duna­keszi főműhely karácsonyi ünnepsége.
[23] A Magyar Királyi Államvasutak Dunakeszi Főműhelyének története. Kézirat, é.n. 302.
[24] Uo. 301.
[25] Uo. 315.
[26] uo. 298., Egry 1938. 26.
[27] A Magyar Királyi Államvasutak Dunakeszi Főműhelyének története. kéz­irat, é.n. 310.
[28] Uo. 312.
[29] Uo. 303.
[30] Bessenyői Ferenc (1906-1979) a családjával Zsolnáról elmene­külve vagonlakóként került Dunakeszire. A cserkészcsapat alapító tagja volt. Megkapta az életmentő kitüntetést, a magyar cserkészet legnagyobb presztízsű (1924-ben alapított) elismerését. Tagja, 1939-től pedig városi megbízottja volt a magyar-lengyel cserkészkörnek. Szakállné 1996. 56.
[31] Varga 2005. 248.
[32] Varga 2005. 248.
[33] A Magyar Királyi Államvasutak Dunakeszi Főműhelyének története. Kézirat, é.n. 303, 306, 307,310.
[34] RIHGY XXII 214/2006 fénykép.; RIHGY XXII 217/2006. fénykép.
[35] Szakállné 1996. 55-56.
[36] A Magyar Királyi Államvasutak Dunakeszi Főműhelyének története. Kézirat, é.n. 303-304.
Egy fotó megőrizte az utókornak, hogy hogyan nézett ki Gödöllőn a dunakeszi műhelytelepiek fából készült, faragott táborkapuja: a kapu közepe a Magyarság Dal- és Önképző Egyesület jelvényét idéző ly­rát formál, közepén, a húrokon a liliomos cserkészjelvénnyel. A kapu tetején szárnyaskerék, a koronás kiscímer és Dunakeszi Magyarság felirat. A díszes kapu két oldalán keresztbe tett trombiták, fagottok, és 1-1 vadászkürt látható. RIHGY XXII 215/2006. fotó.
[37] A zászlószentelés részletes programját lásd: Vasúti Hírlap. 1933. november 14. (XIII. évf. 21. szám) 6. Zászlószentelés a dunakeszi-ala­gi főműhely cserkészcsapatánál. ; A Magyar Királyi Államvasutak Du­nakeszi Főműhelyének története. kézirat, é.n. 304.
[38] A Magyar Királyi Államvasutak Dunakeszi Főműhelyének története. Kézirat, é.n. 312.
[39] Uo. 314.
[40] Az útvonal: Csucsa, Királyhágó, Körösfő, Körösbörü, Sepsiszent­györgy, Sepsibükkszád, Szent Anna tó, Gyilkos tó, Gyergyó, Szász­régen, Marosvásárhely, Kolozsvár. Szakáll 1996. p. 56., RIHGY XXII. 221/2006., RIHGY XXII. 222/2006., RIHGY XXII. 223/2006., RIHGY XXII. 225/2006. fotók.
[41] Szakállné 1996. 57, 60.
[42] Uo. 1996. 57.
[43] RIHGY XXII A/224/ a fotó.
[44] Szakállné 1996. 57.
[45] Uo. 1996. 57.