Aranyosi Ervin

Budapesten születtem 1958-ban. 1983 óta élek Dunakeszin.Gyermekkorom óta írogattam hébe-hóba verseket, de, csak ha valami különleges alkalmam volt rá, (anyáknapja, történelem, vagy irodalom óra, iskolai ünnepély, diákszerelem, esküvő, locsolóvers, stb.) akkor adtam írásra a fejem. Elrohant 50 év és nem éreztem indíttatást, hogy megnyilvánuljak az emberek felé. 50 évesen ért jó néhány olyan impulzus, ami megváltoztatta a világról kialakult képemet, gondolkodásomat. Elvégeztem az Agykontroll tanfolyamot, azután Hahota Jóga klubvezetővé váltam, majd miután elolvastam a TITOK című könyvet, egy ilyen elnevezésű klubba kezdtem járni, ahol nagyon sok barátra, gondolatra és tapasztalásra tettem szert. Tiszteletbeli Mosolyköltője lettem a Mosolyogj Magyarország Mozgalomnak. Innen indult költői pályafutásom. A Hahota Klubmozgalom is ellátott témával, amely a nevetés emberre gyakorolt jótékony hatásának terjesztését tűzte ki célul. További ihletadóimnak nevezhetem az Interneten (netlog.hu, Iwiw, network.hu, thesecret.hu, később facebook.com-on) megismert barátokat, ismerősöket, akik bíztattak, s akik érdekes gondolataikkal beindították alkotói fantáziámat, így születtek, versek, huncutságok, mesék. Később elvégeztem egy jobb agyféltekés rajz tanfolyamot és számítógépes program segítségével illusztrálni kezdtem a verseimet. Az utóbbi években életem a spiritualitás felé fordult. Cégéremre felkerült a szeretet, a nevetés, a pozitív gondolkodás, az olvasóim istentudatra tanítása, a magyar hagyományok ápolása.


Születési név:
Aranyosi Ervin

Művésznév/álnév:
Aranyosi Ervin

Művészeti ág:
szépirodalom; költészet, képzőművészet; elektronikus festészet

Lakhely:
Dunakeszi,

Telefonszám:
+36 30 5201113

E-mail:
aranyosiervin@invitel.hu

Web:
versek.aranyosiervin.com

Kiállítások/művek:
Az ACCORDIA kiadó „A belátható végtelen” című antológiájában jelentek meg alábbi verseim: Szeretni jöttünk…, Első nap az iskolában, Angyalok…, Szeretetről, Álmodjunk együtt szebb jövőt, Hegyi patak, Szerelmes vers (feleségemnek)
A Gemenci Erdő és Vadgazdaság Zrt. által kiadott Gemenc színei (természet és költészet) című könyvben a Barátság című vers.
Önálló kötetek:
Megsúgott titkaim (2013)
1 kép 1 vers - 1. rész (2013)
1 kép 1 vers - 2. rész (2013)
Szívből - Jövő (2014)
1 kép 1 vers - 3. rész (2014)
1 kép 1 vers - 4. rész (2014)
A szeretet csodája (2015)
Mikulás, karácsony, hóember (2015)
Szavakkal Szeretni (2016)
Vegyél példát róluk (2016)
Verses mesék - mesés versek (2017)
1 kép 1 vers - 5. rész (2017)
1 kép 1 vers - 6. rész (2017)
1 kép 1 vers - 7. rész (2017)
1 kép 1 vers - 8. rész (2017)
A napsugár varázsa (2017)
A mesék birodalma (2018)
Előkészületben:
Szösz-szonettek (2018)
Fényes Szavak szárnyán (2018)


Vissza az adatbázis nyitólapjára.