Révész István Helytörténeti Gyűjtemény

A Révész István Helytörténeti Gyűjtemény a Szent István utca 48. sz. alatt található, a Szent Mihály-templom mellett. A gyűjtemény anyagának döntő részét alapítója, Szakáll Lászlóné, nyugdíjas iskolaigazgató, a város díszpolgára gyűjtötte össze. A gyűjtés 1969-ben kezdődött, akkor még a Bárdos Lajos Általános Iskola keretein belül, amelynek Szakáll Lászlóné a vezetője volt. Később a gyűjtemény a Szent István út 25. szám alá került egy családi házba, ahonnan azonban egy év után távozni kellett. Ezután – immár a Dunakeszi Önkormányzat segítségével – 1996 és 2012 között a Fő út 110. sz. alatt működött, majd 2012-ben mai helyére, az egykori kántortanítói házba költözött. A gyűjtemény 2018. október óta a Város tulajdonában van. Jelenleg mintegy 2000 tárgyat, 5000 fotót és 1100 iratot őriz a gyűjtemény, amelyek túlnyomó többségét a helyi lakosok adományozták. A gyűjteményben állandó kiállítás fogadja az érdeklődőket, amely átfogja a település történetét, bemutatja a régi mesterségeket, viseletet. 2010-ben egy autentikus paraszti konyhát is berendeztek benne. A helyi óvodák és általános iskolák rendszeresen látogatást tesznek falai között, és a gyűjtemény közreműködik az évente megrendezett városi helytörténeti vetélkedőben is. 2018 szeptembere óta múzeumpedagógiai foglalkozásokat is kínál az ide látogató óvodás és iskolás korú csoportoknak, illetve a nevelési és oktatási intézményekben is tarthatók a foglalkozások.

A gyűjtemény – előzetes bejelentkezést követően – minden hétköznap 9:00 és 15.00 óra között látogatható.
Ettől eltérő időpontról egyeztetni szükséges.
E-mail: helytortenet@dunakeszi.hu
Tel.: +36 (70) 866 9089
FB: https://www.facebook.com/pg/RIHGY/


Cím:
Dunakeszi, Szent István utca 48.

Vissza az adatbázis nyitólapjára.