Bátonyi Pál

A Wattay család Dunakeszit birtokló tagjai

2. rész. Felsővattai Wattay János kuruc alispán és István kuruc zászlótartó

Megjelent: Dunakeszi Helytörténeti Szemle: 8. évfolyam 1. szám (2015. május), 2-3. old.
A cikk eredetijének digitális verziója pdf-ben »

Wattay János születésének adatai nem kerültek elő, de valószínűsíthető, hogy a 17. század közepén született. Iskoláit Szécsényben, Füleken és Besztercebányán végezhette, ahol szülei is laktak. Levelezése alapján jól ismerte a latin és a német nyelvet, de valószínűleg szlovákul is tudott. Műveltségére jellemző, hogy még Pécelről, a Ráday család híres könyvtárából is kért kölcsön könyveket.

János 1676-ban Pest-Pilis-Solt vármegye esküdtje. 1680. április 12-én az oszmánok fogságába esett, 22 hónap után a szülei kérésére és jelentős költségére a rokon Vatay Lukács, a nádor bizalmasa, illetve Thököly Imre fejedelem közbenjárásával szabadult. Első feleségétől, Dorogffy Máriától két leánya (Anna, Okolicsányi Mátyásné és Katalin, Petrovay Lászlóné), míg második feleségétől, Zolnay Judittól két fia (II. János, felesége Szemere Klára és III. Pál, felesége Szemere Krisztina), valamint egy lánya (Judit, Soós Ferencné) ismert. 1684-ben részt vett a Buda elleni sikertelen hadjáratban, ekkor tapasztalta a keresztény seregek oktalan pusztítását a magyar lakossággal szemben („lengyeljárás”). 1686-ban a váci járás szolgabírájaként katonáival részt vett Vác, Pest és Buda oszmán uralom alóli felszabadításában és a magyar lakosság harcok előli elmenekítésében. A győzelem kivívását és a csapatok ellátását nagyban segítette helyismerete is. 1689-ben a Habsburg adminisztráció önkényeskedései miatt (a protestáns lakosság kiüldözése a városokból, hivatalokból, iparból és kereskedelemből) lemondott hivataláról.

A Pest környéki birtokokat Dunakesziről, a Buda környékieket Nagykovácsiból, a nógrádiakat Pilinyből igazgatták, és apjával, Wattay I. Pállal megkezdték a betelepítéseket. Losonctól Kiskőrösig telepítettek magyar, szlovák, német (birodalmit is) telepeseket, és fogadtak be szerb menekülteket vallásra való tekintet nélkül. Bár a családnak korábban volt háza Budán és Vácon, evangélikus vallásuk miatt nem tarthattak rá igényt, így Nagykovácsiban építtetett kúriát (ebből lett a családba beházasodásuk révén a Teleki, majd Tisza kastély). A fegyverváltságdíjat kifizették (több birtokot el kellett adniuk), birtokaikat ezek után I. Lipót 1691-ben megerősítette. A vármegye gyűlésein harcoltak a túlzott adóztatás és a katonai, illetve katolikus egyházi önkényeskedések ellen is. Nem csak elvették a protestáns templomokat, hanem egyetlen új templomot sem építhettek, sőt gyakran a temetőkbe sem engedtek nekik temetkezni.

Felsővattai Wattay I. Pál halála után fia, János és unokája, a nagykorúvá lett István 1701-ben szerződést kötött birtokaik közös irányításáról.

Wattay István az 1679-ben elhunyt II. Pál és Jánoky Mária egyetlen ismert gyermeke volt. Feleségétől, Géczy Annától egy fia (Farkas, felesége Máriássy Klára) és egy lánya (Borbála, Róth Tamásné) ismert.

Az 1703. évi Pest-Pilis-Solt vármegyei adókirovás szerint a vármegyében János és István Dunakeszi, Pomáz, Budakalász, Csobánka, Nagykovácsi és Solymár községeket, valamint Soroksár, Péteri, Gubacs, Szentlőrinc, Oszlár, Csömör, Szentmihály, Szencse, Garancs, Kiskovácsi, Rébél, Kall, Halom és Murcz pusztákat birtokolták.

