Bátonyi Pál
A Grassalkovichok és Dunakeszi
4. rész
Megjelent: Dunakeszi Helytörténeti Szemle: 7. évfolyam 2. szám (2014. szeptember), 10. old.
A cikk eredetijének digitális verziója pdf-ben »
Wattay Pál 1774-ben indította – többi rokonai jogfenntartójaként is – herceg Grassalkovich II. Antal ellen a táblaipert birtokaikért, így Dunakesziért „cserének sérelembőli érvénytelenitésére”. Míg I. Antal élt, a törvények felett rendelkező kiskirály ellen „moczanni sem” mertek. Bár az ítéletek mindig a Wattayak igazát bizonyították, a Grassalkovichok és utódaik azonban minden esetben fellebbeztek. Végül a Bach korszakban megszüntették a pert.
II. Antal Dunakeszivel kapcsolatos semmilyen adományával vagy egyéb gondoskodásával nem találkoztam. Feltehetően a peres ügyei és szorult anyagi helyzete, illetve nem megfelelő gazdálkodása miatt is még a többi birtokához képest sem fejlesztette Dunakeszit. II. Antal Bécsben 1795-ben hunyt el. Az általuk is elszlovákosított birtokukon, Pozsonyivánkán temették el, ahol özvegye is temetkezett 26 év múlva.
III. Antal János Nepomuk 1771-ben Pozsonyban született, és Bécsújhelyen nevelkedett, 1790-től királyi kamarásnak nevezték ki. 1793-ban pápai engedéllyel feleségül vette herceg Esterházy Mária Leopoldinát, galánthai herceg Esterházy Antal altábornagy (Vata-Salamon nemzetség) és gróf Erdődy Mária Teréz 16 éves lányát. Gyermekeik nem születtek. 1796-ban már zárgondnokságot kért birtokaira, melynek pénzügyeit sógora, gróf Esterházy Ferenc 1807-re tudta stabilizálni.
Grassalkovich III. Antal herceg
A család főleg Bécsben és Pozsonyban lakott, III. Antal Gödöllőt is csak ritkán kereste fel. 1808-ban Csongrád vármegye adminisztrátorává, majd főispánjává nevezték ki. 1809-ben Napóleon hadai elől három hónapra Gödöllőre költözött, s a következő években többször is megfordult ott. Támogatta a kolerajárvány leküzdését és az 1838-as pesti árvíz áldozatait, valamint telket adományozott a Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Színház létrehozásához is. Összességében azonban apja adósságai és saját kölcsönügyletei miatt már 1827-ben csődbe került. Uradalmainak kezelése zárgondnokok kezébe került. A csőd után legtöbbször Pozsonyban lakott. Egészségi állapota többször adott aggodalomra okot, koraszülött, gyenge fizikumú gyermek, majd felnőtt volt, akit vesebajával meg is műtöttek. Felesége magyar nemzeti érzelmű asszony volt, akiben még Széchenyi István is szövetségest látott.
III. Antalnak Dunakeszivel kapcsolatos külön rendelkezéséről nem tudok. A birtokokat a zárgondnok rokon herceg Batthyány, majd gróf Lónyay János kezelték, akiknek gondoskodása elég fényes életet biztosított élete végéig III. Antalnak és feleségének.
III. Antal 1841-ben hunyt el Gödöllőn. Pozsonyivánkán, a családi sírboltban temették. Korábbi kívánságának megfelelően azonban földi maradványait 1864-ben (apjával és annak feleségével együtt) a máriabesnyői családi kriptában helyezték át, ahol nagyapja I. Antal is nyugodott, és ahova még az év végén felesége is követte.
A Grassalkovich uradalmak zár alá helyezése 1850-ben szűnt meg. Mivel III. Antal gyermek nélkül halt meg, így a család fiúágának kihalása miatt a gödöllői birtok területét – benne Dunakeszit is – a leányági gróf Viczayak kapták meg, akik azonnal eladták a görög, vlach (cincár, aromán) származású görögkeleti (ortodox) keresztény bécsi kereskedő- bankár Sina György Simonnak.
A család férfi ágának kihalását mutató lefelé fordított címer
Összességében elmondható, hogy Dunakeszit a magyarbarátnak nem mondható labanc Grassalkovichok törvénytelenül szerezték meg, és a Habsburg uralkodóház, valamint a római katolikus egyház igényei szerint kezelték. Különösen a vallásszabadságot tiltották, illetve az osztrák-német (Buda, Pest, Vác) gazdasági érdekek figyelembe vételével intézték a település életét.