Költészet napja Varjas Jánossal

A dunakeszi Kölcsey Ferenc Városi Könyvtárban rendezett hagyományos Irodalmi Szalon idei második rendezvényének keretében a városban élő Varjas János költő Töredékek nevet viselő estjén vehettek részt az érdeklődők. A program a költészet napjáról való megemlékezés mellett jó alkalmat adott a költő köszöntésére is hatvanadik születésnapja alkalmából.

A zenés-verses műsorban – szintén a városunkban élő – művészek is közreműködtek, valamint a költő barátai: Csapó Anna és Tordai Ferenc egy énekes produkcióval, illetve egy versel készültek. A rendezvényen a költő saját verseinek bemutatása mellett több olyan részletet is hallhattunk, amelyek nagymértékben hatottak munkájára. A töredékek és hosszabb-rövidebb versek általában egy-egy megélt élményhez kapcsolódnak.

A felolvasóest szép záróakkordja volt, amikor Babják Annamária színművésznő és Vincze József költő Varjas Jánost egy saját versének megzenésített előadásával köszöntötte születésnapi meglepetésként.

Legindi Tímea

Költészet napja Varjas Jánossal