Pálinkás István emléktábla

Az emléktáblát ifj. Pálinkás István emlékére állították, aki az 1956-os forradalomban vesztette életét. A mindössze 15 éves Pálinkás István egy budapesti szakközépiskolában tanult, diáktársaival eljutott a Corvin közbe, ahol csatlakozott a forradalmárokhoz. Néhány nappal később haslövés érte, amivel a Péterfy Sándor Utcai Kórházba szállították, ahol az alagsor volt kijelölve a harcokban megsérültek ápolására. Ezt megtudták a szovjetek is, és egy alkalommal kivégzőosztagot küldtek oda, amely az alagsor sebesültjei agyonlőtte. Csupán egy túlélő maradt, ő később, már november 10-e táján értesítette Dunakeszin a családot, akik addig nem hallottak a fiukról, így titokban azt remélték, hogy Nyugatra távozott. Az emléktábla szövege: "Ebben a házban élt ifj. Pálinkás István aki 1956 októberében társaival fegyvert fogott a megszálló szovjetek ellen s a harcok során 15 éves korában életét vesztette. Cselekedete legyen példa minden magyar számára. Az emléktáblát Dunakeszi Város Önkormányzata állíttatta 1996-ban a forradalom negyvenedik évfordulóján."


Cím:
Dunakeszi, Táncsics utca 12.

Felavatás ideje:
1996

Anyaga:
Márvány

Témája:
1956-os forradalom és szabadságharc

Vissza az adatbázis nyitólapjára.