A Habsburg adminisztráció önkényeskedései miatt mindketten csatlakoztak a kuruc szabadságharchoz. János a Nógrád vármegyei kuruc nemesi felkelők első kapitánya lett, míg István a zászlótartói beosztást kapta meg. János és István csapatával Rimaszombattól Zólyomig kisérték a munkácsi várat szabad elvonulás ellenében átadó német őrség tagjait, és részt vettek a dunántúli hadjáratban. A dunántúli hadjárat alatt a pest-budai német-rác katonaság zaklatta a környék lakosságát, ezért a nemesi felkelők egy része István vezetésével visszatért. Ekkor János korábbi veje, özvegy Petrovay László volt a labanc Pest-Pilis-Solt vármegyei alispán. Jánost a hadjáratot követően 1704. május közepén, Kecskeméten megválasztották Pest-Pilis-Solt vármegye első kuruc alispánjának.

E tisztségében megszervezte a vármegye kuruc kézen lévő településeinek közigazgatását, a kuruc csapatok ellátását, a labanc-rácok elleni védelmet. 1704 decemberében a galgóci táborban – Pest-Pilis-Solt és Nógrád vármegyék követeként – találkozott II. Rákóczi Ferenc fejedelemmel. A továbbiakban, a kapott utasítás szerint Pest-Pilis-Solt vármegye alispáni feladatait látta el, ezért Nógrád vármegye 100 Ft birságra ítélte.

Többek között nagykovácsi birtokán német telepeseivel lőport gyártatott a kuruc csapatoknak. A rác többségű falvaiból (Pomáz, Budakalász) néhány labanc érzelmű rác telepes a Délvidékre vonult el családjával. A többi település lakossága (köztük Dunakeszi) katonaként, illetve gazdaságilag – a gyakori labanc-rác dúlások ellenére – a kurucokat támogatta.

Wattay János – első felesége halála miatt – 1705 tavaszán visszavonult az alispáni tisztségből, ezután a vármegye közgyűlésein, mint esküdt vett részt. Bottyán János generális elhunyta után megbízták az örökség összeírásával. 1710-ben a labancok által körülzárt Ajnácskő várát János és István átadta Pálffy János császári tábornoknak, amiért a szatmári béke után menlevelet kaptak tőle.

„Joannes Vattaj” menlevele „Joannes Palfy” aláírásával

A menlevél ellenére újabb adókat vetettek ki rájuk, ezért birtokaikból el kellett adniuk (Rétságot Berkes András váci nagyprépost vette meg 1713-ban), illetve bérbe is adták őket (pl. Dunakeszit Orczy Istvánnak). Mindeközben folytatták birtokaik betelepítését, így 1714-ben Csömör és Szentmihály (ma Budapest-Rákosszentmihály) puszták, illetve Kiskőrös 1718-ban történő újratelepítéséről intézkedtek.

A vármegye gyűlésein rendszeresen részt vettek, küzdöttek birtokaikért a budai és pesti német polgárok önkényeskedései ellen és a budai kamara törvénytelenségei miatt. Jánosnak különösen nagy tekintélye volt, így az 1715-ös országos összeíráson Bihar vármegyét ellenőrizhette.

Az 1715. évi országos összeírás jegyzőkönyvének részlete

1719-ben javaslatukra az országbíró elrendelte, hogy a vármegye minden iratot vegyen jegyzőkönyvbe, hitelesítsen és pecsétjével lássa el, ezzel megakadályozva az iratok eltűnését a Habsburg adminisztrációban. Kérésükre 1721-ben Pálffy Miklós nádor elrendelte a vármegyének, hogy határjárással pontosítsák a települések határait, mert a határjeleket illetéktelenül elmozdítják.

1723 elején Wattay István aránylag fiatalon elhunyt. Özvegyét hamarosan özvegy királyfalvi Róth Ádám vette el, és hogy a Wattay vagyon is a kezükbe kerüljön, fia, Róth Tamás Wattay Borbálát, István lányát vette nőül.

1723 júniusában Wattay János még részt vett a vármegye közgyűlésén, de a novemberi ülésen már özvegye képviseltette magát. János özvegye is hamarosan férjhez ment Losonczi Gyürky Istvánhoz. A Wattay család férfi tagjai ekkor még kiskorúak voltak, így az özvegyek új férjei gazdálkodtak a család vagyonával.