Száraz György

„Alag, Rólad szól ez az új versalak”

Irodalmi kalandozás a hajdani Alagon

Megjelent: Dunakeszi Helytörténeti Szemle: 3. évfolyam 1. szám (2010. május), 2-3. old.
A cikk eredetijének digitális verziója pdf-ben »

Most, amikor Alag centenáriumát készülünk megünnepelni, régmúlt idők folyóiratait, újságait, könyveit lapozzuk, azokat keresve, akik az egykori híres településről és lóversenyeiről mesélnek nekünk. Általuk elénk tárul a legendás múlt, amit lassan-lassan már elfeledtünk. Híres versenylovak, virtuóz zsokék, küzdelmes versenyek, a társadalmi élet prominens személyiségei, no meg a művészvilág kiválóságai tették oly izgalmassá a békeidők szép napjait Alagon. Újságírók, festők, költők, színészek éltek és jártak a községben, s az itt szerzett élményeik gyakran tükröződnek vissza alkotásaikban. Talán ez év nyarára elkészülhet az a könyv, melynek témája a művészet jelenléte az alagi mindennapokban lenne. Írásunkban most ennek rövid kivonatával ismerkedhetünk meg.

Az alagi versenynapokon már a Nyugati pályaudvaron (ahol a pályabelépőt is meg lehetett váltani) óriási tömeg tolongott. Kinn a pályán hatalmas embersereg izgulta végig a futamokat, majd utána a Pavilonban az utolsó vonat indulásáig vagy sokszor reggelig tartott a versenyekről való beszélgetés: Ki nyert? Ki vesztett? Ki volt kint? Ki nem volt kint? Az itt éjszakázó társaságban erősen képviselve voltak a „toll bajnokai”, akik nem csak a kávéházi asztalok körül, hanem a turfon, a zöld gyepen, Pesten, Megyeren vagy Alagon is szinte mindig ott voltak. Idézzünk most meg néhány lírikust közülük!

Heltai Jenő (1871–1957)

Heltai Jenő (1871–1957) már fiatalon nagy rajongója volt e sportnak. Újságíróként volt jelen Alagon 1896 tavaszán, amikor a pályaavatóra készültek. A nevezetes napot az erre az alkalomra írt Úrlovasok című versével köszöntötte:

Ujak a húrok vén hegedőmön
Tárogatóm ifjodva rivall
Jártam a tágas alagi mezőkön
Úrlovasokról szóljon a dal! […]

Áll Alagon már készen a pálya
Készül a harczra már a lovas
Nem sok idő s már kap paripára,
Forog az ostor, mélyed a vas.[…][2]

Heltai, mint újságíró, hivatalból vett részt az alagi futtatásokon, de emellett szenvedélyes fogadó is volt. Lóverseny című költeményében így ír erről:

„Szeretem a turfot,
Télen, ősszel, nyáron…
Anyagi helyzetem
Gyors föllendülését
A lovaktól várom. […]”[3]

Hogy anyagi helyzetén segített-e a lóverseny nem tudjuk, de lehet, hogy az egyetemet emiatt hagyta ott. Évtizedek múlva írja egyik legsikeresebb regényét 111-es szoba címmel. Zűrös politikai viszonyok közepette, 1919-ben játszódik a darab, melynek fura alakja, Selfridge úr, egy hotel 111-es számú szobájában lakik. A szobaszám nem véletlen, hisz Heltai kedvenc lóversenyfogadása az 1-11; 11-1 volt, természetesen befutóra, így e művében is tetten érhető a turf iránti örök szenvedélye. 1938-ban, a Sportélet című újság riporterének a pályafutása kezdeteit firtató kérdésére a következőt nyilatkozza: „Ma már ritkábban írok verset, ezzel szemben gyakrabban járok ki a versenyekre. Akkor azt hittem, hogy hű maradok a Múzsához, és költő leszek. Azóta kiderült, hogy csak a lovakhoz maradtam hű.”

Szép Ernő (1884–1953)

A Nyugat asztaltársaságnál ott kávéztak és füstöltek a nagyok, Osvát, Babits, Krúdy és még sokan, akik az akkori irodalmi életben számítottak. Közéjük tartozott Szép Ernő (1884–1953) is, aki nem csak úgy követte a lóversenyeket, hogy átküldte a pincért egy kis pénzzel a szomszéd „bukiba” (fogadóirodába) azzal: „Tegye fel nekem ezt a kis pénzt a nagyalagi akadályra, de csak akkor, ha ezt nekem négy az egyhez adja!” A költő kijárt a pályákra is, mert imádta a lovakat. Figyelte a zsokék tekintetét, amikor a ringben lóra pattantak, és szerette kipuhatolni a bennfentesektől a „tuti” tippeket. Nagyon kedvelte Alagot, már csak azért is, mert a hosszú tél után itt voltak az első tavaszi versenyek. A turf illatára kiéhezett szenvedélyes lóversenyrajongóknak ez volt az évi debütje. Reményekkel telve indultak az új versenyszezonnak. Szép Ernő több versének élményanyagát az alagi délutánokon szerezte. A „bánat poétája” ezekben a költeményeiben könnyedebb, játékos stílusban ír a turf-fogadók végül mindig csalódásba forduló sorsáról.

