Csetényi (Fulár) Antal

Csetényi (Fulár) Antal

Csetényi (Fulár) Antal iparművész Orosházán született. Élt: 1905-1975-ig. édesapja a MÁV Főműhelyben dolgozott az indulásától kezdve. Antalt 20 éves korában felvették az Iparművészeti Főiskolára, ahol Leszkovszky György tanítványa lett. 1931-ben kapta díszítő-festő oklevelét. 1935-ben nevet változtatott, majd megnősült. 1937-38-ban tanított a főiskolán, 1939 szeptemberétől Lányi Ferenc Főműhely-főnök foglalkoztatta és felmentette katonai behívója alól, majd megbízta az épülő Jézus Szíve templom freskójának elkészítésére, amit Csetényi különös eljárással szecessziós stílusban alkotott meg. A mennyezet befejezése után 1944 júniusára a Mária-oltár freskója is elkészült. A háború után újra a műhelyben dolgozott, ahol gyakran felemlegették a templom festését. 1950 után alacsony nyugdíjjal elküldték, ezért megélhetése érdekében a Műcsarnok rendelésére reprodukciókat készített. Megkeseredetten halt meg. Az ő munkája a kemencei templombelső festése is.

Cím: Csetényi (Fulár) Antal
A felvétel ideje: 1950-es év
Település: Dunakeszi
Főtéma: személyek
Témák:
Fényképész:
Méret: 10x15 cm
Tulajdonos: Csetényi Antalné
Lelőhely: Révész István Helytörténeti Gyűjtemény IX/43.

Vissza az adatbázis nyitólapjára.