Adó 1%

2019. február 20. 10:49


A Dunakeszi Városi Könyvtárért Alapítványt 1995-ben a MÁV Dunakeszi Vagongyártó és Javító Kft. és a Szárnyaskerék Étterem alapította a könyvtár szolgáltatási színvonalának emelése, az igényes gyűjteményszervezés és a technikai feltételek fejlesztésének támogatására. A nyitott közérdekű alapítvány számlaszámára azóta már nagyon sokan utaltak át kisebb-nagyobb összeget. A támogatásokból az alapítvány kuratóriumának döntése alapján olyan célok valósulhattak meg amelyekre a költségvetési források már elégtelenek voltak.

Az első években elsősorban a könyvtár korszerű dokumentumokkal való ellátását támogatta a kuratórium, később a informatikai felszereltség javításához nyújtott segítséget. Így kerülhetett számítógép először a gyermekrészlegbe, később az 1. Sz. Fiókkönyvtárba. 2004-ben a Dunakeszi Városi Könyvtárért Alapítvány közel félmillió forintos támogatással járult hozzá a könyvtár nyilvános WEB-OPAC programjának megvásárlásához. Az ezt követő években az informatikai eszközök és a médiatár eszközparkjának korszerűsítését köszönhettük az alapítvány támogatóinak.

Azok a könyvtárpártoló látogatók, akik az alapítvány célkitűzéseivel egyetértenek adományukat az OTP BANK 11742104-20027430 számú számlaszámára utalhatják át, vagy az olvasószolgálat munkatársainál fizethetik be. Akik az adótörvényekben meghatározott adatokat is az alapítvány rendelkezésére bocsátják az adomány összegéről igazolást kapnak, amellyel a személyi jövedelemadójukat csökkenthetik.

Az alapítvány támogatására az éves adóbevallások alkalmával is lehetősége van minden adózónak. ehhez csupán a rendelkező nyilatkozatot kell adótörvényben meghatározott módon csatolni az éves bevalláshoz.

A kedvezményezett neve: DUNAKESZI VÁROSI KÖNYVTÁRÉRT ALAPÍTVÁNY

A kedvezményezett adószáma: 18669828-1-13