Sikeresen mutatkozott be a Kávészünet Együttes

2014. január 28. 13:28


2014. január 23-án könyvtárunkban is megünnepeltük a Magyar Kultúra Napját. A Kávészünet Együttes tagjai Popovics György és Németh Ferenc megzenésített verseket adtak elő a nagy létszámú közönségnek. József Attila, Ady Endre, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Petőfi Sándor versei mellett kortárs költőket is felsorakoztattak. Az igényes, könnyűzenei formába öntött versek megfelelnek a mai fiatalok ízlésvilágának, így az együttes tagjai szerint közelebb kerülhetnek a versek világához. Az est végén közös fotók készültek a közönséggel, dedikálták CD lemezüket, melyből a rendezvényen feleségével jelenlévő Dr. Tuzson Bence országgyűlési képviselőjelölt is vásárolt családja számára.