„[…] Budapestnek reménysége:
Alag, Alag szép határa,-
Ah, a végzet szörnyet ütött,
Budapestnek Alagára!..
Alagomra, Alagodra,
Mindnyájunknak Alagjára,-
Szép híredből be ki estél,
Alag, Alag szép határa!
Más világ volt hajdanában;
Akkor nyertünk: más a kor ma!
Nem leljük a verseny kulcsát,
És nincs semmi papír-forma…”[4]

„Kisasszony napján
Alagra mentem
Ami pénzem volt
Egy lóra kentem.
A pénzt rátettem
Egy sárga lóra,
Ő lesz az első,
Azt hittem róla.
De nem lett első,
Nem bizonyisten,
Még második sem,
Még harmadik sem.
Minek cifrázzam,
Az idő drága:
Éppen utolsó
Lett az a sárga.
De el nem dobtam
Vesztő tikettem.
Szemem buzgón az
Égre vetettem.
Úgy szól az írás,
Gondoljad ezt meg:
Az utolsókból
Ott elsők lesznek.
Ha majd meghaltam,
Szépen beváltom
Ezt a tikettet
A másvilágon.”[5]

„Képlátása és verselésének módszere sokszor expresszionisztikus. Hangulatfoszlányokat muzsikáló szenzitív költő, aki többet nyujt a puszta dallamosságnál és lírai élményeinek artisztikus kivetítésénél…”[6] – írja Rózsa Miklós Vidor Marcelről a Mai magyar múzsa 1930-ban megjelent kötetében. Ebben az antológiában a kor neves lírikusait mutatják be, köztük a kárpátaljai születésű ungvári Vidor Marcelt, aki abban az időben mint minden „rendes” költő, a zöld gyep szenvedélyes rajongója volt. Lírikusi tehetségének fent említett tulajdonságait felhasználva írta meg 1943-ban Galopp[7] című verseskötetét, melynek szereplői a pesti és az alagi lóversenyélet jeles figurái voltak. Ebből a kötetből idézünk most fel közülük néhányat.

„Pejacsevich. Fogalom ez a turfon!
A kis gróf. Nevét csak így hallani!
Ötször nyerte az Asszonyságok díját
Úrlovasok közt. Ez már valami!”[8]

Pejacsevich Jancsi, a kis gróf, Pejacsevich Albert fia, az alagi közélet igen kedvelt alakja volt. Amikor csak nyeregbe szállt, a pályán hisztérikus sikoltozást csaptak… többnyire a hölgyek.

„Versenytérre utak be és utak ki!
Rendben tartja a pályát is Futtaky.
A paripák be jól élnek,
Virágokon szökdicsélnek.”[9]

A ma is itt élő Futakyak, akik korábban Kleiszner néven váltak ismertté Alagon, szinte minden községben zajló eseményen részt vettek. Jelentős szerepet vállaltak a tenisz- és a hokiegylet létrehozásánál, vagy a Szent Imre-templom építésénél. A vers Futaky Lászlót méltatja, aki mérnök lévén, az alagi és a megyeri pályák rendjét felügyelte.

Természetesen a kötet főszereplői a zsokék, akik nemcsak megtörték az angol lovasok hegemóniáját, hanem olykor túl is szárnyalták azokat. Ilyen volt Esch Győző (az Esch család villája még ma is megcsodálható a Fóti úton), aki minden idők legtöbb derbyjét nyerte.

„Az Esch család, az Győző,
Lovain remekelt,
A statisztika szerint
Tizenegy derbyt nyert.[…]”[10]

Nagy Géza volt az első magyar derby győztese 1921-ben Vatinius nyergében. Felmenői, a Kossuth utcában élnek, és ma is ott állnak a ringben, Balus nevű lovuktól várva a győzelmeket.

„Vatiniuson, Balbinuson ült.
Nagy Gézáért a régi turf hevült.
Befutotta a távot vagy ezerszer!
Derby-nyerő volt, nem is egyszer! […]”[11]

Gutai Jánosnak még az inggombjai is brillből voltak, de áldozott a Szent Imre-templom felépítésére is. Károlyi utcai telkeiből jó néhányat eladott, s a befolyt összeggel az első adományozók között volt.

„A zúgó tömeg mindig tudta, ki?
Nevétől a lég rezgett: – Gutai![…]”[12]

S végül kanyarodjunk vissza irodalmi-turf kalandozásunk elsőként bemutatott alakjához, Heltai Jenőhöz. A költőtársat méltatva Vidor Marcel is megjegyzi, a 111-es szoba nem csak egy irodalmi mű, annál jóval több, éltető játékszenvedély…

„[…] 111-es egy regény,
Írta pályája kezdetén.
S érik a versenygabona,
Mert beválik a babona!”[13]

A bemutatott, kiragadott idézetek által talán még érthetőbbé válik az egykor itt élő, és itt is nyugvó Szerémy Zoltánnak, a Vígszínház neves művészének felkiáltása: „Hogyan felejthetném el valaha is Alagot!”[14]

JEGYZETEK

[1] Szép Ernő: Alag ( Alag,…) In: Szép Ernő összes versei. Bp., 2003. 474.
[2] Heltai Jenő: Úrlovasok. In: Sportélet, 1896. ápr. 13.
[3] Heltai Jenő: Lóverseny. In: Heltai Jenő összegyűjtött versei. Bp., 2002. 320.
[4] Szép Ernő: Alag (Csöndes, hosszú téli estén…), Szép… i.m. 420.
[5] Szép Ernő: Ábránd Alagon, Szép… i.m. 474.
[6] Vajthó László (szerk.): Mai magyar múzsa. Bp., 1930. 169.
[7] Vidor Marcel: Galopp. Bp., 1943.
[8] A kis gróf, Vidor: i.m. 22.
[9] Futtaky mérnök, Vidor: i.m. 36.
[10] Az Esch család, Vidor: i.m. 49.
[11] Nagy Géza, Vidor: i.m. 53.
[12] Gutai, Vidor: i.m. 54.
[13] Heltai Jenő, Vidor: i.m. 41.
[14] Szerémy Zoltán: Emlékeim a régi szép időkből, Bp. 1929.