Büszkeségpont

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója, az ’56-os Emlékév alkalmából országos ünnepségsorozat keretében emlékműveket állítottak, amelyeket az emlékév alkalmából létrejött Emlékbizottság támogatott. A büszkeségpontok, a XX. század háborúinak és önkényuralmainak áldozatul esett katonáknak és civileknek állítanak emléket.

A dunakeszi Büszkeségpont felavatására 2017. május 17-én került sor a rendőrség korábbi Verseny utcai épülete előtt kialakított téren. Az emlékműre kiírt pályázaton Erős Apolka „Emlékezet” című alkotását választotta ki az Önkormányzat.
Dunakeszi Város Önkormányzata egy évvel korábban létrehozta a helyi Emlékbizottságot azzal a céllal, hogy kutassa fel az ’56-os forradalom és szabadságharc, és az azt megelőző korszakban meghurcoltakat, ismerje meg a szabadságért vállalt személyes áldozatukat. A helytörténeti kutatások eddig nem ismert tényeket is feltártak, eddig nem ismert hősöket is felkutattak, és további kutatások is napirenden vannak. Az emlékmű egy carrarai márványból faragott kéz, mely egy bronzból megformált „szalagot” tart. Ezen három idézet olvasható. Vörösmarty Mihály Szózatából, Somogyvári Gyula Hősi emlék talpára c. verséből rövid részletek, és a 60. évforduló jelmondata: „Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak”. A háttérben kialakított félkörívű emlékhely három betonpanelt foglal magába. A középső panelre kerültek fel az 1956-tal kapcsolatos kutatások során feltárt részletek. Az üres panelekre kerülnek majd a további helytörténeti kutatások eredményei.

A dunakeszi Büszkeségpont emlékeztet bennünket, a ma embereit a dicsőséges, ugyanakkor nagyon nehéz időszak történéseire, a bátor hazafiakra. Még ma is többen köztünk vannak, akik átélték a forradalmi eseményeket, még ma is hordozzák az azt követő megtorlás sebeit.


Alkotó(k):
Erős Apolka

Cím:
Dunakeszi, Kincsem utca 1

Felavatás ideje:
2017-05-11

Anyaga:
bronz, márvány, beton

Jellege:
emlékmű

Stílusa:
klasszikus

Formája:
figuratív

Témája:
magyar történelem, 1956-os forradalom és szabadságharc

Vissza az adatbázis nyitólapjára.