Szent István Általános Iskola 1909 emléktábla

A Szent István Általános Iskola falán találjuk az iskola emeleti bővítésére utaló emléktáblát. Dunakeszin már az 1771-es iskolai összeírás alkalmával nyilvántartásba vettek egy, a piactér északi részén működő nádfedeles iskolát. A község fejlődésével ez szűkösnek bizonyult, de csak 1897-ben jutott el oda a település, hogy egy modern, négytantermes, téglából épült iskolaépületet építsen. Az új iskola egyházi területen, a katolikus egyház jelentős támogatásával jött létre. Az iskola jellege is egyházi volt, hivatalosan pedig Római Katholikus Elemi Népiskolának nevezték. Az iskola hamar kicsinek bizonyult, így 1909-ben emeletet kellett építeni rá. Erről a bővítésről szól az emléktábla. Az emléktábla szövege: "Gróf Csáky Károly püspöki kormányzása alatt Richter Béla plébános idejében Goldberg Simon tervei szerint emeletessé fejlesztetett 1909. évben."


Cím:
Dunakeszi, Táncsics utca 4.

Felavatás ideje:
1998

Anyaga:
Márvány

Témája:
iskola; oktatás; Szent István Általános Iskola

Vissza az adatbázis nyitólapjára.