W. Barna Erika

„A fényben élő ember”

Révész István kézírásának üzenetei

Megjelent: Dunakeszi Helytörténeti Szemle: 11. évfolyam 2-3. szám (2018. szeptember-december), 8-9. old.
A cikk eredetijének digitális verziója pdf-ben »

Minden tollvonása élet- és emberszeretetéről, magasztos eszményeiről, a munka, az alkotás öröméről, a hit biztonságáról szól. Lenyűgözően szép, rendezett kézírása személyiségének pozitív kisugárzását idézi elénk, szinte láthatjuk jóságos lelkét, világjobbító tekintetét.

Erősen jobbra dőlő, szabályos írása, finom vonalai tisztán tükrözik fejlett erkölcsiségét és érzelmi intelligenciáját: segítőkészségét, empátiáját, a másokért élő, másokról szerető szívvel gondoskodni akaró ember alakját. Kézírásának jellemzői és lelkületének markáns vonásai szinte beszédesen összetartoznak, mondhatjuk azt is, hogy egy lelki segítőhöz illő írásképről van szó. A belső hívásra, Isten szolgálatára elköteleződő embertől elvárható az őszinte odaadás, az öntudat túltengésétől való mentesség, ami lehetővé teszi, hogy közvetíteni tudjon az égi és földi világ között. Révész István jól láthatóan teljességgel átadta önmagát a vállalt szolgálatnak, ezért is tudta hatékonyan építgetni a hidat Isten és ember között. Küldetéstudattal megáldott, „fényben élő ember” volt.

Kézírásának jó lendületéből, törés nélküli dinamikájából céltudatosságra, aktív életvitelre következtethetnénk akkor is, ha nem tudnánk, kinek az írásképéről van szó. De ismervén Révész István életútját, még inkább rácsodálkozhatunk, hogy milyen pontosan és árnyaltan tudják tükrözni a kézjegyek a belső világot. Ennek hátterében az áll, hogy a kézírás egyéni teljesítmény, pontosabban: a teljes személyiség lenyomata.

Ismerjük a folyton tevékenykedő Révész István életét, de különös látni az íráskép alapján azt a lelkiismeretességet, szorgalmat, serénykedést, türelmet és kitartást, amellyel munkáját végezte. Átszellemültsége, belső izzása alapján lelkesedését át tudta ragasztani másokra is. Hatalmas önfegyelem, akaraterő segítette, hogy minél többet meg tudjon valósítani szinte kifogyhatatlan ötlettárából.

Szuggesztív, karizmatikus lényéből nyugalom, nagy lelki békesség áradt, ami bizalmat ébresztett, és megnyugvást tudott kiváltani másokban is. Ebből eredhetett, hogy tömegeket tudott megszólítani, szinte magnetikus erővel vonzotta magához nemcsak az Istent kereső híveket, hanem a még hinni nem tudókat is. A rendezetten, méltóságteljesen vonuló betűsorokról leolvashatjuk, hogy mély harmóniában élt önmagával, a környezetével, és persze – elsősorban – Istennel. Mély ősbizalom hatja át a lényét, példát adó hite volt: a sorserőkben, Isten kegyelmében rendületlenül tudott bízni.

A mai modern pszichológia sikerorientált személyiségnek aposztrofálná Révész Istvánt. A csodákban, a lehetetlenben is tudott hinni; és bízni tudott abban, hogy amit elgondolt, az meg is valósítható. Képes volt felmerülő kételyeit, aggodalmait megszelídíteni, és csakis a kitűzött cél megvalósítására összpontosítani minden erejét. Ezzel a mély hittel és pozitív hozzáállással tudta végigjárni termékeny életútját. Nem azt nézte, hogy mit nem lehet, hanem mindenben a lehetőséget kereste és fedezte fel. Ahogyan a Biblia is mondja: „Ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! – odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen. (Mt 17,20). Révész István egész élete tanúságtétel ennek az igazolására.

Különleges élményt nyújt az egyszerűsített formákat díszítő ívelt vonalak látványa, ami lírai hajlamaira, művészi tehetségére vall. A grafológiai értelmezésben az íveltség, a lágyan hajló vonal az érzelmi gazdagsággal, a képteremtő fantáziával kapcsolható össze. Jól látható, hogy az alsó zónákban kis kunkorok, hurkokba záruló alakzatok jelennek meg. A kísértő ösztönerők szublimációjára vallanak ezek a grafikus jelenségek, amelyek plátói, tiszta szeretetet, magasztos célokért feláldozott és átirányított ösztönenergiákat jeleznek.

„A stílus maga az ember” – mondta Georges-Louis Leclerc comte de Buffon francia kozmológus és író. Révész István kézírásának stílusát esztétikum, jó olvashatóság, világosság, egységesség, szabályosság jellemzi, finom mozdulatok sorában gyönyörködhetünk, ami együttesen fejlett kommunikációs készségre, nyelvi igényességre, választékos szóhasználatra utal, mintegy visszaidézve Révész István csodálatos szónoki képességét. Szavainak erejét a mélyről felfakadó őszinte érzelmek adták. Semmiféle modorosság, mesterkéltség nem látszik, az írás spontán áradása hiteles, autentikus személyre vall. Azt mondta ki, amit érzett, szavai, gondolatai, érzelmei és tettei összhangban voltak, és ennél nagyobb erő talán nincs is. A szép, de üres szavaknak kongása van, a lélek erejével átitatott szavaknak pedig harangzúgása. Révész István mély és tiszta tartalommal szólt, ismerte az utat lélektől lélekig. Ezért is tudhatott lelki táplálékot adni az embereknek, ezért is tudta közvetíteni Isten üzeneteit a földi világban.

Az írás magas színvonala alapján értékérzékeny és problémafelismerő ember volt, vagyis rendelkezett azzal a képességgel, hogy gyorsan átlássa és felismerje a hiányosságokat és a megoldásra váró feladatokat. Nem a kényelmet kereste, akkor volt elégedett, ha tevékenykedett; hajlamos lehetett az erőn felüli munkálkodásra is. Rendkívül fejlett szervezőkészsége segítette abban, hogy párhuzamosan akár több szálon is tudta működtetni a dolgait. Gyengébb fizikai erejét felülírták lelki energiái, ami szinte fáradhatatlan munkabírást, kiemelkedő terhelhetőséget jelentett számára. Nem a saját örömeit kereste, hanem akkor volt boldog, ha másokat boldognak látott maga körül.

Eredeti látásmódjából, innovatív hozzáállásából eredően tudta gazdagítani környezetét, amerre járt iskolák, közösségek, a fejlődést segítő intézmények születtek, fellendítette a világot maga körül. Ő maga is megfogalmazta, hogy munkálkodása nem merül ki a templom falai és a papi feladatok szűkebb korlátai között: „Fiaim, ahol a nyáj, ott kell lenni a pásztornak is. Ott leszek híveim mellett a társadalomkérdések minden területén, nem csak a szószékről hirdetem az igazságot, hanem egyengetni próbálom híveim útját, nemcsak az égi, de a földi boldogulás felé is.”

Dunakeszi, Fót és Kecskemét egyaránt őrzi Révész István római katolikus pap emlékét és hitet erősítő, inspiráló, példát adó szellemi örökségét.[1]

JEGYZET

[1] Révész István plébánost (1862–1929) 1885-ben Vácott szentelték pappá, egyévnyi fóti szolgálat után a dunakeszi plébánián helyettes, majd 1888-tól plébános. Ezt a feladatot csaknem két évtizeden keresztül, 1907-ig látta el, ezenfelül hivatalból községi képviselőként és az iskolaszék elnökeként is tevékenykedett.