Szerémy Zoltán emléktábla

Az alagi tréningtelep parkjában található a Vígszínház neves színészének, Szerémy Zoltánnak az emléktáblája. Szerémy Zoltán 1861. december 14-én született Nógrádmegyer községben, előbb jogot végzett, majd 1889-ben színészi oklevelet szerzett. 1889-től 1891-ig Kassán, majd 1891 és 1896 között a Kolozsvári Nemzeti Színházban szerepelt. Később Ditrói Mór az akkor szerveződő Vígszínházhoz hívta, így lett a színház első társulatának a tagja, innen vonult 1929-ben nyugdíjba. Szerémy sokoldalú és sokszínű epizódalakításaival a Vígszínház egyik legmeghatározóbb, legfoglalkoztatottabb tagja lett; ekkoriban Alagon élt és a község megbecsült polgára volt. 1907-től a Zeneakadémia operatanszakának volt a tanára. Jellemszerepekben is kiválót nyújtott, 1912-ben vendégszerepelt a Városligeti Színkörben, 1903 és 1923 között pedig több némafilmben is sikerrel alakított. Főbb színpadi szerepei: palóc (Herceg F.: Ocskay brigadéros), Ficsúr (Szigligeti: Liliom), főtisztelendő (Bródy: A tanítónő), László (Molnár F.: Az ördög), házmester (Heltai J.: A naftalin). Jelentősebb némafilmjei: A tánc (1901), A tata mint dada (1912), ”99” (1918), Rang és mód (1918), Sappho (1920), Masamód (1920), Az egyhúszasos lány (1923). Könyve Emlékeim a régi jó időkben címmel 1929-ben jelent meg, a nyugdíjas színész 1934. október 31-én halt meg Budapesten. Szerémy Zoltán földi maradványai lakhelyén, Alagon, a régi temetőben nyugszanak. Az emléktábla szövege: "Szerémy Zoltán a Fehér hollók alapítója 1861-1934 . Állíttatott 1998. április 13."


Cím:
Dunakeszi, Nándori út 8.

Felavatás ideje:
1998-04-13

Anyaga:
Bronz

Témája:
helyismeret; kultúra; színház; Szerémy Zoltán

Vissza az adatbázis nyitólapjára.