Főszámvizsgálók – telepvezetők emléktábla

Az alagi tréningtelep főbejáratának a közelében találjuk a telep korábbi vezetőinek és főszámvizsgálóinak az emléktábláját. Miután 1889-ben a Magyar Lovar Egylet megvette a 2800 hold nagyságú Alag-pusztát, azonnal megindult a tréningközpont és a versenypályák építése is. A tréningtelep első vezetője Molnár Gyula volt, Alag község első bírája volt. Molnár Gyula születésének pontos idejét nem ismerjük, középiskoláit Szegeden végezte, majd a keszthelyi gazdasági akadémián folytatta tanulmányait. A herceg Gulkorszkynál letöltött uradalmi gyakorlat után 1891-től a Magyar Lovar Egylet alagi birtokának pálya- és gazdasági intézője lett egészen 1920-as nyugdíjazásáig. 1910-től az akkor alakult Alag bírája, háza a mai Károlyi utcában volt. Aktív közéleti tevékenységet végezve a község mindennapi életének összes fontosabb színterén jelen volt: a Lovász Egylet alelnöke, az Alagi Sport Club alelnöke és az Alagi Tűzoltó Egyesület díszelnöke is volt. Molnár Gyula 1939-ben halt meg, még mindig mint a község bírája. Az emléktábla szövege a következő: "Főszámvizsgálók – telepvezetők Alagon 1890-1919 Molnár Gyula 1920-1928 Rómeiser Vilmos 1929-1933 Örményi István 1934-1949 Fichtner Károly 1950-1951 Solt János 1952-1960 Illés Vilmos 1961-1972 Spuriga Frigyes 1973-1980 Kálnoki Ferencné 1981-1985 Ponuzs Tibor 1986-1993 Barabás Sándor 1994-1999 Váczi Ernő"


Cím:
Dunakeszi, Nándori út 8.

Anyaga:
Fa

Témája:
helyismeret; Alag; tréningtelep

Vissza az adatbázis nyitólapjára.