Piros Galéria

A Piros Óvoda falai között találjuk a Piros Galériát, amelyet 2000-ben, az Óvoda fennállásának 25 éves évfordulójának évében és névfelvételének az idején nyitottak meg. Az intézmény kezdetben évente több kiállítást is rendezett, majd később maradt az évi egy kiállítás a Dunakeszi Művészeti Napok rendezvénysorozat keretében. Az első kiállító Bardócz Pál festőművész volt, az akkori Gárdonyi Géza Szakmunkásképző iskola tanára. Azóta összesen 20 alkalommal rendeztek kiállítást a galériában. A kiállítóhely profilja: elsősorban helyi művészek munkáit képzőművészeti alkotásokat mutatják be a gyerekeknek, szüleiknek és a városunkban élő érdeklődőknek. A képzőművészeti kiállítások mellett rendeznek olyan kiállításokat is amelyek szorosan kapcsolódnak az óvodás korosztály érdeklődéséhez, pl. iparművész által készített textiljátékok (Gémes Júlia iparművész), Mackókiállítás (gyűjteményből), Babakiállítás, Mesekönyv illusztrációk. Valamennyi kiállítás igen nagy érdeklődésre tartott számot, amely az igen jó témaválasztásnak köszönhető. Az első években az intézmény vezetője, Póczik Éva szervezte a kiállításokat, majd ezt a feladatot mindig más kolléganő vette át. A kiállítások időrendben: 1. Bardócz Pál (2000) 2. Lengyel István Gergely (2001) 3. Dusza Tibor (2001) 4. Lengyel István (2002) 5. Jankovics Marcell (2002) 6. Tonio (2002) 7. Gémesné Deák Júlia (2003) 8. Farkas Éva (2003) 9. Koltai László (2004) 10. Desser Ágnes (2004) 11. Jubileumi kiállítás (5 éves a Piros Galéria) csoportos kiállítás: Bardócz Pál festőművész, Dusza Tibor, festőművész, Farkas Éva, gobelinművész, Lengyel István Gergely, iparművész, Tonio, grafikus-karikaturista (2005) 12. Vincze József (2006) 13. Rákos Éva (2006) 14. Iván Margit (2007) 15. Kállai Nagy Krisztina (2008) 16. Torma Edit(2008) 17. Czáder Károly(2009) 18. Dr. Smid Erzsébet(2010) 19. Tarnavölgyiné Orczi Bernadett(2010) 20. Tóth Bálint(2011)


Cím:
Dunakeszi, Hunyadi út 70.

Vissza az adatbázis nyitólapjára.