Honfoglalási emlékmű

A honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából, a város védőszentjének, Szent Mihálynak az ünnepén, 1996. szeptember 29-én avatták fel a honfoglalási emlékművet, amelyet millecentenáriumi emlékműnek is hívnak. Az emlékmű voltaképpen egy kompozíció, amelynek a központi eleme egy talapzaton elhelyezett, több tonna tömegű süttői mészkő, amelyre az ősi magyar írásra, a rovásírásra hasonlító betűkkel ólommal írták rá a vérszerződést kötő hét magyar törzs nevét. A törzsnevek között természetesen kiemelkedő helyet foglal el a város nevében is szereplő Keszi törzsnév. A mészkőtömb a maga megmunkálatlan, nyers tömegével a törzsszövetségben rejlő erőt sugározza. Tetején 2010-ben fából faragott turulmadár lett elhelyezve. A tömb mellett foglal áll egy gyönyörűen faragott emlékkopjafa, négy oldalán a magyar történelem kiemelkedő évszámaival, az Árpád-házi királyaink és az utánuk következő dinasztiák neves uralkodóinak, valamint hazán híres személyiségeinek a neveivel, valamint a Himnusz és a Szózat egy-egy sorával. A kopjafa csúcsán a magyar szent korona van kifaragva. A kopjafa mellett hét szál tuja emlékeztet a hét magyar vezér összefogására. A mészkőtömb és a kopjafa előterében egy töltésparton két betonból öntött évszám emlékeztet a honfoglalás és az emlékmű állításának dátumára (896 és 1996). A kompozícióhoz tartozik még két zászlórúd, amelyen a nemzeti lobogó és a város zászlaja leng. A honfoglalási emlékmű a turullal Dér Győző, a város fafaragó művészének az alkotása.


Alkotó(k):
Dér Győző

Cím:
Dunakeszi, Fő út

Felavatás ideje:
1996-09-29

Anyaga:
mészkő; bronz; ón; fa

Jellege:
emlékmű

Stílusa:
modern

Formája:
nonfiguratív

Témája:
magyar történelem; honfoglalás

Vissza az adatbázis nyitólapjára.